Vannak játékok, ahol minden rész rossz, függetlenül attól, hogy hány rész születik. A Civilization nem ilyen, itt inkább az a baj, hogy a sok tökéletes, a játékvilág aktuális lehetőségeit kihasználó epizód közül melyik a legjobb. A Civ V megjelenésekor bár imádtuk az új harcrendszert meg a hatszögletű pályafelosztást, egy csomó olyan dolog kimaradt, ami a negyedik résznél – a kiegészítőknek köszönhetően ugyan, de – már megvolt. A júliusban megjelent, Brave New World címet viselő legújabb expanzió azonban végre nemcsak eléri a kellő szintet, de a kultúra finomhangolásával, a kereskedelem újragondolásával, no meg a nemzetek politikai együttműködésének átalakításával új magasságokba emeli azt a lécet, amit valószínűleg csak a Civilization következő részének sok-sok DLC-vel felturbózott változata lesz képes átvinni. Mivel erre a jelenlegi sebesség mellett úgy tíz évet kell várni, fussunk neki mindannak, amivel addig játsszunk majd!

Az alapok a régiek

Nagy változásra ne számítson senki, a körökre osztott, mikromenedzselős, fejlesztős és építkezős alapok változatlanok, vagyis a Civ V annak ellenére maradt csábító és könnyen felfedezhető az új játékosoknak is, hogy azok érzékelnék, micsoda időrabló, kapcsolatgyilkos kábítószert is kezdtek adagolni maguknak. Mert ha valami nem változik a sorozat egyik részében sem, akkor az a grafikusmotor mellé beépített időgép: egy kicsit leülsz játszani, és mire észbe kapsz, már a hajnal első fényei miatt kell lehúznod a redőnyt a szoba ablakán.

Szintén nem meglepő, hogy kapunk egy halom új civilizációt is. Az érdekesebbek közül én mindenképp Velencét emelem ki, ami egyfajta ellen-Oroszország lett, vagy inkább egy végletekig egyszerűsített India: egy városod van, nem alapíthatsz többet, a területnöveléshez a befolyásodat kell latba vetned. Ehhez főleg az aranytermelés durva emelkedése segít hozzá – személyes rekordom hatszáztizenhárom arany körönként, de én béna vagyok, láttam már 8-900-as eredményeket is. Na, de mi is kell ehhez?

A sivatag hajói, az óceán tevéi

Amikor az előző, Gods & Kings című DLC-t teszteltem, az volt a legnagyobb bajom az újításokkal, hogy szimpla menüként jelentek meg, olyan volt, mintha tényleg csak ráaggatták volna őket a játékra, és nem lennének  az alapjáték szerves részei. Most ilyesmiről szó sincs, és ez az amúgy legjobban sikerült extránál, a karavánok felfrissítésénél látszik a legjobban. A megfelelő technológia felfedezése után karavánokat és kereskedőhajókat indíthatunk. Az előbbire eddig is volt lehetőség, de most nem csupán néhány aranyat kapunk attól függően, milyen messzire jut el a járműkonvoj. Egy-egy szárazföldi vagy tengeri útvonal ugyanis a pénz mellett a vallás és a tudomány terjedését is segíti, pont úgy, ahogy a valóságban is a kereskedők vitték el a hétköznapi életbe már leszivárgott találmányokat az idegen földekre. A választást két dolog segíti: egyrészt van egy használható kimutatás arról, hogy mi minden történik, ha az adott, külföldi várost vagy városállamot választjuk. Látszik, melyik birodalom mennyit nyer az üzleten aranyban, illetve hogy mekkora mértékben áramlik majd a vallás és a tudomány. A hit terjesztésének mostantól tehát nem csupán a misszionáriusok és az inkvizítorok adnak teret, de a vallási központból indított kereskedők is – szerencsés esetben néhány körön belül közös nevezőre hozhatjuk az adott kontinens minden hatalmát.

