Az egymilliomodik remaster és újrakiadás után az ember még akkor is elveszíti a lelkesedését, ha egyébként egy régi kedvencét öltöztetik új köntösbe, hát még ha egy olyan játékot akarnak neki újra eladni, ami korábban sem volt igazán ínyére. Talán ezért is ingattam annyira a fejem a Red Faction Guerrilla: Re-Mars-tered bejelentésekor, mely a katasztrofális és minden jó ízlést nélkülöző szóviccen túl sem ígért sok jót. Akik nem emlékeznek, az eredeti Red Faction: Guerrilla 2009 júniusában jelent meg, hogy új életet leheljen a PC-s hőskorszakban született, ám szinte rögvest hamvába is halt sorozatba. A kísérlet nem járt sikerrel, a Guerrilla inkább érdekes program lett, semmint jó, de a maga idején valóban forradalminak tűnt, ahogy emberünkkel a marsi környezet minden kisebb-nagyobb tereptárgyát apró darabokra zúzhattuk – érthető módon a pusztítás vált a játékmenet egyik alappillérévé is.

Vörösök, előre!

Aki nem ismeri a Red Faction-sorozatot, annak az oldal alján található szövegdobozon túl álljon itt egy rövid ismertető. Szóval egy FPS-TPS-akció keverék franchise-ról beszélünk, amely a jövőbeli Marson játszódik. A vörös bolygó az emberiség egyik legfontosabb erőforrása, amit a szupergonosz (és nem mellesleg a Saints Rowban is szereplő) Ultor bányásztársaság ural. Az oda utazó munkásoknak eleinte remek fizetést ígérnek, de megérkezve rabszolgasors vár rájuk, az életük pedig kevesebbet ér a kitermelendő javaknál. Itt avatkozik közbe a játékos, aki minden egyes Red Factionben fellázad az elnyomó imperialisták ellen, és sikeres bányászlázadást vezényel le a Mars földalatti és -feletti komplexumaiban.

Ebben segít nekik a fejlesztők sajátos, GeoMod névre hallgató technológiája, ami példátlan rombolhatóságot kínál. Felejtsd el a Battlefield-sorozat itt-ott leomló falait vagy a Call of Duty szétlőhető fedezékeit! A Red Factionben akár komplett tartófalakat is lebonthatsz, hogy lerövidíts egy szakaszt, vagy teljes épületegyütteseket robbanthatsz apró darabokra. És mindezt 2001-ben hozta össze a Volition, a Medal of Honor: Allied Assault és a Quake 3: Team Arena aranykorában – na, ugye, hogy nagy szó? Ezt a pazar elképzelést emelte volna hatványra a 2009-es, PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra egyaránt kiadott Guerrilla, és ennek a játéknak a kvázi-felújított változata a Re-Mars-tered, amely, ahogy a szövegkörnyezetből (és a túloldalon látható százalékból) már kiderülhetett, nem lett egy acélos csomag.

Sza-Bad-Ság-Harc

Akik még nem találkoztak a Guerrillával, azoknak röviden összefoglalom az alapokat. Hősünk Alec Mason bányamérnök, aki az öccsét, Dant megy meglátogatni a vörös planétára. Hamar kiderül persze, hogy Dan sem csak simán kavicsokat robbantgat, hanem az ügyeletes rosszarcúakat tömörítő EDF ellen küzd maréknyi, de elhivatott terrorista... bűntárs... na, szóval forradalmár társaságában. Bár Alec eleinte szeretne kimaradni ebből, pár perc gagyin animált és rosszul megrendezett in-game átvezető után már javában küzd az elnyomás ellen, ami ebben a játékban egy, a korában nagynak számító, sandbox játszótér felforgatását jelenti. Adott a Mars egy szelete, rajta ilyen-olyan ellenséges bázisokkal, Alec pedig egyik küldetést a másik után felvéve odarobog az adott helyre, felrobbant/agyonlő/lerombol X-Y-Z mennyiségű és minőségű dolgot, majd a teljesített küldetésért járó törmeléket (a Marson ez az egyetlen értékes fizetőeszköz) elköltve egyre közelebb kerül az édes bosszú beteljesítéséhez. Mindez így, 2018-ban nem hangzik nagy truvájnak, és sajnos a fenti „korában” kifejezést sem véletlenül használtam, hisz a Re-Mars-tered bejárható területe a mai open world alkotások tükrében egy kisebb zsebkendővel vetekszik

