Domborzati viszonyok

Amerika történetében új korszak kezdődött a függetlenségi háború végeztével: az angol kizsákmányolás ellen összefogó gyarmatok győzelme után új lehetőségek után kellett nézni, hiszen a béke eredményeként a korábban említett tizenhárom gyarmat szinte megduplázta eredeti területét. Ennek következtében az Egyesült Államok új nyugati partja egészen a Mississippi folyamánál végződött, ráadásul 1803-ban Napóleon eladta az Államoknak a volt francia gyarmat, Louisiana további területeit is, ami újabb nem várt terjeszkedési lehetőségeket biztosított. A korábban parlagon heverő földek benépesítése több hullámban történt: az első telepesek még nomád életet éltek (emiatt viszonylag kevés összetűzésük volt a helyi őslakosokkal), őket követték a letelepülő farmerek, akik már hosszabb távra terveztek és nem válogattak az eszközökben. Az 1846-48-as amerikai-mexikói konfliktus eredményeként az Egyesült Államok elfoglalta a csendes-óceáni partokat, amely végül sorsdöntőnek bizonyult a fejlődés menetében. A megszállás alatt tartott Kalifornia telepesei néhány nappal a békekötés előtt aranyat találtak egy patak medrében. A hirtelen megnövekedett szállítási kapacitást egyre kevésbé bírta kiszolgálni a korábban remekül teljesítő postakocsi-szolgálat, ugyanakkor a nyugati partvidék gazdasági értéke egyre jelentősebb lett. A hajózható folyók hiánya és a meredeken szabdalt hegyek azonban egyre nagyobb akadályt képeztek kelet és nyugat között...

Hegyen között, völgyek között...

A Railroad Pioneer ebben a zűrzavaros időszakban játszódik, a játékos célja pedig nem más, mint megépíteni Amerika első transzkontinentális vasútvonalát. A történet elején egy kevéske tőkével és egyetlen állomással rendelkező vasúttulajdonos bőrébe bújhatunk, hogy szorgalmunk és kitartásunk jutalmaként mágnásként vonulhassunk hosszú évekkel később nyugdíjba. A játék felépítése a tycoon-rajongók számára ismerős lesz, bár meggyőződésem, hogy bőven lesznek keményvonalas fanyalgók. A játékmenet az egyszerűsített vonalat követi: nyoma sincs a különböző kimutatásoknak, táblázatoknak, nem kell részvényekkel, értékpapírokkal foglalkoznunk -- szinte kizárólag a felfedezésre, építkezésre és kereskedelemre kell figyelmet fordítani.

Miután a játékmenet nagyban épít a kutatásra, ezért a környék kezdetben teljesen sötét, csak a történet előrehaladtával nyílnak meg előttünk a beépíteni kívánt területek. Első dolgunk egy vállalkozó kedvű csapat összeállítása: ennek első számú embere a pioneer, aki nélkül a többi emberünk egyetlen lépést nem hajlandó tenni a felfedezés előtt álló területen; csatlakozhat a társaságunkhoz gazdasági szakember, evezős és léghajós a vizek és hegyek leküzdéséhez, valamint egy trapper is a vadállatok és a banditák támadása ellen. Ahogy összeállt kicsiny csapatunk, kezdődhet a kalandozás: a városok, települések nevei látszanak a sötét térképen is, segítve bennünket a tájékozódásban -- de adódhatnak rázósabb helyzetek, ezért megfontoltan haladjunk, nem érdemes fejjel rohanni a falnak! Útközben elszórtan találhatunk majd nyersanyag-lelőhelyeket; amint felbecsültük ezek hasznosságát, tábort verhetünk, majd a sínek lefektetése és az infrastruktúra kiépítése után indulhat az első vonatunk.

Miből lesz az iparmágnás...

A kitermelt nyersanyagokat a városok eltérő áron vásárolják meg; eleinte nem sokat lehet közöttük válogatni, de később érdemes átgondolni, kinek adjuk el vérrel-verítékkel megszerzett javainkat. Egyes városok specializálódhatnak is, feldolgozó iparágak jöhetnek létre (malom, fűrészüzem, dohányfeldolgozó, olajfinomító) amelyek ellátása tőlünk (is) függ. A városok életére közvetett módon is hatással lehetünk: a fejlődés érdekében mérnököket képezhetünk, akik későbbi munkájukkal elősegíthetik azok további gyarapodását. Ahogy haladunk előre a küldetésekben, úgy lesz egyre nagyobb szerepe a kereskedésnek: mivel csak akkor könyvelhetünk el nyereséget, ha a szerelvényeink maximális kihasználtsággal közlekednek, érdemes nagyon odafigyelni a települések eltérő igényeire. A történet folyamán egy-egy város extra feladatokkal is megkereshet bennünket, ezek gyors, általában időhöz kötött elvégzéséért plusz juttatások járnak. A teherfuvarozás mellett lehetőségünk nyílik a személyszállításba is belekóstolni: a feltételek hasonlóak a korábbiaknál, bár talán ez egy kicsit könnyebb pénz, hiszen kevésbé kell figyelembe venni az egyedi kívánalmakat. 

