Egy csipet történelem
A sorozatot jegyző Sucker Punch, amelyet manapság az InFamous széria alapján ismerhet a playstationös közösség, rengeteg elismerést zsebelt be már a széria első részével, ami a Sly Cooper and the Thievius Raccoonus címet viselte, és a fejlesztők dicséretére legyen mondva, hogy a Sly azon sorozatok egyike, amely részről részre emelte a színvonalat. Azonban a játék nem kapott akkora marketinghátszelet, mint mondjuk a Ratchet & Clank vagy a Jak & Daxter széria, ezért a pénzügyi siker is mérsékeltebb volt, és talán emiatt nem állította csatasorba a Sony az enyveskezű mosómedvét a következő generáción, a rajongók bánatára.
Ezért is volt nagy a bizakodás, amikor a Sanzaru Games kapta a megbízást, hogy 2010-ben ők is lovagolják meg az akkor nagy népszerűségnek örvendő HD-lázat, és cibálják magasabb felbontásba a PS2-n megjelent trilógiát. Az eredmény igen meggyőző lett, mert nem csak a tipikus „felhúzzuk a felbontást oszt' hozzácsapjuk a trófearendszert” metódust követték, hanem nem voltak restek hozzányúlni a textúrákhoz és az egyéb látványelemekhez sem -- a változás leginkább a Sly 3-nál figyelhető meg a legjobban. A rajongók is meg voltak elégedve, és egyúttal izgatottak is lettek, mert a Collection végén egy sejtelmes „Sly 4: ?” logó tűnt fel. Idővel kiderült az alcím is, így az eredetileg 2012-re ígért negyedik rész végül idén tavasszal jelent meg PS3-ra és PS Vitára egyaránt, cross-save és cross-buy funkciókkal.
![](/uploads/gallery/mid/sly-cooper-thieves-in-time-sly-4-jatekkepek-3d2890e62d0a931a72d7-mid.jpg)
Thieves in Time
Sly tehát idén visszatért, és végre nagyobb rivaldafényben részesült, mint a múltban (bár egy God of War: Ascensionhoz képest még mindig másodhegedűs). Sly Cooper származást tekintve egy mosómedve, aki egy ősi tolvajfamília leszármazottja, és előszeretettel hódol a családi hagyományoknak. Mindez egyedül elég unalmas és nehéz lenne még egy profi mestertolvaj számára is, ezért csapatban vág neki a kalandoknak, ahol az ész szerepét a kerekesszékes teknős, Bentley, az izomét pedig a rózsaszín víziló, Murray tölti be, akikkel már gyerekkorukban is ipari szinten űzték a csínytevéseket, csak akkor még a drága műtárgyak helyett beérték sütikkel is.
Az alapszituáció szerint Sly eredetileg felhagyott a bűnözéssel, hogy együtt maradhasson az Interpolnál dolgozó barátnőjével, Carmelita Foxszal, csakhogy egy napon a féltve őrzött családi ereklye, a Thievius Raccoonus könyv létére elég szokatlan dolgot művelt: kezdtek eltűnni belőle a Cooperek által évszázadok alatt lejegyzett tolvajtechnikák. Bentley megállapította, hogy a választ a múltban kell keresni, ezért a csapat furgonjába épített is egy időgépet, aminek a bekalibráláshoz kell egy korabeli tárgy. Az első darab egy kard, amit a jelenben kell elcsennünk egy múzeumból.
![](/uploads/gallery/mid/sly-cooper-thieves-in-time-sly-4-jatekkepek-ed77ce86a3b6ff0f2e89-mid.jpg)
A változatosság gyönyörködtet
A jelennel együtt összesen hat koron keresztül ível át a csapat kalandja, amely nemcsak rendkívül változatos, de szerencsére nem is mondható rövidnek a mai felhozatalban: tíz-tizenkét órát minimum elrabol az életünkből a játék, ha csak szimplán végigszaladunk rajta. A három fő karakterhez a korok során kötelező jelleggel hozzácsapódik Sly egyik felmenője, akinek mozgáskultúrája és harcstílusa megegyezik a főszereplőjével. A mosómedvékről elmondható, hogy agilisek, a mindenkori Cooper Cane-t (ez egy „sétapálca”, avagy kampós bot, melynek az alapanyagát pár Cooper átértelmezte, megdobva ezzel a játékmenetet) jól kamatoztatják mind a platformelemek, mind a csetepaték során, míg Murray és Bentley leginkább másodlagos szerepet kapnak, mert egyikük sem képes megmászni az épületeket, oszlopokat, de a nekik szánt küldetések szintén izgalmasak és változatosak. A játék stílusát nehéz belőni, mert alapjában véve egy platformer lopakodós elemekkel, de ez változik minden küldetésben, és minden korban.
Haladunk a korral, ezért a Sanzaru Games (megjegyzem, nagyon helyesen) úgy gondolta, hogy a játékmenetet meg lehet szakítani minijátékokkal. Ezekben az a szép, hogy tökéletesen beleillenek a sztori vonalába, Bentley hackeléseit leszámítva nem is ismétlődnek, és rendesen megdobják a program amúgy is nagyszerű hangulatát -- én nem egyszer röhögtem fel az egyes szituációk alatt.
