Az eredeti Spelunker több mint harminc éve, 1983-ban látta meg a napvilágot Atari 2600-ra, és a program elindítását követően egy barlangkutató irányításáért feleltünk, mélyebbre hatolva egy barlangrendszerben, hogy ráleljünk a mesés kincsekre. A több masinára (C64, NES stb.) is kiadott játék klasszikus platformer volt, méghozzá az igazi szivatós fajtából, és föld alatti móka akkora nyomot hagyott az egyetemes játéktörténelemben, hogy 2009-ben még egy Spelunker HD néven futó utánérzés is készült belőle, és az ősjáték ihlette a szintén irgalmatlanul nehéz Spelunkyt is. Az utódlás viszont ezzel még korántsem ért véget, hiszen 2015-ben PS4-re és PS Vitára megjelent a nagy elődön alapuló Spelunker World, majd 2017 végén a Spelunker Party!, ami a két évvel korábbi megjelenés átdolgozott, de még mindig kifejezetten szórakoztató változata, méghozzá PC-re (Steam) és Nintendo Switchre.

A BARLANGÁSZAT PRAKTIKÁI

A játékmenet alapjai semmit nem változtak az elmúlt 34 évben: adott a hősünk, akivel egyre mélyebbre kell hatolnunk egy barlangrendszerben, ami folyamatosan megnyíló pályák sokaságát jelenti. Egy-egy terület több szakaszra van bontva, és a teljesítés után válnak elérhetővé az újabb részek, a rendszer ráadásul egy idő után elágazik, sőt a korábban felfedezett járatokba vissza is lehet térni, hogy felfedezzünk minden rejteket, illetve begyűjtsük a cuccfejlesztéshez szükséges extra értékeket.

A játék elején két karakter áll a rendelkezésünkre: egy fiú és egy lányka, köztük a pályák között bármikor válthatunk, amire szükség is lesz, hiszen a kalandunk során begyűjtött felszerelések között akadnak olyanok, amiket csak az egyikük tud használni. A ránk váró szakaszokon nemcsak az a lényeg, hogy eljussunk A-ból B-be, de pénzt és értékes kincseket is gyűjthetünk – előbbiből vásárolhatunk, utóbbiak pedig hasznos kiegészítőkké állnak össze. A begyűjtött cuccok három kategóriára (fejfedő, ruha, extra kiegészítő) oszlanak, mindegyik speciális tulajdonságokkal rendelkezik, ráadásul fejleszthetők: a használatuk XP-t eredményez, de a folyamatot felgyorsíthatjuk drágakövek beáldozásával is. A hősünk mellé idővel valamilyen állatka (kutya vagy cica) is csatlakozhat, aki nemcsak extra társaság lesz, de a különböző jószágok egyedi tulajdonságokkal is rendelkeznek: az első eb például képes a pályák eldugott kincseinek kiásására. Bónuszként az első órában megnyitható a Pooch nevű kutyus is, akit ugyan nem vihetünk magunkkal a föld alatti járatokba, de egy (pénzért vásárolható) cukorkáért cserébe bármikor elszalad nekünk olyan speciális kiegészítőkért, amik jól jöhetnek kalandjaink során.

LEJJEBB, EGYRE LEJJEBB

A Spelunker Party nem könnyű játék, de kezdetben még nem okoz hajhullást. A fejlesztők nem dobnak azonnal a mélyvízbe, fokozatosan ismerjük meg a játék rendszerét és a különböző lehetőségeket, majd a tizedik pálya környékén beindul az igazi móka, már nemcsak az ellenfelekre és a csapdákra kell figyelnünk, de arra is, hogy jól taktikázzunk azokkal a jelzőlámpákkal, amik újratöltik az órát, ami folyamatosan visszaszámol, és a nullát elérve a halálunkat okozza. Denevérek, szellemek, tüskés árkok, liánok, lengő és guruló kövek, akadályok, kapcsolók és egyre furmányosabb járatok keserítik meg az életünket, miközben nagyon figyelnünk kell arra, hogy akár egyetlen rossz ugrás is azonnal az életünkbe kerülhet – utóbbiból nem áll végtelen a rendelkezésünkre, szóval néhány rossz lépés/döntés után máris kezdhetjük elölről az aktuális pályákat.

Ahogy haladunk előre (azaz egyre mélyebbre) úgy változik a világ, úgy nő a kihívás és a szívatási faktor, a jópofa külső alatt dolgozó rendszer viszont adja alánk a lovat, hiszen a megnyitható cuccok, a rejtett részek és az egészen jól kiegyensúlyozott nehézség folyamatosan arra sarkallja az embert, hogy újra és újra nekivágjon a megnyíló és már megnyitott járatoknak. A játék címében ráadásul nem véletlenül szerepel a party szó, ugyanis kettesben, vagy akár négyesben is nekiállhatunk a mélység felfedezésének, online vagy lokálban is – utóbbi esetében adott az osztott képernyő, szóval akár családi kincsvadászat is kerekedhet a Spelunker Party elindításából.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!