A japán SNK vállalatnak kevés igazán jó cucca van, vagy legalábbis maradt meg, de a King of Fighters egy tényleg szerethető széria, amely alternatívát kínál a megszokott és közismert bunyós felhozatal mellett. Az utolsó, 2016-os epizód ráadásul bitang karakterfelhozatallal büszkélkedhetett, miközben a grafikai körítést is érte némi modernizálás, amivel együtt a női karakterek túlszexualizálása is megtörtént. Mindez az áldozat azonban, nagyon úgy tűnik, hogy megtérült, mert ahogyan a Team Ninja a strandröplabdázással lépett egyet a mellékágak felé, úgy a KoF fejlesztői is a lánykák összeeresztésével próbálkoznak. Mert ugye cicikkel mindent el lehet adni.

Így van ez most is, a szereplők pedig miközben az utolsó küzdelmek után pár nappal egy ismeretlen rezidencián ébredeznek, szembe kell nézniük egy nagyon misztikus ellenféllel, aki a rendkívül sokatmondó „Occult Mansion” irányítótermében mozgatja a bábokat. És persze gonosz nevetést hallat. Meg táncol. Leginkább táncol. Szóval emberünk miatt a lányoknak muszáj összeugraniuk, ki is eresztik karmaikat, meglengetik bolyhos farkincájukat, aztán nekiállnak cicafightolni, mert azt szeretik a pasik. Még Terry is, akit a KoF-sorozatból már jól ismerhetünk, és aki szintén nőies domborulatokkal a testén ébred, hogy így erősítse a felhozatalt. És bevallom, jól áll neki az új külső.

Kivégzésre felkészülni

No, nem kell félni, a törékenynek tűnő lánykákat senki nem abajgatja Mortal Kombat jelleggel, avagy nincsenek véres kivégzések. Annyi a nagy újítás, hogy miközben a címből adódóan duók adnak egymásnak finom parasztlengőt, a harcrendszer kicsit megváltozott. Az oldalnézetes bunyóban egy fő a frontvonalon harcol, míg a másik a támogató szerepkörben tetszeleg, amit speckó támadásokkal is megtehet, az életerő azonban csak látszatból van. Vagyis nem teljesen: amíg zöld a csík, nincs semmi gond, azonban ha pirosba vált az utolsó negyedben, akkor jobb megijedni. Amikor ugyanis feltöltődik a speciális erőszint, egy kivégzést lehet összehozni, sőt kell is, máskülönben a végtelenségig tart a harc. Merthogy a karakterek nem azért fekszenek ki, mert nincs több életerő, végleg kiütni csak a záró mozdulattal lehet. A vicc pedig az, amikor a főmufti behoz egy speckót, amivel kivédi a kivégzést. Na, akkor jókat fogtok mulatni.

Kicsit ugyanis (szemét, mocskos) csaló a gép, avagy a legvégéig simán elmész, majd miszter jópofi mindig az utolsó pillanatokban nyom be egy stunt, hogy egyből kivégezhessen, de ha már nyeregben vagy, akkor se aggódj, mert amint végezhetnél vele, blokkolja a speckód. Ki van ez találva.

Amúgy viszont, ha nem vesszük figyelembe, hogy kicsit azért kevéske a 14+1 fős felhozatal, maga a játék szórakoztató, el lehet vele lenni, az arcade és a sztori mellett van persze online mód is, meg lehet ruhákat, cicafarkakat vásárolni a meccsek után kapott ingame pénzért. Semmi igazán nagy extra, semmi reform, viszont az alap működik, a lányok aranyosak és/vagy csinosak, a japánmániások pedig élvezhetik a rajzokat. Win-win szituáció, igazán rosszat nehezen tudnék mondani, nem véletlen hát, hogy a PS4-es és switches verzió mellett érkezik a játéktermi is. Ne örülj, nem hozzánk, nekünk marad az otthoni változat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!