A játék során felhalmozott tapasztalati pontokat és pénzt fejlesztésekre, javításra és nem utolsósorban a vasúthálózatunk bővítésére költhetjük. A hálózat bővítése magáért beszél: minél több szerelvényünk közlekedik teljes kihasználtsággal, minél szerteágazóbb a vasúti-struktúránk, annál több pénzt fial nekünk. Ezek mellett azonban nagyon fontos odafigyelni arra, hogy a járműparkunk ne öregedjen el, tartsuk mindig szem előtt az elérhető legújabb fejlesztéseket, valamint érdemes kiemelt figyelmet szentelni a termelő-kiszolgáló egységek kihasználtságára, szükség esetén bővítésére is. Nincs annál bosszantóbb, amikor tárolási kapacitás hiányában nem termelnek az embereink, holott kereslet lenne rá bőven...

Két mágnás egy városban nem fér meg

Kicsit nehezebb a dolgunk lesz, amint megjelenik a színen a konkurencia. Miután a játék támogatja az online versengést, interneten vagy LAN-on, mindenképpen érdemes kipróbálni, mert itt alaposan kiéleződik az egyébként kicsit lassabb játékmenet. A békés taktikázást el lehet felejteni, egy-egy szituációban gyorsan döntésre kell jutni, mert az ellenfél kíméletlenül kihasználhatja a legkisebb hibát is. A többjátékos megmérettetések egyik érdekessége a kereskedelmi háború: amint felfedezzük egy konkurens társaság képviselőjét egy városban, lehetőségünk adódik kihívni őt. A lényeg rendkívül egyszerű: termeljünk több bevételt az adott városban, mint ő, és a győzelemért cserébe kereskedelmi monopóliumot kapunk egy bizonyos időre. Ennek időtartama alatt az ellenfél vonatai semmit nem szállíthatnak a szóban forgó városba, így helyzeti és gazdasági előnyre tehetünk szert. A kihívás során számtalan aprócska trükköt is alkalmazhatunk az ellenfél térdre kényszerítése érdekében: lefizetés, akadályok, banditák bérlése -- csak néhány apróság a tarsolyban... 

Látványvasút, apróbb pályahibákkal

Látvány tekintetében nincs szégyenkezni valójuk fejlesztőknek: a táj kellemesen kidolgozott, a közelebbi nézetek sem bántják a szemet. A játék teljes egészében 3D-s megjelenítést kapott; a városok és a kisebb települések szépen festenek, kidolgozottságuk a stílushoz igazodik. Chris Noth grafikus és Cristof Amman pályatervező igyekezett autentikus környezetet létrehozni, ami többé-kevésbé sikerült is nekik; a huszonöt történelmi mozdony kidolgozottságán látszik, hogy nagyon sok kutatómunka áll egy-egy modell mögött. A terep változatosságára nem lehet panasz, sok helyen csak alagút fúrásával vagy egy híd felhúzásával sikerült a szerelvényeimet célba juttatni. Érdemes néhány szóval megemlíteni a kalandjainkat aláfestő csodálatos muzsikát is, amely dinamikusan kísér végig bennünket a játék során: ez a hanganyag példásan jól sikerült, segítségével sokkal inkább elmerülhetünk a korszak hangulatában.

A játék összetettségben sajnos nem képes felvenni a versenyt a híres elődjével, gazdasági szimulációként kevésbé teljesít jól, egyes elemein lehetett volna még dolgozni egy kicsit. Az egyik furcsa dolog, hogy kizárólag olyan helyekre tudunk állomást építeni, ahová sínpár vezet: el lehet felejteni azt a gyakorlatot, hogy egy előkészített, felszerelt telephelyet csatlakoztatunk a már működő vasútvonalhoz. Ennek folyományaként egyre kuszább és bonyolultabb hálózatot kapunk, számtalan állomással és a forgalmat segítő lámpákkal; ezek felügyelete bizony nem kis feladat. A másik rendkívül időrabló és bosszantó elem, hogy a javítási és karbantartási munkák nem automatizálhatók, ezeket minden alkalommal kézzel kell elvégezni, minden egyes lerobbant szerelvény esetében. 

Végállomás

Összességében elmondható, hogy a tíz küldetést felvonultató program nem vall szégyent hasonszőrű társai mellett, hiszen a megkurtított gazdasági rész ellenére is húszórányi tiszta játékidőt kínál, ami természetesen tovább növelhető a különböző bónuszküldetések teljesítésével.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!