A The Red Solstice ugye egy csapatalapú akciójáték nem kevés stratégiai döntéssel, miközben minden egyes kasztnak megvannak a saját, egyedi tulajdonságai, amiket bizony a játékosoknak alaposan ki is kell használniuk, különben pillanatok alatt elvéreznek a komoly kihívással rendelkező programban. A 2015/08-as PC Guruban tesztelt alkotás egyszerre kínált kőkemény horrort a Mars mutánsainak társaságában, a pusztulás érzetével, de az agyat is megdolgoztatta, legalábbis a csapatmunka szempontjából, ami mindenképpen előnyére vált. A mellékágként funkcionáló, részben közösségileg finanszírozott MIA mindebből a pusztulást és a horrort tartotta meg, a kihívás mellé pedig egy jó nagy adag magányérzetet csempészett. Ez ugyanis egy, az egyedüli túlélésre koncentráló kampány, hiszen általános esetben egyetlen főhős áll rendelkezésre a megszámlálhatatlanul sok mutáns szörnyeteg ellen.

A MARS VISSZAVÁR

Ha valaki érez magában némi bátorságot ahhoz, hogy visszatérjen a vörös bolygóra, amin a túlélés sokak megkopaszodásához vezetett a két esztendővel ezelőtti játék képében, akkor a Chronicles: MIA egyébként kiváló apropó. Ezúttal sem belső nézetből, netán a hőst a háta mögött elrejtett kamera által követve látjuk az eseményeket, az objektív valahol a madártávlat környékén lebeg, azonban a játékmenethez tökéletes a twin stick shooterekre jellemző felépítés. Akár billentyűzettel és egérrel, akár kontrollerrel a kézben indítod a játékot, a feladat nem más, mint az, hogy kasztot választva, hősünket vezetve végig a pályákon minden ellenfelet lelőj. A szimpla zombiszerű lények, arctámadókhoz hasonló pondrók, óriási behemótok és robotizált támadók nagy hullámokban özönlenek elő odúikból, vagy csak ténferegnek mindenfelé, ha pedig megnő a képernyőn látható fenyegetettség szintje, senki ne remélje, hogy egyszerű dolga lesz.

Segítség van persze, már csak a barátságos drónnak hála is, aki a játékost követi mindenhova, végigkísérve annak teljes útját. Saffron pedig nemcsak kedves beszélgetőtárs lehet, hanem kiváló támogató egység is: összeszedi a pályákon lévő utánpótlást (ilyenkor nő a fenyegetettség, felfigyelnek rá a mutánsok), lelassítja a közelben lévő dögöket, de egyéb módokon is nehezíti a szörnyetegek dolgát. A történetben előre haladva állandóan jönnek a kiegészítők, amiket aztán a gyorsgombokkal lehet elsütni, némi várakozással a következő feltöltődés előtt.

Ha pedig ez nem lenne elég, a kasztok között válogatható főhős (Robbantás-szakértő vagy tank? Itt bármi elérhető.) fejlődik, jobb páncélokra bukkan, erősebbé válnak a fegyverei, brutális tűzerejű eszközökre tehet szert, sőt még speciális lőszert is birtokolhat. A lángoló és robbanó áldozatok sikítása komoly kakofóniát eredményez a generátorokkal együtt bekapcsolt sentry gunok zajával, ami minden marsi harcos szemét könnyekkel tölti meg. Így legalább nem látszódik olyan élesen a 90 százalékban vörös, homokkal és kosszal teli környezet, ami mellett a magány már csak apró indok a depresszióra.

APRÍTÁSRA FEL!

No igen, a Chronicles: MIA hiába nagyon hangulatos, kellően nyomasztó, valamint az eredeti hajtáshoz illeszkedve kellően nehéz is, ha néha kicsit unalmas és ismétlődő. Vannak eltérő, kellemesebb helyszínek, de többségében sötét folyosókon, egysíkú területeken vándorol a túlélő, hogy állandó golyózápor mellett tegyen pontot a monstrumok életének végére. Vagy elhalálozása után újra nekiveselkedjen az aktuális feladatnak. Persze, lehet mondani, hogy ez részben a műfaj hibája, amiben van is valami, de igazság szerint a Halo: Spartan-sorozat kicsit még így is változatosabb volt. Jó pont ellenben a drón, a fejlődés, a rengeteg fegyver (egyszerre csak kettőt lehet elcipelni), a nagyon nyomasztó hangulat, a kellemesen túltolt kihívás. Meg ugye a The Red Solstice is egy remek játék volt, amire nyugodtan lehet építeni. A külső kellemes, csak néha tűnik elnagyoltnak, a Survival móddal (támadási hullámok túlélése) pedig a szavatosság is kitolható pár órával – mivel a kampány 8-10-20 órát is nyújthat, plusz kooperatív módban is lezúzható, ez egészen jó eredmény.