Ez azonban csak a bőségkosár teteje. Személyes problémám volt mindig is, hogy a jól menő városok nem tudták támogatni a gyengébben muzsikáló, de mégis fontos területeket fenntartó társaikat például azzal, hogy munkaerőt, élelmet, miegymást szállítanak át. A Colonizationben ez megoldható volt, az ottani kocsikaravánok eleve ezt a célt szolgálták. Nem tudom, mi kellett a megvilágosodáshoz, de végre a Civben is eljutottunk oda, hogy a karavánok már a saját városaink között is közlekedhetnek, így közvetítve a növekedést segítő élelmet, illetve az építkezéseket gyorsító termelést.

A kultúra hatalom

Bár kulturális győzelmet már az alapjátékban is lehetett aratni, a mostani frissítéstől számítva ez végre valami izgalmas dolog, nem pedig arról szól, hogy ki tud a leghamarabb (körülbelül) egymilliárd kultúrapontot termelni. A lényeg, hogy a turizmus bevezetésével egyfajta támadójáték lett a korábban főleg inkább védekező jellegű kultúrából. A cél, hogy a birodalmad kultúrája a lehető legtöbb tekintetben felülkerekedjen az ellenfelekén, és ehhez főleg az irodalom, a zene és a festészet mesterművei kellenek. Ezek előállításához híres művészekre van szükség, ám a megszületett alkotásokat el is kell helyezni a városban, ilyen helyeket pedig egyes épülettípusok adnak. A csodák építése is fontos, mert amint elég fejlett vagy hotelek és repterek létrehozásához, a külföldiek elözönlik a városaidat.

Szintén fontos tudni, hogy a turizmus nem elkölthető nyersanyag (mint mondjuk a hit), hanem csak gyűlik. Ahhoz, hogy esélyed legyen a győzelemre, a lehető leghamarabb kapcsolatba kell lépned az összes többi birodalommal, a nagyobb arányú terjesztéshez pedig a kereskedelmi útvonalak, a nyitott határok, a közös vallás, illetve a jó diplomáciai kapcsolatok (például egy-egy diplomata a fővárosok követségein) segítenek hozzá. Ahhoz, hogy a többi ellenfelet akadályozd a győzelemben, az kell, hogy az előbb felsorolt dolgokat ne engedd nekik, és ha ebbe belegondolunk, már látjuk is, milyen kiváló szórakozás lesz ez a se vele, se nélküle kapcsolat.

Világ népei, egyesüljetek

Szintén jó irányba vitték el a fejlesztők a Világkongresszust is, amely először akkor ül össze, mikor egy civilizáció találkozik az összes többivel (ide értve a városállamokat is). Az egyes birodalmak a méretüktől, illetve a városállamokkal fenntartott kapcsolatuktól függő mennyiségű szavazatot kapnak. Lesz indítvány a világvallásról, egyes luxuscikkek betiltásáról, a városállamokkal kötött egyezmények embargójáról, de a legjobb: nagy összefogást igénylő projektekről is szavazhatunk. A világkiállítás és a Nemzetközi Űrállomás megépítése talán a legjobb példa. Ezek fejlesztésébe úgy szállunk be, hogy a városainkban a termelésnél kiválasztjuk a projektet; aki a legtöbbet dobja be a közösbe, az kapja a legnagyobb jutalmat is, általában valami gazdasági, turizmussal vagy vallással kapcsolatos bónuszt néhány körre.

Ezzel kellett volna kezdeni

Számos egyéb apróság van még a kiegészítőben, azonban minél többet játszik vele az ember, annál inkább olyan érzése van, hogy a Civilization V-nek eleve ilyennek kellett volna lennie. Nehéz szabadulni attól, hogy a kiadó készakarva hagyta ki ezeket a DLC-ként kiválóan értékesíthető lehetőségeket az alapjátékból három évvel ezelőtt, és ezt erősíti, hogy igazából kevés dolog változik meg gyökeresen, inkább arról van szó, hogy lebutított formában már létező lehetőségek teljesednek ki. Ez főleg akkor zavaró, ha a játékot mindig teljes áron vettük, nem pedig gombokért a Steam valamelyik leértékelésén. Nagy szerencse, hogy igazából nem vertek át minket, mert nem a semmire fizettünk, sőt a Civ minősége és teljessége (ahogy néhány évtizede már) még mindig etalon lehetne a játékvilágban. Az új kiegészítő élvezetessé teszi az amúgy sem rossz alapokat, és akkor sincs baj, ha ezt is teljes áron vesszük meg.