Kevés fejlesztőcsapat van, amely másfél évtized alatt olyan szinten elásta magát, mint a Human Head Studios. A csapat a 2000-es évek elején olyan sokak által kedvelt címeket tett le asztalra, mint a Blair Witch-trilógia harmadik epizódja, a Rune és a Prey, azóta viszont leginkább másodhegedűsök lettek a nagyobb csapatoknál és projekteknél, ha pedig önálló fejlesztéssel próbálkoztak, mint a tavalyi év legrosszabbjai közé sorolt The Quiet Man, abban nem sok köszönet volt.

Épp emiatt kezdett rettegni sok egykori rajongó, amikor bejelentették, hogy elkészítik a Rune folytatását – ebből lett később a Rune rebootja, majd spinoffja, végül ismét folytatása, melyet fejlesztése során műfajilag emlegettek Dark Souls-klónként, egyjátékos kaszaboldaként és online túlélőjátékként –, ami megjelenésére a felsoroltak mindegyike lett egyszerre, csak épp élvezhető játék nem, a Human Head csapata pedig le is húzta a rolót, és tagjai átigazoltak a Bethesdához.

Az ismétlés a bukás kulcsa

Félretéve az iróniát – bár elég nehéz másképp írni a Rune 2-ről –, a játék borzalmas, túlzások nélkül meggyalázása a Human Head egykori klasszikusának és munkásságának. Összecsapott, katasztrofálisan optimalizált, és ami a legrosszabb, helyenként – ideértve néhány kifejezetten epikus helyszínt, valamint az első fél órát – képes megvillantani, hogy akár egy jó, élvezetes játék is lehetett volna, ha a fejlesztők rászánják a szükséges időt (legalább még bő egy évet a mostani, leginkább korai early accessnek tűnő állapothoz képest) és energiát. Tengernyi bug, monoton, unalmas ismétlődés alig két óra után – ahány helyen a fejlesztők által megálmodott vegyesfelvágott csak félremehetett, ott sajnos félre is ment. Hacsak nem a morbid kíváncsiság hajt titeket, kíméljétek meg magatokat a csalódástól, és messzire kerüljétek.

A végítélet jelei

Hősünk egy viking harcos, akit az istenek a halál torkából mentenek ki, hogy felvehesse a harcot a fogságából kiszabadult Lokival, és megakadályozza a Ragnarököt. Mint kiderül, ennek meglehetősen egyszerű módja van, mindössze ostoba, többnyire két-három csapástól cafatokra szakadó ellenfeleket kell levagdosni, illetve fákat kivágni, érceket bányászni, majd ezekből a térkép kijelölt helyein épületeket felhúzni, melyekben mágikus rúnáktól a páncélokon át a fegyverekig számtalan eszközt készíthetünk. Egy ponton túl Heimdall kérésére mágikus ereklyék gyűjtésére indulunk tutajunkon, majd miután ez sikerült, és Loki legyőzésére hűséget esküdtünk az Odin-Thor-Hel trió egyikének, el is kezdődik a végső ütközet – durván két órával a játék indítása után.

Loki azonban szívós fajta, így a csatában nagyon könnyen kifuthatunk az addig összegyűjtött ereklyék számával megegyező életekből, esetleg szembesülhetünk a ténnyel, hogy karakterünk szintje és fegyverzete miatt labdába sem rúghatunk. Ekkor, miután visszakerültünk Midgardba, tovább tápolhatjuk karakterünket a szintlépésekkel, az újabb crafting receptek legyártásával, majd néhány újabb (néha a korábbiakkal teljesen megegyező helyre lerakott) ereklye begyűjtését követően ismét nekifuthatunk a végső csatának, egészen addig, amíg végül elsöprő győzelmet nem aratunk. Ezt a tevékenységsort ráadásul három mazochista hajlamú barátunk társaságában is végrehajthatjuk – vagy a deathmatch szerveren vezethetjük le a felgyülemlett frusztrációt, ha a multiplayer épp hajlandó működni.