Már megint bedőltem a képeknek. Mondjuk, a rendelkezésre álló infókat utólag olvasgatva és nézegetve sem valószínű, hogy elkerültem volna a találkozást. Utólag visszatekintve inkább bánatomra, mint örömömre, de ne szaladjunk ennyire előre. A Scathe sztoriját gyakorlatilag bármelyik régi iskolát követő shooter megirigyelhetné: van az Isteni TeremtőTM (egy nagy robotszemizé), aki a legjobb katonáját, Scathe-et (minket) küldi (valószínűleg) gonosz uncsitesója, a Gonosz TeremtőTM ellen a pokolba. Eddig szuper. Na, de ami ezután jön!

Komoly Samu a Lövedék Pokolban

Rögtön kapunk kicsi praclinkba egy kifogyhatatlan puskát, amivel azon nyomban neki is állhatunk a pokol különféle ocsmány teremtményeinek szisztematikus ledarálásának. Közben kissé idegesítő és fölösleges az arcunkra  tapadó vér és egyéb dzsuva kényszerű, manuális törölgetése, mert ha esetleg valami további funkciója is lenne, akkor még elnézném, mint egy furcsa ötletet, így viszont értetlenkedve álltam előtte. Persze az lenne a legjobb, ha ez lenne a legnagyobb baj a játékkal, mert bizony sajnos nem ez az egyetlen nyűgöm. Rögtön ott van a pályarendszer, vagy inkább térkép, melyen eligazodni mindenféle absztrakt rúnák segítségével lehet, gyorsutazás a zónák közt nincs, így a teljes hálózat felderítése több, mint nyűgös. Aztán ott van az életeket számláló kijelző, ami gyakorlatilag zéró jelentőséggel bír: ha elhalálozol, pár pályával odébb, a legutolsó zöld csomópontnál kell újrakezdeni, megint teljes életszámmal. Oké, kooperatív módban ez a szám közös, vagyis nem árt óvatosabbnak lenni, mert a csapatunkkal is kitolhatunk, ha túl sokat balfékeskedünk. És ha már itt tartunk, a kooperatív mód önmagában is hajlandó a velünk való kitolásra, mert elég bugos. Néha hajlandó elindulni, néha nem; néha betölt, néha nem; néha véletlenszerűen összeomlik, néha nem. Szóval itt azért még van min dolgozni.

Mégis, a Scathe igazi nagy hátránya sajnos éppen legfőbb vonzereje lett, azaz az FPS-nek álcázott Bullet Hell al-al-zsáner. Egész egyszerűen azért, mert belső nézetből a golyókerülgetős zsonglőrködés véleményem szerint nem működik megfelelően. Na, jó, ez így erős általánosítás, mert voltak már hasonló próbálkozások, ahol viszont működött a recept: a Mothergunship például egész jól vette az akadályt. Na, de miért? Nem akarom az egész cikket hasonlítgatással tölteni, inkább csak a hibákra világítanék rá a példák segítségével. Ellentétben a Mothergunshippel, a Scathe-ben mozgáskultúránk erősen korlátozott, a tér pedig az esetek többségében még inkább; a lövedékek nehezen elkülöníthetők egymástól és olykor a környezettől is; az ellenfelek pedig mindenféle hang- vagy egyéb jelzés nélkül hajlamosak a nyakunkba (hátunkba, fejünkre, egyéb random testtájunkra) zúdulni. És ha már ellenfelek: egyik-másik ugyan pofira másként fest, de gyakorlatilag alig pár típussal találkozunk: lövöldözős, többféle röpködős és totyogós formában, kamikaze pár méretben és pattogós kivitelben, közelharci jampik vegyes pofázmánnyal. Na meg a bossok, akik inkább idegesítőek, mintsem nehezek.

Pokolba vele

De ha mindezt valahogy sikerül elengedni, akkor halványan felsejlik a Scathe igazi célja és lényege, az eszeveszett arcade móka: a pontok gyűjtögetése és a leaderboard uralása. Csak ezt eleve nagyon rosszul kommunikálja, mely hiányosság egyébként a játék egészére jellemző hiba. Van, ahol csak egyszerű információátadás hiányzik (minek gyűjtsek rúnákat), máshol viszont a pályadizájn nem túl beszédes, vizuális nyomok hiányoznak (jártam-e már erre). Nem kell mindent az ember szájába rágni, de ha már a két ellenséges TeremtőTM folyamatosan kommentálja tetteinket, igazán vehették volna a fáradságot arra, hogy kicsit több figyelmet fordítanak az ilyen dolgokra is.

Visszaolvasva túl sok jót nem mondtam a játékról, mely egyébként jobbára jól és gyorsan működik és egész pofásan fest (már ahol), illetve egyik-másik ellenség kifejezetten beteg dizájnnal rendelkezik, de nagyjából ennyiben ki is merülnek a pozitívumok. A Scathe további mentségére szóljon, hogy emellett nem gondolja magáról, hogy AAA kategóriás játék lenne, ára ennek megfelelően egész barátinak nevezhető, de jó szívvel csak egy leárazás mellett merném ajánlani azoknak, akik meg tudnak birkózni a monoton fantáziátlansággal és az átgondolatlan önimsétléssel, ami a játékmenet egészére rányomja ocsmány bélyegét.