A japán Namco Bandai arcade autóversenyzős szériája az egyik legrégebbi játéksorozat, melynek gyökerei egészen 1993-ig nyúlnak vissza, mikor az első rész megjelent játéktermi gépeken. A család azóta szépen kibővült, megszámlálni is nehéz volna, hogy a különböző platformokon összesen hány változata jelent már meg a fiktív Ridge Cityben zajló versenyzésnek. Az viszont biztos, hogy az utóbbi időben rendre csalódást okozott a Namco az újabb és újabb epizódokkal, így elérkezettnek látta az időt a cég a váltásra, éppen ezért a Ridge Racer Unbounded elkészítését egy európai csapatra bízták, nevezetesen a Flatout szériáért felelős finn Bugbear Entertainmentre. A japán kiadó – nyugati fejlesztőgárda felállás (khmm, a Capcom esete a Resident Evil: Operation Raccoon City-vel ugyebár) és a játék premierjének többszöri elhalasztása nem tűnt éppenséggel jó ómennek, ám végeredményben egy egészen szórakoztató arcade versenyautózás érkezett a finn istállóból. Ami, ha nem is lett hibátlan, a műfaj legjobbjaitól (Split/second, Flatout, Burnout stb.) ellesett irányvonalával talán képes lesz megtartani az eredeti széria töretlen hitű rajongóbázisát és újabb érdeklődőket vonzani magához.
Annyi bizonyos, hogy a Ridge Racer Unbounded alaposan megosztja majd a közönséget, hiszen míg sokan a driftre épülő játékmódot, a változatos, tengerparti és szerpentines hegyi pályákat és az instant RR hangulatot fogják követelni a Bugbeares fejlesztőkön, a többiek örülnek majd a sorozat megújulásának. Annál is inkább, mivel a széria hatos és hetes sorszámmal ellátott darabjai szinte ugyanazt a játékot takarták. A derék finnek azonban egészen más utat választottak, és gyökeresen eltértek attól, amit ezeddig Ridge Racer címen ismertünk, de közben igyekeztek a rajongóknak is kedveskedni az előző játékokból megismert pályarészletek, autók visszacsempészésével. És persze a Ridge Racer esszenciáját képező driftelésről sem feledkeztek meg, mert a hatalmas farolások, a csúsztatva bevett kanyarok ebben az epizódban is főszerepet játszanak, csak éppen teljesen más szempontból. Szóval lehet siratni egy ízig-vérig japán brand kvázi eltűnését, vagy lehet örömködni egy elavult recept felfrissítésén, de ezt már mindenki döntse el maga.
Isten hozott Shatter Bayben!
A játékot elindítva a rövid bevezető animációból rögvest kiderül, hogy Ridge City helyett a láthatóan New York és Chicago mintájára épült Shatter Bay városának nyugalmát dúljuk majd fel. Az utcai autóversenyzés nem éppen eredeti ötlet, ahogyan maga a keretsztori sem: a kerületeket uraló, törvényt nem ismerő Unbounded autósbandába kell majd beverekednünk magunkat, akiknél éppen tagfelvétel van. Ez cseppet sem meglepő annak fényében, hogy a halálos versenyek során nem csak az utakat és az eléjük kerülő rendőröket, civileket pusztítják tisztességesen, hanem egymást is. A masszív rombolásra irányuló küldetéseket, ahogyan az első autónkat is, a csapat női vezérétől, Kara Shindo-tól kapjuk majd, aki végigkísér minket a játék folyamán ”bölcs” tanácsaival.
A kissé röhejes felvezetést követően egyből a pofás főmenüben találjuk magunkat, ahonnan rögvest nekivághatunk a város különböző feladatokat kínáló negyedeinek meghódításának. Természetesen elsőként csupán egy kerület áll rendelkezésünkre garázdálkodni, de a város óriási, és a futamokon való részvétellel komótosan haladva, szépen egymás után kinyithatjuk a lelakatolt városrészeket, szám szerint további nyolcat.
Dominálj!
