Mond valamit a cím: ActRaiser? Az RPG Illusion of Gaia fejlesztője, a japán Quintet 1990-ben készítette el a szigetországban terjesztett, majd Európába csak 1993-ban megérkező játékot, mely akkoriban a SNES felhozatalának egyik igen üde színfoltjává vált. Hogy miért, azt röviden össze lehet foglalni: az eredetileg Isten és sátán csatáját bemutató mű egyszerre másolta le a Castlevania és a hasonszőrű akció-platformerek stílusát, miközben egy angyalt irányítva kellett a szörnyeket kardélre hányni, de emellett a receptet fellocsolta némi stratégiával is. Tehát az egyik pályán oldalnézetben előre haladva ugrálhattunk és kaszabolhattunk, majd a másik pillanatban már felülnézetben segíthettük a népet, hogy gyarapodva és fejlődve küzdjön meg a gonosszal, mialatt a történet és a körítés egyszerre idézett a modern keresztény, az ókori görög vagy éppen a hindu hitvilágból és kultúrából. Ha ezek után még kérdéses, miért égett bele a program mindazok emlékezetébe, akik anno leültek elé, akkor nyomós érvként már csak a szépen megrajzolt külsőt tudnám felhozni, mielőtt tehetetlenül legyintek. Nos, ennek a kultikus klasszikusnak az ereibe pumpáltak most friss vért a Rock of Ages és Zeno Clash alkotói, ami egyszerre hálás és veszélyes feladat.

Az ősi istenek után

Miután Ég Apa és Föld Anya megteremtette az életet, a növényeket, az állatokat, majd kedvenceiket, avagy az emberiséget, elhagyták a világot, hogy az szabadon fejlődjön magában. De az újabb, fiatalabb istenek arrogánsak és kegyetlenek voltak, folyamatosan támadták az emberiséget, így az szétszéledt és felszabdalt hordái állandó küzdelembe keveredtek környezetükkel. Egészen Helios, A Hajnal Lovagja megjelenéséig, aki isten és ember gyermekeként sietett a szenvedők segítségére.

Sztori terén tehát nem várnak ránk nagy meglepetések, sőt lényegében a játékmenet is a régi. Heliosszal megindulunk, általában jobbra, néha balra vagy felfelé/lefelé, de mindig 2D-ben, majd daraboljuk az ellenfeleket, bevetjük varázslatainkat (például gyógyítás). Aztán pedig jön az izgalmasabb része a dolognak, amikor az adott terepen kell segíteni az embereket. Először kell nekik házikó, ahol lakhatnak, majd kertészkedniük kell a túlélés érdekében. Ha ez már rendben, fát kell szerezni a további építkezéshez, amiből aztán lehet kaszárnya, mindenféle védőállás, extra nyersanyag vagy segítség, közben meg terjeszkedünk a szörnyeket termelő gócpontok felé, amik mellett templomot kell emelni. Ha az Úr háza elkészült, Helios akciópályájával megtisztul a blokk, ha pedig minden blokk felszabadult, jöhet a legvégső, ahol a főellenfél várja hősünket.

Túlzottan nosztalgikus?

Szimpla? Lényegében igen, de a két műfaj keveréke még mindig nagyon szórakoztató így egyben, hiszen mielőtt elunnánk a kaszabolást, megdolgoztathatjuk agyunkat, mikor pedig úgy gondolnánk, hogy elég a taktikázásból, jöhet a hentelés. Más kérdés, hogy egyik szegmens sem eléggé kidolgozott, az egész játék budget kategóriás érzetet kelt, és ide veszem a látványt is, ami haladna a korral, de minőség szempontjából nem eléggé, ráadásul szerintem az ActRaiser a dizájn és a rajzolt grafika miatt a maga módján még stílusosabb is volt, ráadásul ott jobban éreztem a hitboxokat is. Egyáltalán nem rossz a SolSeraph, a nosztalgia miatt nekem például alaposan megdobogtatta a szívem, de többet is ki lehetett volna hozni belőle, méghozzá minőségibb formában. Félő, hogy az ActRaiser rajongóin túl nem sokakat fog így érdekelni, azokból pedig nem tudom, elegendő-e a létszám ahhoz, hogy a játék minimálisan is sikeres legyen.