1999. december 31. Négy takarító összeül, hogy megvitassák életük nagy takarításait, és elmerengjenek azon, hogy vajon pontosan milyen vegyszerre is van szükség a paradicsomszósz eltüntetésére… Oké, viccet félretéve, nyilván nem szimpla takarítókról van szó, ez a négy figura bizony gyilkosságok helyszínén törli a port, tüntet el bizonyítékokat, esetleg darabol fel holttesteket, amiket utána le is küldenek egy darálón... ó, és mindenekelőtt vértócsákat porszívóznak. Négy karakter, nagyjából négy külön történetszál, amik persze egymásba futnak. Ezek a tagok aztán szilveszter éjjelén iszogatásba kezdenek, és a múltba révednek, ezáltal te is megismerheted, hogy pontosan hogyan is keveredtek ebbe a munkakörbe. Mindegyik karakter más és más képességekkel van megáldva, de egy dolog közös bennük: a porszívó. Egy porszívó mind fölött. Úgy szívja fel a vért, hogy minden felmosórongy sértődötten bandukol önszántából a legközelebbi konténerbe. 

Nem mossa fel veled a padlót

Főszereplőnk (az előző epizódban is irányítható karakter) Bob, aki a csapat vezetője, és nagy öregje. Takarítási képességei a végtelenbe futnak. Viper a fiatal hacker, aki terminálokon keresztül ajtókat tud kinyitni, eltereli az ellenség figyelmét riasztók, illetve rádiók aktiválásával. Lati az erős nő. Mármint tényleg, fizikailag a pasikkal vetekszik, gimnasztikai képességei megengedik neki, hogy kerítéseken átugrálva közlekedjen, vagy épp méretesebb, súlyosabb tárgyakat mozdítson el. Negyedik tagunk pedig Psycho, aki… hát, egy elmebeteg állat, aki imádja láncfűrészével feldarabolni a halottakat. Fene a gusztusát! Ez tehát a banda, velük kell boldogulnod. És a porszívó valamiért tökéletesen eltakarítja a szétfolyt, odaszáradt vért.

Grafikailag a szokásos, közhelyes mondókát tudnám elregélni: nem szép, de legalább stílusos. A karakterek szája nem mozog, ami nem is lenne gond, ha némelyik átvezető nem tolná fél méterről az arcodba az éppen magyarázó szereplő fejét, ami eleve teljesen szükségtelen. Hangok tekintetében a játék a semmilyenhez konvergál, a szinkronhangok pedig egytől-egyig nagyon amatőr hatást keltenek. A zenék jók, kölcsönöznek egyfajta egyedi stílust a cuccnak, cserébe idővel némelyik taktus már konkrétan idegesítően repetitív nyekergésnek hangzik. Mindezek ellenére a hangulat nagyrészt rendben van, el lehet mélyedni ebben a ’80-as, ’90-es évek feelingben, még ennyi retró hangulatú játék után is. Főleg az akkori, téli New York adja nagyon, ami szerintem a mai napig az egyik leghangulatosabb környezet, ahova videójátékot, vagy épp filmet helyezni lehet. A játékmenet egyik legfőbb eleme a karakterek speckó képességei mellett a Cleaner Sense (nevezzük Takarítóösztönnek). Ilyenkor a kamera szépen eltávolodik, aminek köszönhetően nagyobb teret láthatsz be, illetve körvonalazódnak ellenfeleid, jobban láthatóvá válnak az eltakarítandó problémák, és még jó pár dolog megjelenik. Ez megkönnyíti a zavaróan nehézkes mozgolódást az amúgy nem túl nagy pályákon, de mivel a látóterünk nem túl méretes, nagyon könnyű egyik-másik rendőr arcába sprintelni. És ha már rendőrök… 

Se rend, se őr

Ez a játék olyan mérhetetlenül ostoba, hogy a monitor néha szimplán kikapcsolt, mert képtelen volt elviselni ezt a szédítően idióta mesterséges intelligenciát. Nem az a baj, hogy mondjuk, az ellenfelek látótávolsága egy méter, sőt még az sem baj, hogy úgy önmagában buták, mint a tök, mert ezt azért manapság megszokhattuk. De hogy lényegében semmire nem reagálnak, az szerintem botrányos és megengedhetetlen. Ki tudod cselezni őket azzal, hogy teszel pár kört a rendőrautó körül, és el is felejtenek, mennek vissza a helyükre, pedig a szemük láttára fél perce még épp egy hullát húztál végig a padlón. Ha kinyitsz egy zárt ajtót, észreveszik azt is, és sokszor visszazárják. Tudják, hogy ott járt valaki, egy percig jobban odafigyelnek, majd mintha mi sem történt volna, folytatják egyszerű, sablonos kis rutinjukat, ami az oda-vissza sétálásban merül ki. 

Értem én, hogy miért ilyen, mindent értek, de ez egyszerűen nevetséges, és kihívást annyit tartalmaz, mint egy cipő felhúzása. Ennek ellenére voltak bizonyos pályák, ahol meggyűlt rendesen a bajom a munka elvégzésével. Ezen pályák egytől-egyig Psycho karakteréhez köthetőek, aki lassú, tohonya, ráadásul képességei mind használhatatlanok és feleslegesek. Unalmas és vontatott részei ezek a játéknak, de amúgy összességében tényleg nem fogsz mást csinálni, csak holttesteket húzgálsz, vagy épp kapsz vállra. Egy-két kivétellel ez fogja kitenni a játékmentet. Azokon a pályákon, ahol mondjuk, 5-6 holttest hever mindenfelé, ez olyan szinten unalmassá és frusztrálóvá tud válni, hogy voltak pillanatok, amikor a pálya közepén szimplán mentettem egyet, és kiléptem, mert hirtelen kedvem támadt porszívózni. Mármint a valóságban. És nem vért.

Minden negatív visszhang ellenére azért a Serial Cleaners nem játszhatatlanul szörnyű, csak feleslegesnek és önismétlőnek hat, már a játék első fejezetében is (igazából már a prológusban forgattam a szemem, egy bizonyos résznél). Nem sértő, nem fájdalmas, egyszerűen csak végtelenül unalmas ebben a tálalásban, és ilyen kis mennyiségű opció mellett. Csak azoknak tudom ajánlani, akiknek az első rész egy igazi indie-klasszikus.