A City Interactive Sniper-szériája nem új jelenség a játékiparban, hiszen a sorozat első része, a Sniper: Art of Victory még 2008-ban került a boltokba, ezt pedig azóta négy másik felvonás is követte. És bár sem a kritikusok, sem a játékosok nem szoktak túl elismerően nyilatkozni ezekről a játékokról, a fejlesztők csak nem adják fel, és párévente mindig előállnak a sorozat következő darabjával. Lássuk, kifizetődött-e a kitartásuk!

Fagyott Paradicsom

A Sniper Ghost Warrior Contracts története a közeljövő Szibériájában játszódik, ami egy fiktív polgárháború után elszakadt Oroszországtól, azonban rövid úton egy kisemmizett, néhány oligarcha és tábornok által irányított állammá züllött. Ide érkezik meg a játék elején a főhősünk, hogy egy titokzatos, önmagát megnevezni nem kívánó harmadik fél megbízásából kiiktassa a korrupt kormány prominens tagjait, mindezt pedig öt viszonylag nagy, szabadon bejárható pályán és 25 megbízáson keresztül viheti végbe.

Talán már ennyiből is érződik, hogy nem a történetéért fogjuk szeretni a játékot, de ez nem is feltétlen probléma, hiszen egy ilyen programnál úgyis a minél messzebbről leadott, minél pontosabb fejlövéseken van a hangsúly.

BOOM a fejbe – halott vagy haver

Már a Sniper Ghost Warrior Contracts megjelenése előtt is sokat lehetett olvasni a fejlesztők fogadkozását, hogy a széria ezen felvonásában jobb lesz majd a mesterlövészkedés, mint eddig bármikor, és ezt az ígéretet nagyjából be is tartották a CI Games emberei. Eddig is figyelnünk kellett például az egyes célpontok távolságára, a köztünk lévő magasságkülönbségre, a szél erejére és irányára, de immáron egy átdolgozott és pontosabb rendszert kapunk. Szerencsére azonban ez nem jeleni azt, hogy mindezt nekünk kéne fejben belekalkulálnunk a lövedék röppályájába, a távcsövünkön ugyanis akad rengeteg hasznos rovátka és jelzés, melyek segítségével egyszerűen megállapíthatjuk, hova is kéne céloznunk. Külön örvendetes, hogy a jobban sikerült lövéseinket a játék lassítva és külső kameranézetből is bemutatja, hiszen nincs is jobb érzés, mint a hosszas és precíz számolgatás után elégedetten nézni, ahogy a golyó átrendezi a célpontunk arcát. Itt jegyezném meg azt is, hogy a játékban némi brutalitás is helyet kapott, így leszakadó végtagokra és eltűnő fél fejekre (néha premier plánban mutatva) érdemes lehet számítani.

A hangulat tehát nagyjából rendben van, ugyanez viszont sajnos nem mondható el a játék technikai oldaláról. A grafika ugyan helyenként kifejezetten szép lett, de azért a játékmeneten nagyon érezni, hogy egy fapados alkotással van dolgunk. A hangok néha teljesen elmaradnak, az őrök egyszer azt sem veszik észre, ha mellettük késeljük meg a haverjukat, máskor meg több száz méterről azonnal kiszúrnak, hiába hasalunk, ráadásul a mozgás sem teljesen zökkenőmentes, hiszen hősünk hajlamos fennakadni a pálya legváratlanabb pontjaiban.

A világmegváltás elmarad

Összességében a Sniper Ghost Warrior Contracts egyáltalán nem rossz játék, de sajnos a jótól is elmarad. A néha tetszetős hangulatnak alaposan alávágnak a technikai problémák, az összkép így pedig nem igazán lehet jobb a közepesnél. Akiknek esetleg bejöttek az eddigi Sniper Ghost Warrior-játékok, azok valószínűleg ebben sem fognak csalódni, de mindenki másnak valószínűleg érdemes várni minimum egy leárazásig, mielőtt megpróbálna beleavatkozni a szibériai belpolitikába.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!