A Piknik az árokparton befejező sorainál, amikor a megtört és az önmagától (és sok minden mástól) megcsömörlött sztalker, útja végén belesuttogja a kívánsággömbbe, hogy "Boldogság mindenkinek ingyen...", na ezt a katarzist vártam első ízben -- a Shadows of Chernobyl kapcsán -- a kijevi gárdától. Az élmény persze elmaradt, vagyis inkább más volt, hisz a közvetítő média (lévén játékról beszélünk) nem is erre lett kitalálva, de eközben a Sztrugackij kisregényeit csak mankónak használó történet, amely a csernobili katasztrófát tolta előtérbe, teljesen új érzeteket is hozott. Egy letűnt szocialista világ radioaktív mementói között eltöltött borongást, olyan nagybetűs vizuális hangulatot, ahol a célkereszt mögött sorjázó ellen csak huszadrangú tényezőnek tűnt a szinte megérinthető környezet előtt.

A Zóna születése…

Mindannyian ismerjük a katasztrófa pontos dátumát: 1986 április 26., amikor az erőmű négyes számú blokkja felrobbant. Idáig a történelem vezet, a helyszín a betonszarkofágba zárt sérült blokkal, a radioaktív szennyeződéstől vörössé lett erdejével, a szellemvárosával (Pripjaty), illetve az otthagyott és időtlenül rozsdásodó járművek százaival példás precizitással lett átemelve a játékba. Ám a történelemórának itt a vége, hisz a Stalker-ben beszélnek egy tíz év múlva bekövetkezett második robbanásról is, sőt az első részben 2012-ig vándoroltunk előre az időben. Aztán a Csernobilből átmentett fotorealisztikus elegy, és a Sztrugackijtól átemelt ötletek, a Zóna -- az erőmű és közvetlen környezetében egy cirka harminc kilométeres sugarú kör --, az anomáliák, a sugárzástól eltorzult, genetikailag mutálódott vegetáció lett a lényegi táptalaj. Ide kerültek azok az artifactok (leletek), amelyekért kezüket-lábukat törik a világ kormányai és tudósai. Olyan, az ismert fizikának ellentmondó jelenségek és tárgyak kovácsolódtak a masszív sugárzás és a rejtélyes viharszerű kitörések nyomán, hogy megjelent egy új embertípus,  a sztalker, aki a Geiger-számláló őrült kattogása, és a genetikailag elferdült állatok egész csordái között is ki tudta menteni ezeket az értékeket. Időközben a kormány katonasággal vont védőgyűrűt a terület köré, de elkéstek, a zsoldosok, fosztogatók, sztalkerek és tudósok szőtte bonyolult érdekszférák már behálózták a Zónát. Az első részben félholtan ébredő hősünk ebben a világban sütögette a pecsenyéjét, és persze számtalan kérdés maradt nyitva. Az egyik ilyen például, hogy miként és miért került Strelok arra a hullaszállítóra, és persze azt is tudjuk, hogy a Zóna "szívébe" nem a mi kalandunk volt az első útja -- de vajon miért ment oda először? Ezekre a kérdésekre a tökéletes választ egy "prequel" adhatja meg, egy olyan kvázi folytatás, amely az előzményeket taglalja.

Az új seprű pénzért seper…

A Clear Sky új fejezetet nyit a Zóna történetében, és egyúttal új hőst teremt, egy zsoldost, akinek különleges képessége a túlélésre már predesztinálja a sorsát. A Zóna ezidőtájt instabil, hatalmas kitörés söpör végig a felszínén, a régi, biztonságos területek közül sok radioaktívvá vált, miközben más, még felfedezetlen vidékek megnyíltak. Az anomáliák elszaporodtak, ugyanakkor a leletek száma megcsappant, mindenki a túlélésért küzd, és a frakciók között megbomlik a törékeny egyensúly. Az eddig a Mocsárban rejtőzködő tudóscsoport, a Clear Sky felállított egy elméletet, miszerint a Zóna központjába behatoló anyag (az emberek, a védőruhák, és a fegyverek alkotta halmaz) váltja ki a mindent elsöprő emissziós hullámokat. Ezek egyikét sikerül a főhősnek túlélni a bevezetésben. Ám van az egyenletnek egy durvább tényezője is, miszerint a Zóna szívét elérő legközelebbi behatolás olyan reakciót indít el, amely elpusztít mindent. A feladatunk tehát egyértelmű, megakadályozni, hogy bárki is az erőmű közelébe menjen, márpedig sztalkerek egy csoportja épp arrafelé tör utat magának. Régi barátunk, Strelok is köztük van, a játék közepén, pedig az is kiderül, hogy egy orosz katonai dekódert is megszerzett az egyik sztalker -- aki a Shadows of Chernobylban nem a Wish Granterhez ment, az tudja, miért olyan fontos ez.