![](/uploads/gallery/mid/sly-cooper-thieves-in-time-sly-4-jatekkepek-86db6d8c528b3611dfc6-mid.jpg)
Ha netán úgy döntenénk, hogy egy kicsit lazulunk két misszió között, akkor neki is vághatunk felfedezni az adott kor városát. Szép dolog, hogy a helyszíneket szabadon bejárhatjuk és több dolgot is összegyűjthetünk kiruccanásaink során, az őröket kerülgetve. A terepen elszórva található egy halom Clue Bottle, amelyeket összegyűjtve kinyithatjuk az egyetlen helyi széfet, ha pedig nagyobb kihívásra vágyunk, akkor megpróbálhatjuk az ereklyéket időre eljuttatni a rejtekhelyünkhöz, amiért még szép pénzt is kapunk. Érdemes egyébként a küldetések során nyitott szemmel járni, mert nem csak a városokban helyeztek el Cooper-maszkokat a készítők, hanem a küldetések során is elszórtak egyet-egyet. Ha már szóba jött a pénz, akkor megemlítem, hogy Sly-t, Bentley-t és Murray-t a Thief.Net segítségével fejleszthetjük új harci mozdulatokkal és képességekkel, a mindennapi upgrade-re való betevőt pedig a tereptárgyak széttörésével és az őrök kifosztásával szerezhetjük meg.
Felemás érzések
Audiovizuális fronton már felemásan teljesít a produktum. A legelső dolog, amit a játékos meglát, az a grafika. A cel-shaded megvalósítás nem ismeretlen manapság, és nagyon jó, hogy a Sanzaru továbbvitte az elődök stílusát és csiszolt is a technológián. Az animáció példaértékű, a karakterek mozgáskultúrája gazdag, a növényzet hajladozik, a környezet élénk színekkel operál, és itt is minden változatos. Üröm az örömben, hogy a textúrák már nem annyira kidolgozottak, ami leginkább laposkúszáskor és a játék motorjával renderelt átvezetőknél szúr szemet. Mindez valószínűleg a többplatformos fejlesztésre vezethető vissza -- minden bizonnyal a fő szempontok között volt, hogy a nagygépes és a hordozható verzió ne üssön el egymástól. Nálam további mínuszt jelentett a víz animálatlansága, pontosabban kidolgozatlansága. A Cell vektormagjait előszeretettel szeretik alkalmazni vízszimulációra, ezt láthattuk már több játékban is, itt azonban erről szó sincs. A víz textúrája mosott, alacsony felbontású, ráadásul egy vízszinten egy folyásirány van, ami akkor vicces, amikor a folyó parttól partig hömpölyög, vagy amikor a zuhatag a semmibe veszik.
![](/uploads/gallery/mid/sly-cooper-thieves-in-time-sly-4-jatekkepek-9fe8ab869db0db9d49c5-mid.jpg)
Hangzás terén már szerencsére sokkal jobb a helyzet, az aláfestő zenék betöltik funkciójukat, a fontosabb helyeken pedig felcsendülnek a jól ismert dallamok, ezek is egy lapáttal rátesznek a nagybetűs hangulatra. Olyan jól el vannak találva a kémfilmes beütésű zenék, hogy kedvem támadt volna csak emiatt egy jó kis pörgős kedvcsináló videót vágni, csak hát ehhez kellenek méregdrága rögzítők is, nem úgy megy ez, mint PC-n. A szinkront is nagyon eltalálták, hőseink folyton fecsegnek, lökik a poénokat, megjegyzéseket, megállás nélkül. Sly sem rest beszólni ellenfeleinek, a hangszínészek is maximálisan beleélték magukat a szerepükbe, nincs izzadságszaga az egésznek, mint manapság a mainstream játékok jó részénél.
Technikai megvalósítás terén szintén hagy némi kívánnivalót maga után a program. Egy bitet sem telepíteni fel a konzolra a mentéseken kívül, bár ez nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem, mert veszettül sokat tölt a program. Tölt indításkor, tölt a mentés behozásakor, tölt a rejtekhelyre lépéskor, tölt a városba betoppanáskor, és képes tölteni a küldetések indulásakor is. Hát, én szívesen beáldoznék 3-5 GB szabad helyet, csak hogy gyorsabb legyen a betöltés, ez még a legkisebb tárhelyű SuperSlimeknek sem lett volna megoldhatatlan feladat. Ezt ellensúlyozandó a játékba bekerült a sztereoszkopikus 3D támogatása, amit a megfelelő tévékészülék segítségével ki is lehet használni.
Elrabolva
A Sly Cooper: Thieves in Time jól összerakott alkotás, a Sanzaru Games kihozta a témából, amit lehetett. Külön dicsérendő, hogy sikeresen át tudták venni a franchise-t -- bárcsak minden egyes sorozat így váltana fejlesztőgárdát! Utoljára ennyire elégedett a DmC-nél voltam, ott a Ninja Theory még jobban is vette az akadályokat, mert technológiai szinten meg tudták azt is oldani, amit a Sanzaru nem. A játék ettől függetlenül apró hibái ellenére is szerethető; aki egy kis változatosságra vágyik PlayStation 3-on, bátran tehet vele egy próbát. Ami még döntő érv lehet, hogy a Sony nyomott áron dobta piacra, ami annyit tesz, hogy tízezer forint alatt nyitott, és azóta egyes helyeken lejjebb is ment az ára, így bőven megéri a beruházást.