Amikor két éve megjelent a Retro City Rampage, mely indie alkotás a GTA 3 rajongói NES-portjából nőtte ki magát teljes értékű játékká, sokan örültek, amiért a 8 bites éra öröksége hozzáértő kezekben született újjá. Legalábbis ami a hangulatot és a humort illeti. Maga a játék ugyanis messze volt a tökéletestől -- aki nem hiszi, olvassa el wilson kolléga Retro City Rampage tesztjét, aminek végén egy kerek, ám nem túl hízelgő 60 százalékos értékelés áll. Bár a fejlesztők ülhettek volna a babérjaikon, vagy készíthettek volna rögtön második részt, ehelyett azonban úgy döntöttek, hogy gatyába rázzák a programot, és a 3DS-változatot szinte teljesen átalakítják. Az eredmény a Retro City Rampage DX című kiadás lett, mi pedig végre elégedetten dőlhetünk hátra, ugyanis valami ilyesmit szerettünk volna látni az alapjátéktól is.

Újra a régi

Akik nem ismerik a Retro City Rampage-t, wilson cikkére pedig lusták rákattintani, azok képzeljék el a klasszikus GTA-t, csak épp még a megszokottnál is minimalistább grafikai környezetben, meglocsolva némi 80-as évekkel. A Retro City Rampage tehát egy sandbox őrület, amiben egy hatalmas városban rohangálhatunk Elvisre hajazó, ám a Királynál jóval rosszabb fej antihősünkkel, hogy autókat lopjunk, gyilkoljunk, és mindeközben szisztematikusan egyengessük bűnözői karrierünket. Mielőtt azonban valaki ötlettelen GTA-klónt kiált, fontos kiemelni, hogy a Retro City Rampage nosztalgikus humorral és popkulturális utalások tömkelegével vált sávot a sok egymást majmoló program között.

A sztori kicsavart változata a „Vissza a jövőbe” című filmnek, az ellenfelek között olyan figurák köszönnek vissza, mint Joker röhejes utánzata, az erőszak pedig egy pillanatra sem vehető komolyan, mert az egész játékot körbelengi a szándékos, korai akciófilmekre jellemző gagyifaktor. Mindehhez rengeteg felvehető fő- és mellékküldetés, barátságos oldschoolsággal megalkotott pixelgrafika, és agresszív jard társul, olyan sok easter eggel és poénnal, hogy külön cikkbe lehetne összesűríteni őket. És hogy akkor mi volt a baj a játékkal két évvel ezelőtt? Nos, csak annyi, hogy pont játszani volt vele frusztráló. A gyakran követhetetlenül gyorsan pergő küldetések, a kevés mentési hely és a nem túl kényelmes (sőt, mondjuk ki, vacak) irányítás úgy lerontotta a Retro City Rampage nyújtotta élményindexet, hogy a szakújságírók csak a szívüket melengető nosztalgia miatt nem taposták földbe a programot.

3DS, 2D-ben

Erre tessék, itt a Retro City Rampage DX, és minden a helyére kerül! Kezdjük mindjárt a legfontosabbal, az irányítással. Ami billentyűzeten és kontrolleren nehézkes, vagy épp lehetetlen volt, az a 3DS műanyag analógkarjával kiválóan működik. Emberünk terelgetése, vagy épp a korábban a budapestinél is idegőrlőbb vezetés immár magától értetődik, szinte zsigeri, ami miatt nyomban ugrik 10 százalékot a korábbi értékelés. Nem kell többé azon idegeskednünk, hogy eltaláljuk-e a tőlünk fél pixelsorral arrébb álló ellenfelet, vagy hogy be tudjuk-e venni a következő kanyart. Az autózás eszelős sebessége nem csökkent, fel kell vennünk a ritmust, ha uralni szeretnénk a verdát, de mivel a fizikai kontroll végre tökéletes, az általa nyújtott élmény is megemelkedik. Ráadásul a 3DS alsó kijelzőjére helyezett interaktív térkép nemcsak segíti az egyébként kissé jellegtelen városban való navigálást, de egy kicsit veszélyesebbé teszi a közlekedést, lévén pont olyan villámgyorsan kell ránéznünk a térképre, majd vissza az útra, ahogy a valóságban is tennénk.

Felüdülés lehet az alapjáték tulajdonosainak, hogy a Retro City Rampage DX-ben több a mentési pont, mint a 2012-es változatban. Sokkal több. Olyan sok, hogy már szinte könnyű tőle a program. Ez persze nem baj, sőt! A humoros atmoszférának csak előnyére válik, hogy semmi sem húzza fel az embert, hisz a brutális kihívásfaktoron túl bőven vannak dolgok, amikre rá lehet csodálkozni a pályákon. A DX könnyedsége miatt több poén esik le, többet kockáztatunk csak a hülyeség kedvéért, és nem érezzük úgy, hogy a látszólag vidám miliő csupán figyelemelterelés miatt került a programba. És ha már körítés: érdemes tudni, hogy bár a Retro City Rampage DX 3DS-re jött ki, 3D-s effektek nem kerültek bele. Nehéz is lett volna megoldani a dolgot, mert a motor alapjáraton 2D-ben renderel, arról már nem szólva, hogy sokat rontana a retrójellegen a sok látványeffekt. Ugyanakkor a grafika élesebb lett, egy 3DSXL-en nézve kifejezetten jól mutat.

Erre tessék!

A Retro City Rampage annak idején egy elfogadható játék volt, ami sokra vihette volna, ha kicsit többet foglalkoznak vele. Nos, a Retro City Rampage DX esetében ez is megtörtént, a készítők újragondolták a játékélményt leromboló dolgokat, és összehozták a program eddigi legjobb változatát. A Retro City Rampage DX elsősorban azoknak ajánlott, akiket érdekelt a koncepció, de elégedetlenek voltak a végeredménnyel, vagy éppenséggel elriasztották őket a negatív kritikák. Reméljük, hogy a Nintendo-exkluzivitás ideiglenes, mert PC-n is szívesen viszontlátnánk az újrakiadást.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!