Állítólag olyan 20 év kell ahhoz, hogy valaminek a nosztalgiájára lehessen építeni: filmet, játékot, divatirányzatot, bármi eladandót. A Nokia ki is adott egy-két nem-annyira-okostelefont, amiken fut a kígyó, mint komoly marketing érték. Másrészt azért a kígyó manapság már nem lenne akkora kunszt, meg különben is, a mai fiataloknak nem elég akciódús, azokból a régi jó dolgokból pedig már nem maradt semmi…

Kígyó Xtreme 2000

Így aztán a sima kígyót megfejelték némi toronyvédelem-szerűséggel, azaz ellenfelek elől kell elkígyóznunk, miközben automatikusan lőjük őket, és az egészből rogue-lite lett (bár lehet, hogy tulajdonképpen rogue-like, szóval remélem, hogy páran összevesznek ezen a kommentekben). A lényeg, hogy kígyónk adott hosszúságú lehet, szelvényeit pedig harcosokból válogathatjuk össze, néhány támogató típussal kiegészítve, véletlenszerűen bedobált választékból. Akiből többet is felbérelünk, annak a szelvénye persze erősebb, így jobb eséllyel éli túl a 25 pályányi harcot a sima ellenfelek és néhány boss ellen. És ha több hasonló kategóriába tartozó harcosunk van, az valamilyen extra erősítést jelent a csapatnak, valamint néhány szintenként választhatunk egy varázstárgyat is, ami jó esetben remekül kiegészíti a csapatösszeállítást. Ha ez bonyolultnak hangzik, nem kell aggódni. Egyrészt játék közben teljesen érthető (nagyjából), másrészt normál szinten mindenféle stratégia nélkül is simán nyerhetünk.

Ez, mondjuk, nem feltétlen egyértelmű a képekből, mert nagyjából minden akciódús pillanat iszonyat kaotikus és átláthatatlan, amíg valaki nem próbálja ki a játékot. És magasabb szinteken utána is. Azt hiszem, ez alkalommal szükség lesz némi képmagyarázatra: a gombócok sorban a kígyót alkotó hősök, a kis zöld gömbök gyógyítanak, az ovális formák a képességek szerint színkódolt ellenfelek, a pici ovális formák az ellenségből (lila) vagy belőlünk (sárga) kiesett kis zergségek, minden más valamilyen támadás. Alul pedig a kígyónk „részletes” képe látható.

Kígyógyíthatatlanul

Ami viszont egyértelmű a képekből: a SNKRX nem fotorealisztikus AAA cím, sőt helyenként kimondottan zavaróan randa, főleg a menük behozatalakor. Szerencsére menüre ritkán van szükség, legfeljebb az egyik új lehetőség kihasználásához: ha szeretnénk a New Game szintet növelni vagy csökkenteni. Ez remekül mutatja, hogy a fejlesztő figyelt és figyel a visszajelzésekre, ennek köszönhetjük azt is, hogy már simán átrendezhetjük egérrel a kígyó sorrendjét – és a jó hősöket nem kell az első pályákon elpasszolni a megfelelő felállás kedvéért. Egyelőre viszont ennyiben kimerülnek a kényelmi funkciók. A hangeffektekről és zenéről túl sokat nem tudok mondani, mert a játékkal eddig töltött 16+ órából olyan 20 percet voltak bekapcsolva. Alapvetően kellemes volt a dallam, és többen dicsérik, de maradtam inkább a saját összeállításomnál. Amivel az SNKRX nagyon megfogott, az a remek felépítése. Kezdetben könnyűek és rövidek a csaták, majd az első győzelem után a New Game szintekkel elkezd nehezedni a játék, hogy egyre komolyabb szinergiákat és figyelmet követeljen (meg szerencsét, amíg nem enyhítik a hősök felbukkanásának véletlenszerűségét). De még akkor is be lehet ugrani 1-2 gyors körre, ha csak kevés dőnk van, vagy lazítanánk egyet két teendőnk között. Ja, és mindezért kevesebb, mint ezer forintot kérnek, így szinte ajándék.