A futamokon egészen sokszínű megmérettetések várnak ránk. Mindközül a legtöbb izgalmat egyértelműen az új Domination versenymód rejti magában, ami tulajdonképpen egy brutális, a környezet és az ellenfelek pusztítására létrehozott futam. Rögvest az első karriermód kihívásunkon egy ilyennel lesz dolgunk, ám látszólag reménytelen a küzdelem: ellenfeleinket nemhogy leszorítani, felborítani nem tudjuk, de utolérni sem nagyon. Míg ők szinte minden egyes kanyarban tekintélyes mennyiségű nitro, vagyis jobban mondva Power használatával elhúznak mellettünk, mi vért izzadva próbáljuk kézifékes csúsztatásokkal feljebb tornázni a Power méterünket, ami alig akar megmoccanni. És amikor már-már elkezdenénk erősen ráncolni a homlokunkat és a finn fejlesztők szégyentelen rokonsági vonatkozásait emlegetni, akkor egyszer csak megtaláljuk a drift gombot a kiosztáson, ami tulajdonképpen a legfontosabb fegyverünket takarja a játékban. Ahogyan a neve is mutatja, a fék-gáz kombináció helyett a drift gomb segítségével tudjuk majd az autónkat gumiégető csúszásokra bírni, amik nem mellesleg pillanatok alatt feltöltik a már említett Power szintünket is (ezt a képernyő jobb sarkában, közvetlenül a kilométeróra alatt tarthatjuk szemmel). Ha ez megvan, akkor pedig elszabadul a pokol!
Ugyanis a Power nem pusztán nitroszerű gyorsító funkcióval rendelkezik, sőt, voltaképp gyorsulásra pazarolni a legrosszabb ötlet, hanem megnöveli a pusztító képességünket. Ilyenkor az ellenfeleinknek nekirongyolva könnyedén repülő pályára állíthatjuk őket, mindezt pedig látványos lassított felvételen nézhetjük végig, amely természetesen az ütközés erősségének és fizikájának megfelelően mutatja meg a fémzúzdát. A visszajátszások piszkosul jól néznek ki, így még századszorra sem unjuk majd meg a levegőben pörgő-forgó, majd hatalmas csattanással totálkárosra törő gépek látványorgiáját. Természetesen minél hatalmasabb a karambol, annál több tapasztalati pontot és pénzt zsebelünk be utána, ám nem ez az egyetlen lehetőségünk erre. A Power ugyanis nem csupán közvetlenül az ellenfelek kiiktatására szolgál, a segítségével falakon átvágva rövidíthetjük le az egyes pályaszakaszokat, illetőleg a tartálykocsikba, töltőállomásokba belerohanva egyszerre több vetélytársat is lerázhatunk magunkról. Az utakon egyébként megannyi környezeti tárgy, oszlopok, konténerek, parkoló és mozgó járművek és persze kisebb-nagyobb betonfalak állnak az utunkba, ám eszünkbe se jusson kikerülni őket, hiszen a letarolásuk komoly pontmennyiséget termel számunkra. Utóbbiak a futam végén elszámolásra kerülnek, amihez - ha az első három hely valamelyikén végzünk - további pénzdíj társul (plusz impozáns méretű achivement rendszer), amikkel a következő eventeket nyithatjuk meg. A pontok továbbá a tapasztalati szintünket is növelik, ami pedig a banda ranglétráján való előrelépést segíti, szintlépéskor pedig újabb lelakatolt kerületek, autók és pályaépítő elemek válnak elérhetővé. Utóbbiak az Unbounded legjobban eltalált ficsöréhez, a City Creatorhoz szükségesek, amiben komplett városokat építhetünk fel hihetetlen részletességgel. A saját kreációt természetesen mindenki megoszthatja online, így tulajdonképpen elképesztő mennyiségű új kihívás vár ránk a játékban.
Perpetum (auto)mobile
Visszatérve a játékmódokra, a hagyományos time trial driftelés és a körverseny mellett a kaszkadőr pályák és a rendőrkocsi aprítás jelentik a további üde színfoltokat. Előbbiben egy ugratókkal és félcsőszerű utakkal teli városrész egyik pontjából kell a másikba eljutnunk időre, kihasználva az ugratók biztosította légi közlekedést és a rendelkezésünkre álló másodpercek számát növelő, felszedhető bónusz egységeket. Ekkor látszik egyébként, hogy a fejlesztők mennyire arcadosra vették a figurát, hiszen itt egy-egy félresikerült ugratást követően a háztetőkön száguldva kell visszatalálnunk az aszfaltcsíkra. A rendőrös móka hasonlóan irreális: egy kamionnal kell minél több fogdmeg autót rommá törni egységnyi idő alatt. És bár a hatalmas behemóttal nem túlságosan nagy kihívás kipöckölni az útról ellenfeleinket, mégis igazi felüdülés pár óra koncentrált körözést követően egy-egy ilyen feladat.
