Ki ne szeretne kalóznak állni? Hiszen nincs is jobb, mint a véget nem érő tengeren hajózni, ismeretlen szigeteken kincs után kutatva kikötni, mitikus szörnyekkel vagy életre kelt csontvázakkal megküzdeni, a nap végén pedig hamis muzsikaszó mellett megünnepelni ezt az egészet barátaink és némi grog társaságában. A Sea of Thieves elkészítésével a Rare arra vállalkozott, hogy visszaadja nekünk ezt az élményt, a kérdés már csak az, hogy sikerrel jártak-e?

Mérhetetlen szabadság

A Sea of Thieves nem piszmog sokat, egyből a kalózkodás sűrűjébe dob minket. Először kiválaszthatjuk a karakterünket egy csomó előre generált figura közül, aztán pedig egy kocsmában térünk magunkhoz, egy különösen jól sikerült éjszaka után. Bevezetést hiába várunk, onnantól kezdve ugyanis, hogy magunkhoz vesszük az asztalon heverő pisztolyunkat és kardunkat, minden rajtunk áll. Bár a játék alapját első ránézésre a különféle frakcióknak végzett küldetések jelentik, a valóságban senki sem kényszerít rá, hogy ezek közül akár egyet is megcsináljunk. A Sea of Thieves elsősorban a játékosok közti interakcióra fókuszál, ennek megfelelően pedig semmi sem kötelező benne. Ha akarunk, kihajózhatunk kincs után kutatva, ha akarunk, lerészegedhetünk a legközelebbi kocsmában, zenélhetünk a tengerparton vagy kilőhetjük magunkat egy ágyúból a poén kedvéért.

Ezt a fajta nyugodt, stresszmentes játékmenetet segíti elő az is, hogy a Sea of Thievesben a végjátékot egyedül a különféle kinézetek jelentik. Nincsenek szintlépések, fejleszthető tulajdonságok vagy képességek, és a kezdeti fegyvereknél sem tudunk durvább mordályokat venni. A nehezen megkeresett aranyunk egyedül kinézetekre verhető el, hogy így jelezzük játékostársainknak, mégis mennyire vagyunk hétpróbás zsiványok.

Legenda születik

A Sea of Thieves célja papíron nagyon egyszerű: kalózlegendává kell válnunk, olyan tengeri ördöggé, akinek a nevét minden kocsmában tisztelettel vegyes félelemmel emlegetik. Ahhoz pedig, hogy ezt elérjük, három társaságnál kell feltornáznunk a hírnevünket egészen az ötvenedik szintig. Minden frakciót mással lehet lekenyerezni: a Merchant Alliance különféle állatok begyűjtését és leszállítását várja el tőlünk, a Gold Hoarders tagjai elveszett kincsek felkutatására küldenek minket, míg az Order of Souls színeiben halálból visszatért haramiákkal vehetjük fel a harcot. A térképen szétszórva összesen hat kereskedelmi állomás található, itt tudjuk felvenni a küldetéseket, illetve a kaland végén itt tudjuk elpasszolni a szajrét. Az egyes frakciókhoz ezenfelül különféle kihívások is köthetőek, ezek teljesítése esetén pedig szintén növekedni fog a hírnevünk.

Ha pedig csak hajókázunk, akkor sem fogunk unatkozni. Az egyes szigeteken teára, lőporra vagy aranyra bukkanhatunk, mely eladható a megfelelő frakcióknak, néha pedig palackposta lapul a homokban, ami szintén elvezethet némi jutalomhoz. Akik pedig ennél nagyobb kihívásra vágynak, azoknak ott a Kráken és az erődök. Előbbibe véletlenszerűen futhatunk bele, és csak tartós ágyúzással szenderíthető jobb létre, utóbbiaknál pedig általában ott nyüzsög a többi játékos, akik nem sokkal barátságosabbak a szigetet védő csontvázaknál.

Ha pedig már a többi játékosnál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a Sea of Thieves bizony kőkemény PvP játék. Nincsenek szabályok, nincsenek védett zónák és főleg nincs fair play. Itt bárki szabadon kirabolhatja, lelőheti vagy elsüllyesztheti a másikat, és sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, így nyugodtan feltételezhetjük, hogy az éjjel kivilágítás nélkül felénk suhanó hajó legénysége nem barátkozni akar.

