Keseregni valamiért, amit hivatalosan sosem kaptunk meg, meglehetősen furcsának tűnhet, de ilyen ez a vágyódás: általában a legkevésbé sem logikus. Vágyódni pedig bőven van miért, ha játékokról van szó, hiszen komplett sorozatok és franchise-ok ragadtak az elmúlt 30 év során Japánban, melyeket a nyugati közönség vagy csak hallomásból ismerhet, vagy hébe-hóba néhány rajongói fordítás révén. Ebbe a kalapba pedig tökéletesen beleesik az eredetileg még PlayStation 1-en indult Boku no Natsuyasumi, azaz a "Nyári vakációm" is, amely remek névválasztással kommunikálja, hogy miről is szól valójában: egy felhőtlen nyári kikapcsolódásról, ahol gondtalan gyermekként kell bogarak összeszedésével, papírsárkány reptetéssel, kupakok gyűjtésével eltölteni a napokat. Az évek során ebből komplett sorozat lett, amiből mindössze egy spinoff jelent meg angolul (a 2013-as Nintendo 3DS-re kiadott Attack of the Friday Monsters! A Tokyo Tale), egészen a leghosszabb játékcím kategóriában is brillírozó Shin chan: Me and the Professor on Summer Vacation váratlan bejelentéséig.

DÍNÓKALAND

Ez ugyanis két, nyugaton nem annyira ismert dolgot fuzionál: egyrészt a Boku no Natsuyasumi frusztrációtól és izgalomtól mentes, rendkívül relaxáló játékmenetét, másrészt a Crayon Shin-chan manga- és anime birodalom világát és karaktereit. Ezek közül nyugaton egyik sem túl ismert , még úgy sem, hogy a Shin-chan anime tíz éves késéssel ugyan, de több angol és egyéb nyelvű verziót is kapott. Emellett minden idők egyik legnagyobb példányszámban értékesített mangája, így meglehetősen furcsa, hogy pont ezt kapja meg a nyugati közönség.

Furcsaságból pedig a játékban sincs hiány: ott van például maga Shin-chan, az öt éves főszereplő, aki szinte mindent félreért, kifejezetten hangos, a lehető legtapintatlanabb kérdéseket teszi fel, és előszeretettel mutogatja mindenkinek a fenekét, főleg a mindig a közelében tartózkodó családtagjainak. Pont ez a család az, amely felkerekedik, hogy a távoli vidéken, Asso városában eltöltsön egy hetet, ám önfeledt kikapcsolódás helyett egy rendkívül furcsa helyzetbe kerülnek, mikor pár nap elteltével dinoszauruszok jelennek meg az utcán, a hetedik napon pedig nem véget ér, hanem az elejétől kezdődik újra a vakáció.

Legalábbis Shin-chan számára, hiszen ő az egyetlen, aki mindig mindenre emlékszik, és nemcsak tudását, de a megszerzett tárgyakat és eredményeket sem veszíti el az időhurkok végén, így igazi nyomás nélkül hajkurászhatja a nyári vakációra kitűzött célokat. Amik meglehetősen egyediek: adott mennyiségű bogár elfogása, horgászás, a helyi kisboltok alapanyag-igényének kiszolgálása (adott mennyiségű növényt és zöldséget kell némi zsebpénzért cserébe összeharácsolni), sztorik gyártása a helyi napilapnak satöbbi. Na meg persze Asso fokozatos felfedezése, ahogy a korábban lezárt területek bizonyos események hatására megnyílnak. Ez a felfedezés azonban nem tart a végtelenségig, hiszen, ahogy telik az idő, Shin-chan egyre fáradtabb lesz, és bár az energiája a boltban megvásárolható ételekkel kitolható, előbb vagy utóbb mindenképp beköszönt a délután vagy az este. A napszakváltás a várost is átrendezi, bizonyos bogarak csak adott napszakban érhetők el, és a maroknyi helyi is hajlamos más helyekre költözni, míg el nem jön a vacsora és a fürdés ideje, és be nem köszönt a következő nap. Majd minden kezdődik elölről.

A VILÁG VÉGÉN

A főszerepben ugyanakkor nem is maga Shin-chan, vagy épp az időutazós dínókavalkád van, hanem Asso, azaz a helyszín maga, ami egész egyszerűen varázslatos. A bejárható terület egészen apró, alapvetően csak vékonyka betoncsíkokon, kitaposott ösvényeken, egyszerű gyaloghidakon lehet közlekedni, és alig pár épület az, ahová ténylegesen is be lehet menni. A hegy lábánál húzódó település viszont még így is maga a megtestesült idill. A gazdag és buja növényzet, az apró folyókat benépesítő halak, a bogarak szüntelen hangjai teljesen magával ragadóak, arról nem is beszélve, hogy mennyire elképesztően gyönyörűek. Bármelyik platformról is legyen szó, a Summer Vacation messze az év legszebb játéka, amire a pontot furcsa zenéi mellett az animéból kölcsönzött maroknyi szinkronhang teszi fel.

Ugyan komótos tempóját megpróbálja pár minijátékkal feldobni – DJ-zéssel, dínópárbajokkal –, de a hangsúlyt nem erre, hanem a relaxációra helyezi, és igazából eléggé a háttérbe szorítja mind a könnyed és nem túl jó történet felgöngyölítését, mind az interakciós lehetőségeket. Shin-chan pedig nem éppen az a fajta karakter, akiért egy nagyobb közönség tudna rajongani, de az biztos, hogy idén ennél megnyugtatóbb kikapcsolódás még nem jelent meg.