Klánok háborúja

A Stalker mindig is többről szólt, mint a ravaszhúzogatás; például Sztrugackij könyvének legszebb momentumait idézi az első küldetés, amikor csavarokat hajigálva próbálsz tiszta ösvény találni az anomáliák között, de hasonlóan egyedi élmény az újonnan bevezetett detektorokkal artifactok (pénzbeli értékükön túl speciális szerkóval kombinálva bónuszokat adnak) után kutatni. Az A-life, amely a frakciókat, mutánsokat és állatokat mozgatja, sokszor az események puszta szemlélőjévé tesz, láthatjuk, hogy a halál tőlünk függetlenül is arat, az őrjáratok, csordák útja pedig gyakran keresztezi egymást.

Ami új, hogy ebben az epizódban minden frakció terjeszkedni próbál, legyen szó a Dutyről, a Freedomról vagy akár a renegátokról, sztalkerekről és banditákról, mindegyiket meghatározott ideológia vagy cél motiválja. A jó hír, hogy bármelyikhez csatlakozhatunk, a még jobb pedig, hogy a főküldetés szála mellett megszaporodtak a részfeladatok. Ugyanis ha egyszer (vagy akár többször, mert újra lehet gondolni a választást, kivéve az "enemy" státuszú frakciók) elkötelezed magad, a közeli társaid frekvenciáján beérkező segélykérések, vagy a stratégiai pontok lerohanásához/megerősítéséhez elrendelt mozgósítások hírei megjelennek a PDA-n, mint másodlagos feladat. A legtöbb ilyen az A-life-nak köszönhetően vlós időben zajlik, ami azt jelenti, hogy a kevésbé életszagú szerepjátékokkal szemben itt nem csatangolhatsz több napig, hogy aztán megmentőként beess egy kéthete felvett küldetésre -- vagy odasietsz rögtön, vagy nélküled zajlik le hirig. A PDA pedig, ahol mindezek rögzítésre kerülnek, szintén átalakult, fel fog tűnni, hogy végre teljes képernyős lett; térképnél ez jól jön, illetve a frakciónk és ellenlábasa célját, ember- és utánpótlás-helyzetét is pontosan megmutatja, továbbá a többi csoportosulással fennálló kapcsolatunk státuszát is.

Az X-Ray engine még mindig sugárzik...

Ha netán valaki az előzmények, pontosabban az egy év múlva bekövetkező események (jelenleg 2011-ben járunk) ismerete nélkül vág bele a kalandba, semmiről nem marad le. Legfeljebb most ismeri meg azokat a helyszíneket -- kisebb átalakításon esett át mindegyik --, amelyeket a sztalkerhívők már egyszer bejártak. A régi helyszínek, mint a Roncstemető, Jantar, a Kordon, vagy épp az Agroprom, amely alatt még mindig ott van Strelok búvóhelye, tele vannak ismerős szereplőkkel, szituációkkal, az újak pedig, Limanszk, a Mocsár, a viszonylag kicsi kórházas pálya, illetve a Red Forrest remekül illeszkednek a történetbe. A szabad átjárás természetesen megmaradt, kötetlenül vándorolhatsz egyik helyről a másikra a játék legvégéig.

