Ahogyan a Nintendo esetében Mario az a figura, akivel el lehet adni a különböző képességű konzolokat már a NES és GameBoy óta, illetve ahogyan egy időben Sonic volt a Sega nagy királya, úgy volt dedikálva a PS-franchise gépeihez is egy-egy népszerű karakter. Először Crash, majd Spyro társaságában kalandozhattunk fantasztikus helyszíneken, aztán a PS2-nél Jak and Daxter örvendett hatalmas népszerűségnek,  később pedig a Spyro alkotói is új fába vágták fejszéjüket. Ez lett a Ratchet & Clank, ami több epizódot is megért, sőt a széria a PS3 felhozatalát is gazdagította újabb részeivel, amik azonban nagy általánosságban már nem nőttek fel az előzményekhez. Az alkotó brigád közben az idegen megszállók visszaverésén dolgozott (Resistance), és még egy közepes multiplatform (Fuse) és egy kifejezetten jó One-os akciójátékot (Sunset Overdrive) is összehozott. Ám egyik sem lett annyira sikeres, mint a korai platformerek, amik sokak szívét ejtették rabul. Így jött kapóra az újraélesztés és rebootolás, melyet egy mozifilm szült, illetve aminek hála végre a PS4 is felmutathat egy kiemelkedő platformert. Bizony, az új Ratchet & Clank esetében már most elmondható, hogy lenyűgözőre sikeredett, végigjátszása során pedig úgy éreztem magam, mint huszonéves koromban, mikor az első részt teszteltem. 

Nem remake, hanem remek

Az Insomniac újragondolása nem egy olyan HD-feldolgozás, aminek során a fejlesztők kicsit kipofozzák a külsőt, a Sony számlájára meg ömlik a jó kis bevétel. A játék tényleg egy szó szerinti reboot, ami hű az eredetihez, mégis mer változtatni, emellett pedig olyan külsőt csihol a megszokott játékmenet mellé, amitől leesik az ember álla. Ilyen szempontból pedig a mozifilm is a legjobbkor érkezett (vagyis konkrétan a PS4-es átdolgozás megjelenését csúsztatták a nagyvásznas bemutatóig, hogy össze lehessen kapcsolni a kettőt), mert hát a mókás családi előadásról hazaérve már indítható is a program, hogy a gyerkőc és a játékos kedvű szülő egyből újra átélhesse a kalandot. Ebben a tekintetben pedig elmondható, hogy a minőség szinte már megegyezik, hiszen az első, még betanító jellegű pályákon is szemmel látható az a fejlődés, amit a franchise megélt az utolsó epizódja óta. A karakterek és animációik olyanok, mintha egy CG-mozit néznénk, a környezet szinte lejön a képernyőről, a kamera forgatásával a közeli pontok elhomályosulnak, a lencsét a por és kosz teszi néhol maszatossá. Ha technológiai forradalmat szeretne látni valaki a platformer műfajban, akkor ez az a cím, amit bátran meg lehet neki mutogatni. Nem csoda hát, hogy a techguruk is odáig vannak érte, egyetlen hibája talán a 60 helyetti 30fps. De legalább az stabil.

Visszatérve az alapokhoz, a nagy mese Qwark kapitánnyal indul, aki egy visszaemlékezés során eleveníti fel a bolygóközi sztorit. Ennek hőse nem is annyira ő, mint inkább a cicaróka Lombax (Ratchet) és barátja, a kis robot (Clank). A galaxist ugyanis egy veszedelmes robotsereg fenyegeti, meg jó néhány romboló hadihajó. Ezeket csak és kizárólag a már említett, eleinte középszerű, de később egyre jobbá váló páros tudja elpusztítani, megmentve így minden egyes életet.

Üsd, vágd, ugrálj!

Maga a külső nézetes, teljesen 3D-s játékmenet szinte fikarcnyit sem változott 2002-es debütálás óta. Ratchetet irányítva ugrálhatunk, mászhatunk a felsőbb platformokba kapaszkodva, csapkodhatunk, illetve lőhetünk a megszerzett vagy éppen megvett fegyverarzenállal. Van normál pisztoly, gránát, rakétavető, pulzáló energialabda, sőt még diszkógömböt is bevethetünk, aminek hála ellenfeleink táncra perdülnek, illetve egy különleges mordállyal pixelekké változtathatjuk őket, így sebezhetőbbé téve az erősebb lényeket is. Aztán egyre több új lehetőséget kapunk: lebeghetünk a levegőben, a jetpackkel repkedhetünk, a gravi-csizmával felsétálhatunk a mágnesezett falakra, továbbá még a levegőbe helyezett fémsíneken is végigcsúszhatunk egy direkt erre dedikált lábbelivel. Az ellenfelekből kiütött csavarokból egyébként is vásárolhatunk, a gyűjthető kristályokkal pedig fejleszthetjük fegyvereinket, hogy azok még erőssebbé váljanak, még jobb tulajdonságokkal rendelkezzenek. De nem meglepő módon mindezzel nem fogytak ki az alkotók az ötletekből: hősünk légdeszkás versenyen vesz részt, űrhajókra vadászik, hatalmas főellenfeleket tesz el láb alól, mellékküldetésként idegenek agyát gyűjti, miközben Clank sem marad tétlenül, időnként neki is jut feladat, ami feldobja az egyébként sem unalmas, 9-10 órás végigjátszást. A gyűjtögetés, a kiplatinázás ezt persze még jobban megdobja, elvégre az összes aranycsavar (képi effekteket, ruhadarabokat, csalásokat lehet velük megnyitni) összeszedése, minden holokártya megszerzése, az összes fejlesztés megnyitása további öt-tíz óra hosszáig garantált tartalmat biztosít.

Minden reboot ilyen legyen

Talán túlzásnak tűnhet, de tényleg csak áradozni lehet erről a játékról, ami ráadásul egészen barátságos áron, kicsivel több, mint tízezer forintért került fel a PS Store-ba. A grafika bámulatos lett, minden karakter és minden bolygó egyedi (utóbbiak között Ratchet kis hajójával lehet utazgatni), a fantasztikus külcsín mellett pedig az audio-élmény is fantasztikus. PS-füles esetén letölthető a direkt a programhoz dedikált hangorgia, amivel aztán csak sokszorozódik a hatás: a robbanások, párbeszédek mellett olyan komolyzenei aláfestés dukál a játékhoz, ami szintén csak profi munkaként jellemezhető. És akkor még a temérdek gegről, nagyon vicces helyzetről és kikacsintásról nem is beszéltem, amik mellett a pályák is rendkívül sokszínűek, ahogy élőviláguk is.

Mindezen alkotóelemeknek köszönhetően bátran lehet ajánlani az új Ratchet & Clanket a stílus szerelmeseinek, illetve a PS4 tulajdonosainak. Vannak ismerős pillanatok, az eredetiből több helyzet és helyszín is visszaköszön, az alap ugye megmaradt, egy-egy ráadás játékmechanikai elem pedig a későbbi epizódokból lett átmentve, de összességében mégis új élményt kapunk. Ebben mondjuk, abszolút módon közrejátszik az, hogy ilyen gyönyörű megvalósítást még nem nagyon láttunk platformernél. Márpedig az Insomniac alkotása százszázalékosan az, éppen ezért is üdvözlendő az újrakiadás, hiszen a műfaj az aktuális konzolgenerációban méltatlanul mellőzve lett. Gyerekeknek, fiatalos lelkű felnőtteknek és szülőknek egyaránt jó vétel a program, ami minden téren méltó a sorozat korai hírnevére (talán csak a nehézsége alacsony), sőt még túl is szárnyalja azt.