Arcade játékról lévén szó a valós modellekről mintázott, ámde fiktív névvel ellátott autók fizikája messze áll a realitástól, mégis remek vezetési élményt nyújt a merőben eltérő módon viselkedő gépek úton tartása. A Street, Drift és Super kategóriába sorolt járművek kasztjuknak megfelelően reagálnak mozdulatainkra, az autóknak ténylegesen van súlya, érezni, hogy melyiket milyen ívben és sebességgel érdemes a kanyarba bevinni, sőt, még az összkerék meghajtás is korrektül kijön bizonyos járgányoknál. Mondanom sem kell, a törésmodellek elég jól néznek ki, és habár az elszenvedett sérülések következtében nem változik a gépek teljesítménye, de egy idő után a lángokba boruló motor bizony megadja magát.
És ami nem jó…
A Ridge Racer Unbounded még a rutinos virtuális versenyzőknek is tartogat kihívásokat. Az MI kifejezetten görény módon nyomja, nem ritkán a cél előtt pár méterrel képes legyorsulni vagy nemes egyszerűséggel kinyírni minket. Ráadásul a HUD-on semmiféle információt nem találunk arról, hogy a vetélytársaink éppen hol tartanak a pályán, így néha sajnos csak akkor vesszük észre őket, amikor keresztülhajtanak rajtunk, nekünk pedig esélyünk sincs azt kivédeni. Az épületek oldalán persze menetrendszerűen megjelenik feliratok formájában, hogy mennyivel van előttünk vagy éppen mögöttünk a következő ellenfél, de ez sajnos vajmi kevés a pontos tájékozódáshoz. Mivel egy összefüggő városról van szó, ezért az egyes versenyek bizonyos szakaszai megegyeznek, ami egy kis könnyebbséget jelent ilyen szempontból, mert az épületekről felismerjük majd az útvonalat, így számíthatunk rá, hogy hol kell majd gyorsítanunk, lassítanunk, driftelnünk. Ám nem árt vigyázni, mert nem biztos, hogy az aktuális versengésen is ugyanarra kell majd fordulnunk, ahol azt már egyszer megszoktuk.
Kicsit problémásabb, hogy a futamok bizonyos részei mintha szkriptelve lennének, ugyanis a pályák meghatározott szakaszain érthetetlen módon lelassulnak az ellenfeleink, hogy be tudjuk hozni őket. És amikor már azt hisszük, hogy végre sikerül elsőként befutnunk a célba, na, akkor általában mindig előkerülnek, hogy valami szemét húzással beelőzve elhappolják előlünk a hőn áhított helyezést. Huszadszorra már cseppet sem mókás a dolog.
De mindezek még beleférnek, hiszen a szórakozás élményt jelentősen nem csökkentik, ám ami mellett tényleg nem lehet szó nélkül elmenni, az az, hogy hiába gyönyörű a játék, a pályaívekből néha egész egyszerűen semmit sem látni. A textúrák túlságosan egymásba olvadnak, amin a gyorsulásnál megjelenő motion blur effekt csak tovább ront. Térkép nem lévén pedig csak a szemeinkre hagyatkozhatunk, aminek hátrányát főként esti fényviszonyok között tapasztaljuk majd meg: hunyoroghatunk rendesen, hogy vajon egy hajtűkanyar, vagy éppen egy épület tűzfala közeledik felénk vészes gyorsasággal.
Bármennyire is bosszantóak az RRU hibái, a játék amúgy sem rövid élettartamának mégis jót tesznek, hiszen egy adott pályán többször is végig kell majd száguldanunk, hogy az élen végezhessünk. És valamiért tényleg újra és újra nekiveselkedünk a dolognak, mert hiába a tucatnyi helyről kölcsönzött játékmenet, a klisés történet, az unalomig ismert utcai versenyzős atmoszféra, így együtt összerakva valahogy mégis működik. Aki Ridge Racer hangulatra vágyik az úgysem fog kibékülni az Unbounded új irányvonalával, és inkább előveszi majd a sorozat régi klasszikus darabjait, aki pedig kiegyezik némi nosztalgikus érzéssel, és egy élvezetes autóversenyzős játékkal, annak viszont jó választás lesz a Bugbear üdvöskéje.
