Jár a keksz annak, aki ráismer a bevezetőre, de az igazat megvallva a SkyDrift Infinitynek vajmi kevés köze van a rendfenntartáshoz. De a tempó, az halálos, igaz, nem egy WipeOut vagy Rollcage szintjén, bár az irányítás még mindig nagyon feszes és precíz. Még mindig, mert a SkyDrift Infinity igazából egy remaster, méghozá az eredetileg 2011-ben megjelent (dobpergés) SkyDrift felújított változata, melynek kapcsán beugorhat a magyar, mára sajnos megboldogult Digital Reality neve. Az újrakiadást így viszont már a HandyGames intézte. Ha kimaradt volna az eredeti – amin nem lepődnék meg, mert az sajnos egy elveszett gyöngyszem –, akkor a képek alapján talán már rájöttél, hogy egy arcade repülőversenyről van szó. Hozzátenném, hogy a jobbik fajtából, igaz, e téren nem túl bőséges a kínálat. És legnagyobb bánatomra valószínűleg ez sem kapaszkodik fel az alsó polcról, és elődjének sorsára jut.

Hova tegyelek

Skydrift Infinity elvétve kapott hozzáadott tartalmat is, de minden más egy grafikai ráncfelvarráson túl érintetlen maradt. Így talán nem túl helyesen, de valahol a remaster és remake között helyezném el gondolatban. Ennek nyomán továbbra is játszható szóló módban, meglepően aljas, de azért nem hiba nélküli gépi ellenfelek ellen; online legföljebb 8 játékosig; és immáron egy gép előtt ülve, osztott képernyőn is. A repülhető géppark is jobbára érintetlen maradt, de akad egy-két meglepetésvendég is. No és persze teljes grafikai ráncfelvarráson esett át a játék, ami önmagában azért nem túl nagy fegyvertény, hanem inkább a kötelező minimum.

A játékmenet és a három játékmód is a régi: érintetlen, roppant feszes irányítással, nyaktörő mutatványokkal az arcade versenyek legjavát kapjuk. Ráadásul három dimenzióban, igaz, nem teljes szabadság mellett, mivel a pálya nyomvonala behatárolt. A versenyek élvezetesek, a pályák ötletesek, látványosak és emlékezetesek, bár a geometrián már meglátszik a kora. Kár, hogy újabbakat nem kaptunk, mert ami adott, az kevés és igen hamar ki lehet őket ismerni.

Ami kardinális kérdés és kritikai probléma szokott lenni egy konzolportnál (merthogy az), az most is jellemző: a grafikai beállításokhoz nem lehet hozzáférni, automatikusan ismeri fel a felbontást és a képarányt (de legalább felismeri), állítani azonban semmit sem lehet. Ja, és a hangot is csak alaplapi kimenetről sikerült átvinni, a többszöri átjátszás (monitorra, mikorfonra, USB hubra kötött füles) kiakasztotta szegényt.

Mentőöv

Hiányosságai ellenére mégis merem ajánlani, azzal a megjegyzéssel, hogy csak azok keressék, akik nem feltétlenül hosszútávra terveznek vele, hanem inkább csak repülnének néhány kört egymás vagy az alkalmanként meglepően ügyes mesterséges intelligencia ellen. Az ára ehhez és a tartalomhoz mérve reális, mindössze 10 euró, ami egyáltalán nem sok azért az élményért, amit nyújtani képes. Lehetne több is a csomagban, de a játékmenet és az irányítás – az élvezetes verseny két alappillére – hibátlan és betonstabil. Ennek fényében zsákoljátok be (vagy ne), ha másért nem, hát a magyar játékfejlesztés egyik mementójaként.