A nagy forradalmár Alec ráadásul még csak a küldetésekkel sem kell bíbelődjön. Akár azt is megteheti, hogy szabadon rohangál a Marson és ahol belefut az EDF embereibe, ott végez is velük – a nemes ügyek ugyebár erre is felhatalmazást adnak. A dolog pikantériája, hogy a Guerrillában tényleg minden játéktéri objektum rombolható, azaz komplett tornyokat, épületeket dönthetünk össze, járművek egész garmadáját vezethetjük vagy robbanthatjuk fel, és ha nagyon unatkozunk, még a helyi kőfejtőben is bányászhatunk, elvégre mérnökök volnánk, vagy mifene. A játék lényege a színtiszta káosz és pusztítás, ami, mi tagadás, jó móka – kábé 10 percig, utána az ember többre vágyik, de az sajnos nem jön, mert a Guerrilla ennyit tud. Ez a játék egy olyan kor szülötte, mikor az összetett történet, a kidolgozott karakter vagy a változatos sandbox küldetésrendszer még nem volt elvárás, így aki csak most ismerkedik a programmal, az rögtön egy több sebből vérző produkcióval kell, hogy szembenézzen. Ehhez jön még egy kissé fapados multiplayer, ami számtalan játékmódban nyújtja az egymásra lövöldözés élményét, de ezen és egy árva sztori-DLC-n kívül mást nem kapunk, a játék így is a marsi pusztításra fókuszál. Ez persze lehetne jó is, főleg, hogy Alec egy halom szerszámot kraftolhat a romokból kinyert törmelék felhasználásával. Ugyanakkor ez utóbbi sajnos nagyon lassan gyűlik, szóval rengeteg farmolásba, azaz bányászmelóba kerül egy-egy jó kis olvasztópuska vagy gépi kalapács.

Új-Ra-Ki-Ad-Va

A klasszikus Guerrillához a Re-Mars-tered kiadás hangyányit szebb textúrákat és potenciális 4K-s felbontást ad hozzá, mindez azonban messze nem teszi széppé a már 2009-ben is közepes látványvilágúnak számító játékot. Öröm az ürömben, hogy a steames verzió tulajdonosai ingyen megkapták a felújított változatot, amely ráadásul külön indítható a Steamen, azaz a cikkhez szánt értékelést kénytelen vagyok azoknak az embereknek a szemszögéből kiosztani, akik mondjuk újak a Guerrilla világában, és csak rombolni szeretnének egy jót. Nekik sajnos nem ajánlhatom a játékot, mert a Just Cause-sorozat bármely része klasszabb homokozó a kopár, unalmas Marsnál, még ha minden kavicsot nem is lehet benne szétverni. Legfeljebb azokat buzdíthatom vásárlásra, akik hozzám hasonlóan imádják a technológiai kuriózumokat, mert a Guerrilla végső soron az – ilyen rombolhatóságot még korunk legnagyobb játékai sem nyújtanak. Ennek több oka van persze, részben játékmenetbeli, hiszen ez a program sem azért olyan üres és monoton, mert a fejlesztőknek nem volt fantáziájuk. Egyrészt ugye a kor hardvereinek meg kellett birkózni a komplex fizikával, ami máris korlátozta a játékmenet összetettségét, de emellett ott van az a tény is, hogy a rombolható környezet feleslegessé, sőt zavaróvá teheti a kidolgozott, több szinten felépített pályákat. Emiatt is lett olyan együgyű ez az egész játék.

Személyes sirámom továbbá, hogy míg az első két Red Faction kőkemény FPS volt, addig a Guerrilla óta nézdahátam módban futnak a sorozat játékai, ami szerintem nem segíti a beleélést, még ha így könnyebb is egy kalapáccsal követ törni. Szóval nagyon remélem, hogy a THQ Nordic és a Volition azért szánta rá magát a projektre, hogy visszahozzák a sorozatot a köztudatba, illetve hogy a következő részt ismét belső nézetes lövöldének tervezik, mert bányászmeló ide, szabadságharc oda, nekem valahogy jobban kézre állnak az ismétlőpuskák, mint a kalapács.