A felturbózott grafikai motor ugyan már támogatja a DX10-et, de nem ez a mágia bilincsel majd a monitor elé: látni a Zóna kitöréseit, a bíborszínbe burkolódzó eget, amint a radioaktív anyag átörvénylik a tájon (mondjuk ezt látni egyenlő a load game funkcióval), aztán éjszaka a közelgő vihar villámai, ahogy bevilágítják a tájat, no ott csöppen le a nyál a révülettől. És persze rozsdamarta, Fallout-vízióban, poszt-kommunista hangulatban még mindig verhetetlen a GSC, ahogy az anomáliák körül vibráló levegő effektjében, a dinamikus időjárásban, és a napszakok dühítő váltakozásában is. Utóbbit, mármint a napszakokét ünnepeljük meg a látványelemek között, aztán alvás funkció hiányában az a tíz órás, kötelezően átbolyongani való sötét utálat meg legyen a nindzsáké. Ami a zenét, hangot illeti, csak azt mondhatom, hogy tökéletes. A toborzóbeszédeket pumpáló hangszórók a Dutynál, vagy a banditák táborából szivárgó orosz muzsika, a riadóra kiáltó szirénák éppúgy hozzátesznek a hangulathoz, mint a poszt-kommunista világ oszladozó relikviái.

Aki sztalker akar lenni, pokolra kell annak menni…

Azt, hogy nincs alvás, fogadjuk el, gyanítom az evés funkció is csak HP-abrak, mert még éhen nem haltam. Az állóképesség mutatóját a fejlesztőknek sikerült rápakolniuk a készletre, tehát ha sztalkerünk nemesül megfutamodna, a maradék szuflát csak a félképernyőnyi eszköztáron át skubizhatod. A felszedhető cuccok korlátozásához nem nyúltak, 50 kilóig pakolászhatunk a hátizsákba. Vérzünk, mondom ezt mint tényt, tehát kötöznöd kell magad, aztán a sugárbetegség sem magától gyógyul, rosszabb esetben vodka, jobb esetben szérum kúrálja. Védőruha is kell, vannak pszi-képességű mutánsok és tűzgyújtók, és artifactot sem gyűjthetsz pongyolában. Aztán, ha mindent összeszedtél, a készítők pimaszul összehoznak néhány banditával, akik otthagynak egy szál pisztollyal vérbe fagyva...

Egyébként szerintem a játékmenet sokkal nehezebb lett, több a láthatatlan anomália, és hiába jutsz viszonylag gyorsan jó kis NATO-fegyverekhez, itt már találattűrőbbek az ellenfelek. Új és gonosz dolog, hogy már gránátoznak az NPC-k is, és jelentem, szívesen és gyakran szórják az áldást. Ami mindenképp könnyítésnek számít, hogy azon frakcióknál, ahol semleges vagy annál jobb a viszonyunk, ott a kiemelt karakterek szinte minden egyes bázison elérhetők. Az ún. fast travel (gyors helyváltoztatás, lényegében teleportáció), ami szintén a Clear Sky hozadéka, az eddig felfedezett területeken kisebb-nagyobb rubelösszegért lehetővé teszi, hogy vezetőt fogadjunk, és akár pályán belül, vagy kilométernyi távolságokat áthidalva csomóponttól csomópontig utazzunk. A műszerészkarakterek a javításon kívül a fegyvereken ejthetnek rendszerbe foglalt modifikációkat -- hálás dolog tud lenni például a megnövelt tár, vagy egy populárisabb űrméretű lőszer támogatása. Az aktuális parancsnokoktól pedig mellékfeladatokat gyűjthetünk, és nem utolsósorban az értékeinkre végre megfelelő számú kereskedő pályázik (a SoC-ban ezekből alig volt).

Clear Sky vagy Shadow of Chernobyl?

Az új rész érzésem szerint jobb, de nem több az eredetinél, viszont mindenképpen más. A SoC után az A-life-on alig kellett finomítani, a sérülésmodellen ejtett finomhangolás, a háborúzó klánok közt megszaporodó akciók pedig végleg a shooter kategória felé tolták a mérleg nyelvét. Viszont ugyanott tartunk, mint a SoC megjelenésekor, azaz bug hátán bug. A visszatöltött játékállások sokszor lefagynak, vagy nem tartják meg az eredeti időjárást, és úgy kétóránként kötelezően jön egy-egy crashbug. Szerencsétlen módon a lokalizált tapasz még nem jelent meg e cikk írásakor, de az orosz verzióban ezek javítva lettek, tehát itt is várható a felmentő sereg.