Rad – ami lehet, Radiáció (azaz sugárzás), Radioaktivitás és Radikálisan menő is. A szójáték jól ragadja meg a Rad lényegét – a sztori egyrészt egy dupla apokalipszis után játszódik, tehát minden, ami a sugárzással, mutációval és a vonatkozó problémákkal kapcsolatos, az rögtön a játék tematikája mellé tehető. A kúlság-faktort a játék pedig egyenesen a nyolcvanas évek mesefilmjeiből veszi át, melyekben a „Radical!” felkiáltást igen gyakran lehetett hallani. A fene sem gondolta, hogy a Far Cry 3 lézerdinós kiegészítője után a szintiszőnyegre hangolt nyolcvanas évek még hosszú idő után is rivaldafényben marad. A Rad pedig nem gondolja magát túl komolyan, a stílusa vicces, a hangulata tényleg egy szombat reggeli retró mesefilm atmoszféráját idézi. Játékmenetében viszont nem kispályázik, hanem roguelike, vagy sokkal inkább roguelite elemekkel fűszerezi az izometrikus akció-RPG mechanikáit.

SUGÁRKÖVETŐ ALGORITMUS

Világunk nem éppen szerencsés szcenárió mentén haladt előre: beköszöntött az atomkatasztrófa, majd a túlélőkre mindjárt jött a második is, így Földünk a sztori aktuális állása szerint masszív sugárterhelés hatását nyögi. Mutánsok lettek az állatok, a növények, és mi magunk is mutánsokká váltunk. Persze a túlélés nem reménytelen, ha van némi útmutatás a múltból. A világégés előtti technológiai vívmányokat használó ősök martalékai a túlélők szent eszközeivé váltak. A VHS kazetták fizetőeszközzé avanzsáltak, a zárakat floppik nyitják.

Az ellenfelek páncélját pedig a közelharci fegyvereink. A Rad alapvető mechanikái egy ARPG-ből jöttek, megtűzdelve néhány zeldás mozzanattal. Legfontosabb fundamentum a közelharc, de a begyűjtött XP helyett itt sugárzás éri a kotnyeles kölyköket. Ez a sugárzás pedig szintlépésenként más-más random mutációt hoz magával. Bejön a robbanó, távolra dobható koponya. Kaphatunk szárnyakat. Brutális futólábakat. Kinőhet egy őrült fazon a karunk helyén, vagy a hátunkra költözhet egy szimpatikus takonylabda, á la Earthworm Jim 2. A mutációk fontosak, segítségükkel erősödünk, megszerzésükkel tovább-bővül a mozgás- és támadáskészletünk.

A pályák általában a randomizált terepek felderítésével, a mutált ellenfelek legyűrésével, valamint titkok és loot keresgélésével telik. És ahogy az a jó rogue műfajban szokott lenni, rengeteg halál és újraindulás vezet majd el odáig, hogy egyáltalán ráérezzünk erőink lehetőségeire, az ellenfelekkel szemben alkalmazandó taktikák bevetésére, vagy hogy gyűjtögessük egy kicsit a pályák között elspájzolható VHS-szalagokat, esetleg segítsük a hub-faluban tevékenykedő népeket. A szinteken találhatunk átjárókat, teleport kapukat is, sőt később különböző, a vadonban ragadt szerzeteken is segíthetünk.

SUGÁRZÓ?

A fentiek alapján egy kellemes, szórakoztató móka áll össze mutálódott lelki szemeink előtt. Negatívumok terén főleg a műfaj nyűgjeivel találkozhatunk. Kicsit repetitív újra és újra nekifutni ugyanazon pályáknak, és unalmasak lesznek egy idő után a tereptárgyak. Az ellenfelekkel kapcsolatban egyszer változatosságért mormoljuk az imát, máskor azért, hogy az ördögi dobókocka ne rakjon le elénk brutálisabb alfaszörnyeket. A játék prezentációja egyedi, de grafikailag azért nem olyan nagy szám, amit látunk. A zene hozza a jó kis synthwave-es szőnyeget, a hangok pedig a rajzfilmes attitűdöt (a nagypofájú bemondóval és a csendesebb narrátorral). Összegezve: a Rad korrekt, jópofa, játszható – de nem ad semmi olyat, ami miatt új klasszikusként kellene ünnepelni. Néha ilyen címekre is szükség van.