Vitorlát bonts!

Amint meguntuk a szárazföldet, már mehetünk is a nyílt tenger felé. A játék indításakor választhatunk, hogy milyen hajót szeretnénk kérni: nagyobb galleont, vagy megelégszünk egy szerényebb szlúppal. Az előbbi csak és kizárólag más játékosokból verbuvált legénységgel vezethető, utóbbival viszont egymagunk is el tudunk boldogulni. A küldetések kiválasztása kifejezetten demokratikus formában történik: a legénység minden tagja bedobhat egy-egy megbízást a közösbe, aztán pedig szavazással lehet eldönteni, hogy mégis merre induljunk. A játék kifejezetten igényli a kommunikációt és az összedolgozást. Bár úgy is el lehet vezetni egy galleont, ha mindenki megy a saját feje után, azért sokkal könnyebb dolgunk lesz, ha megosztjuk elképzeléseinket a kormányt vagy épp a vitorlát kezelő kollegával. Legénységet elsősorban a barátaink közül érdemes toborozni, de elég próbálkozás után a véletlenszerű csapattársak között is lehet olyan arcokat találni, akikkel öröm szelni a habokat. A Sea of Thieves legerősebb pontja egyértelműen a hajózás lett. Kifutni a nyílt tengerre, elnavigálni a hatalmas sziklák és az alattomos homokpadok között a legjobb érzés a világon. A víz gyönyörű, az egyes szigetekre sem lehet panasz, a hajó irányítása pedig egyszerűen kifogástalan.

Nyugodt, napos időben öröm szép, komótos tempóban bejárni a tengert, de ha viharba kerülünk, akkor aztán fel kell kötni a gatyát! A hatalmas hullámok kegyetlenül dobálnak, ráadásul a jócskán lecsökkent látótávolság miatt sosem lehet tudni, mikor fogunk orrvitorlával levenni egy masszív sziklát. Persze ha el is süllyedne a hajónk, akkor sincs gond: a helyszínen megjelenő segítőkész sellő azonnal egy közeli szigetre szállít minket, ahol már vár a következő lélekvesztőnk.

De a rumot miért?

A Sea of Thievesnek jelenleg két komolyabb hibája van, amelyek megakadályozzák, hogy igazán jó játék lehessen belőle: ezek közül az egyik az újjáéledési rendszer. Alapból a hajónkon jelenünk meg egy-egy halál után, ha pedig az is elsüllyedt, akkor pár szigettel arrébb folytathatjuk a kalandozásainkat. Mivel ez a táv nem túl nagy, simán visszamehetünk oda, ahol elsüllyedtünk, hogy bosszút állhassunk saját magunkért. Így viszont hiába intézünk el valakit, az pár perc múlva jó eséllyel újra a nyakunkon lesz teljesen feltöltött készletekkel és hibátlan hajóval. A másik, jóval súlyosabb probléma a tartalom hiánya. A küldetések eléggé repetitívek, és kozmetikai elemekből sincs olyan sok, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a végjáték gyakorlatilag kimerül a minél menőbb kinézet hajkurászásában. Hogy ez kit mennyire zavar, azt persze embere válogatja, én teljesen jól elszórakoztam így is, de érthető, ha valakit elijeszt, hogy ilyen kevés a tennivaló. A játék alapjai ettől függetlenül a helyén vannak, a hajózás egyszerűen tökéletes, és a hangulatra vagy a grafikára sem lehet panasz, ezért a Sea of Thievest talán úgy lehetne a legjobban jellemezni, mint egy hatalmas homokozót, amiből sajnos még hiányzik a lapátok és vödrök jó része.

Szárazföldi patkányok kíméljenek!

A Sea of Thieves egy igen jó játék is lehetne, azonban hiába a stabil alapok, a tartalom hiánya megérződik rajta. A Rare ettől függetlenül nagyon jól vissza tudta adni a kalóz életérzést, szóval, akinek már óvodában is koponya és lábszárcsont volt a jele, az valószínűleg itt is megtalálja a számításait. Mindenki másnak viszont azt tanácsolnám, hogy várjon még, amíg befut néhány bővítés!