Kortól függetlenül az élet egyik legfontosabb leckéje önmagunk és mások elfogadása, ami a Rainbow Billy: The Curse of the Leviathan egyik alappillére. Mielőtt azonban még elkezdenének repkedni az LMBTQ+-ellenes hozzászólások, tisztáznám, hogy a játék nem a nemi identitással kapcsolatos gondolatokra összpontosít, hanem az önismeretre és a külvilág negatív hatásaira, legyen szó a mások külsejét vagy épp szokásait célzó ércelődésről, valamint az ezeken való felülemelkedésről.

Úgy vagy jó, ahogy vagy

Történetünk szerint hősünk, Billy, gondtalanul tengeti napjait színes világában, barátai társaságában, egy nap azonban egy kis tűzijátékkal sikerül végleg kihoznia a sodrából a nem túl toleráns Leviatánt. Ennek eredményeként a lény átokkal sújtja a vidéket, és elszív minden színt a világból, mogorva, fekete-fehér teremtményeket hagyva maga után. Miután Billy sikeresen kereket old a Friend-Ship (igen, tényleg ez a neve) fedélzetén, feladata elég kézenfekvő: az egykori rend visszaállítása.

A Rainbow Billy: The Curse of the Leviathan nemcsak témájából és felütéséből adódóan hat roppant családbarátnak, de könnyed zenei aláfestése és rajzfilmeket idéző látványvilága miatt is, ami 2,5D-ben tárja elénk a színüktől megfosztott vidékeket. A rend helyreállításához a szivárvánnyal hajtott Friend-Ship fedélzetén kell különböző szigetekre ellátogatnunk, és „legyőznünk” a más-más okból kissé bemogorvult lényeket, valamint átküzdenünk magunkat az utunkba akadó platformer kihívásokon és fejtörőkön, ezzel visszahozva a színeket az aprócska úszó birodalmakba. Fő társunk a bajban a hátunkon cipelt ruganyos karban végződő pecabot, avagy Rodrigo (igen, a legtöbb név hasonlóan mókás), akivel többek között tárgyakat mozgathatunk el, áshatunk és a magasban lengedezhetünk.

Mindenki máshogy csinálja

A legnagyobb segítséget azonban elsősorban utunk során szerzett barátaink jelentik, akiket kvázi Pokémon módjára parancsolhatunk csatasorba a körökre osztott összecsapásokon, bár ez talán túl erős kifejezés rájuk. Az ellenfelekkel való „harc” ugyanis gyakorlatilag abból áll, hogy beszélgetés során próbáljuk támogatni az adott szörnyecskét, és megérteni a problémáját, miközben egyre többet fedhetünk fel a feje felett lebegő kérdőjeles ikonokból, bár alapvetően akár vaktában is „lövöldözhetünk”. Ezek után már csak annyi a dolgunk, hogy a megjelenő alakzatokat használó barátainkat csatasorba állítsuk, és segítségükkel rövidke minijátékokat teljesítve kitöltsük ezeket a formákat, ezzel visszaadva a teremtmény színeit és régi báját.

Persze vannak köztük olyanok, akik nem adják könnyen magukat, és például egyszerűen csalónak neveznek és semmissé teszik a támadásunkat, minden körben, ha tökéletesen teljesítjük a minijátékokat, vagy éppen túl erősnek titulálják továbbfejlesztett társainkat, így csak egyes szintű szörnyekkel bánhatunk el. Ha pedig már szóba került a fejlesztés, a barátainkkal való viszony új szintre emelésével újabb alakzatokat nyithatunk meg számukra a „szájkaratéhoz”, amit úgy érhetünk el, hogy halacskákkal vagy szívüknek kedves ajándékokkal lepjük meg őket.

A Rainbow Billy: The Curse of the Leviathan több mint 30 órányi játékidőt ígér mókás és színvesztett világában, három területen át, amik hemzsegnek a vicces párbeszédektől, rejtett kincsektől és rábeszélős küzdelmektől. A játék továbbá tényleg remek, hétköznapi példákat hoz mások lelki világának törékenységére és annak ápolására, ami mondjuk, magyar nyelvi opció hiányában nálunk sajnos nem nagyon működne oktató eszközként. Az alakzatpárosítgatós harcrendszer bármennyire is ötletes, idővel azért kicsit elfárad, és bár pár apróbb technikai hiba is előfordul, legjobban a kameranézet rondít bele az összképbe, amit nincs lehetőségünk kezelni, így viszont nagyon gyakran egyáltalán nem azt látjuk, amit kéne vagy szeretnénk. Ettől eltekintve viszont a Rainbow Billy: The Curse of the Leviathan tényleg egy roppant aranyos és szórakoztató kis alkotás, ami bárkinek megérhet egy próbát, aki egy könnyed és vidám kalandra vágyik.