Emlékszik még itt valaki a 2012-es Retro City Rampage-re? Igen, arra az indie fejlesztésre, amit 2002-ben eredetileg még egyetlen ember, Brian Provinciano kezdett el, hogy szívének fontos projektként NES-re ültesse a GTA3-at, ezzel a 8-bites világra szabadítva a nyitott világú, bűnözőkkel teli akciójátékot. A RCR végül elkészült, tele videojátékos utalásokkal, egészen jó értékelésekkel, majd közel öt esztendő alatt szinte minden platformon tiszteletét tette, hogy közben felmerüljön egy lehetséges folytatás ötlete, amely már a 16-bites univerzumot célozta meg, de nem kevesebb ötlettel vagy éppen hatással. Mert a Shakedown: Hawaii lényegében mindenhonnan merít az elmúlt 30 évből, így a Smash TV-től kezdve a Hotline Miamiig elég sok minden eszünkbe juthat, legalábbis a videojátékos mezőnyből, miközben a fő inspirációt ismételten a Rockstar Grand Theft Auto-sorozata adja. Ezúttal azonban nem a harmadik epizóddal, hanem inkább a Vice Cityvel és az ötödik résszel.

Haladni kell a korral

A történet egy egykoron rendkívül sikeres cég ügyvezetőjével indít, aki korábban még könyvet is írt arról, hogyan kell egy önműködő, fejlődő vállalatot felépíteni – legalábbis a nagy technológiai robbanás előtt, ami mindent megváltoztatott. Emberünk pedig egyszer csak azon veszi észre magát, hogy termékei már senkit nem érdekelnek, a részvények a padlón hevernek, az egykoron patinás cégnév pedig a legjobbak listájának sereghajtójává vált. Persze üzletemberünk nem esett a fejére, megpróbálja felvenni a fiatalos tempót, ezzel együtt beszállva minden létező piacra, ami hatással lehet a szervezet működésére. Minden a videojátékokról szól? Nosza, filléres kólánkat, amit már senki sem vesz, nevezzük el úgy, hogy a gamereket célozza meg! Minden a biotermékekről szól? Szorítsuk ki, félemlítsük meg, vásároljuk fel a vezető szolgáltatókat és forgalmazókat, majd szeljünk minél nagyobb szeletet a piaci tortából! Van egy nagy ellenfelünk, aki minden szférában vezet, egy lépéssel előttünk jár: romboljuk az imázsát és közben növeljük az adott szegmens fejlesztéseit!

Lényegében erről a piaci háborúról szól a Hawaii, miközben a felszínen csak egy madártávlatból nézett GTA-klón – és mint olyan, egyébként nagyszerű. Szólnak a synthwave zenék, amiket kasztniba ülve is hallgathatunk, váltogathatjuk a rádiót; üzletekben rendetlenkedve írhatunk elő védelmi pénzdíjat; beindíthatunk új vállalkozásokat, miközben telkeket vásárolunk fel a város különböző részein; elvághatjuk a konkurencia szállítási útvonalait; plusz, ha kell fiunkat és egy igazi gengsztert is bevethetünk magunk helyett, ezzel háromszereplőssé téve az akcióval teli menedzsmentjátékot. Sőt, aprításra kiküldött gengszterünkkel ültetvényeken, dzsungelben játszhatunk kommandóst, ilyenkor csak és kizárólag az öldöklésre és pusztításra koncentrálva.

Fogyasztása kis adagokban javasolt

Magyarul, a Hawaii az egyszerű akciójáték és GTA-klón látszatrétegeit lefejtve egészen sokat tartalmaz a felszín alatt, ráadásul kimondottan szórakoztató formában idézi meg az utóbbi évek és a videojátékos vagy éppen filmes történelem jobb pillanatait. Vicces, karakterei között többnél is érezni a kikacsintást, ahogy a modern kor vívmányai és üzleti megoldásai is megkapják a maguk kis fricskáit. Az akció jó, a játékmenet működik – összesen nagyjából 10-12 órát is el lehet vele szöszölni, plusz ott vannak az arcade kihívások, valamint beleugorhatunk a folyamatosan érkező missziók nélküli free mode-ba is. Hogy mi a probléma? A koncepció lényegi részét tekintve 4-5 óra után már szinte csak ismétlődő feladatokkal találkozunk. Bármi történik a sztoriban, mi elmegyünk egy helyre, befenyítünk/elintézünk valakit, vásárolunk, fejlesztünk, vezetünk, lövöldözünk, aztán újra ugyanez. Ami kis mértékben fogyasztva még nem olyan zavaró, de hosszú órákon át nyomva azért kellően monotonná tud válni. Szóval az alap jó, csak ebben a témában talán nincs annyi, amire a GTA 5 megidézésével a VBlank vállalkozott. Az átlag indie-ből így is kiemelkedik, de nem egy korszakalkotó klasszikus. Inkább csak egy ötletes kis követője a zsánernek, amely a nosztalgiára építve igazán szerethetővé teszi a régi kor termékét.