Mielőtt belevágnánk a játék ecsetelésébe, gyorsan essünk túl a legfontosabb információn: a Star Trek: Bridge Crew a manapság egyre divatosabb virtuális valóság eszközökre (Oculus Rift, HTC Vive, PlayStation VR) fejlesztett játék, ami ezek hiányában játszhatatlan, tehát nincs belőle sima PC-s és PS4-es verzió, VR-kiegészítő hiányában ezt a programot nem lehet kipróbálni. Most pedig, hogy ezen túlestünk, és elvesztettem az olvasóim 95%-nak érdeklődését, lássuk, hogy mit kínál nekünk a Red Storm Entertainment műhelyében hegesztett szimuláció.

KAPITÁNY A HÍDON

A Bridge Crew nem meglepő módon a Star Trek-univerzumban játszódik, ám nem a klasszikus széria világába kerülünk, hanem abba az alternatív univerzumba, amit J. J. Abrams keltett életre még 2009-ben. A sztori valamikor az első film után bonyolódik, a „helyszín” a USS Aegis névre keresztelt csillaghajó, azzal a küldetéssel, hogy új otthont találjon a Vulkán fajnak, méghozzá az űr még fel nem térképezett részén, egy olyan területen, ahol a kívánatosnál jóval sűrűbben fordulnak elő a nem túl barátságos Klingon űrjárművek.

Műfaját tekintve a Star Trek: Bridge Crew kőkemény szimuláció, a patinás univerzumhoz igazítva, de olyan pontossággal, hogy aki világ életében rajongott a franchise-ért, az jó eséllyel összepisili magát örömében, mikor először a fejére teszi a VR-sisakot, és beül a fedélzet négy állomásának egyikébe. Az ülés egyébként fontos, lévén a karakterünk megalkotását követően helyet foglalunk egy székben (maga a játék is simán játszható így), és ebből a pozícióból fogjuk megélni az összes küldetést. Mászkálásra, a hajó bejárására – sajnálatos módon – egyáltalán nincs lehetőség.

Tekintve, hogy mennyire elterjedtek a VR-kiegészítők (nemcsak itthon, de úgy általában a világban), kicsit furcsa döntés, de a Bridge Crew alapvetően egy online kooperatív program, amit három cimboránkkal karöltve illene játszani. A programban összesen négy szerep van: a kapitány, aki az utasításokat osztja, a kormányos (Helm Officer), aki a navigációért és a hajtóművekért (Impulse, Warp) felel, a tüzér (Tactical Officer), aki a szenzorokat és a fegyvereket kezeli, illetve a mérnök (Engineer), aki az energiaelosztást és a javításokat felügyeli. Ideális esetben minden küldetés négy ember parádés összjátéka, a kiábrándító valóság viszont az, hogy az esetek 96,7%-ban mindenki egyedül vág neki az űr felfedezésének, természetesen a kapitányi székbe huppanva, miközben a maradék három pozíciót a mesterséges intelligencia gondjaira bízza.

A Bridge Crew persze így is élvezhető. Az élmény nem ugyanaz, de az irányításmániás személyiségek örülhetnek, hiszen kapitányként adott a lehetőség, hogy átvegyük az altisztek melóját, így a küldetések során magunk intézhetjük a torpedók kilövését, illetve mi lehetünk azok, akik rátenyerelnek a térugrást aktiváló gombra.

KICSIT SZÁRAZ

Ami a játékmenetet illeti, az finoman szólva is sajátos. Alapvetően arról van szó, hogy értelmezzük a ránk bízott küldetéseket, és a legjobb tudásunk szerint igyekszünk végrehajtani őket, ami a kapitány szerepkörben az altisztek irányítását jelenti, míg a három másik pozícióban a felettes utasításának lehető legprecízebb végrehajtása a feladat. A gyakorlatban ez menük és képernyők nyomkodását jelenti, ami elsőre elég unalmasnak tűnik, de a virtuális valóságban azért más a helyzet, mikor körbe vesznek a képernyők és látod a mozgó kezet magad körül. Már eleve a rendszer betanulása is kihívás, arról nem is beszélve, hogy milyen összetett feladat éles helyzetben használni.

A Bridge Crew legnagyobb erénye, hogy tényleg megmutatja, mennyire fontos egy vezető, aki átlátja és képes kezelni a váratlan szituációkat, ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy pontosan képben legyen a hajója minden egyes funkciójával és lehetőségével. A dolog egyetlen hátulütője, hogy aki nem szerelmes a Star Trek-univerzumba, és nem fújja kívülről a szakzsargont, illetve a különböző technikákat, az bizony frusztrálónak, feleslegesen körülményesnek, illetve önismétlőnek és unalmasnak fogja tartani a játékot. A kampány a sztorijával még csak-csak tartogat izgalmakat, de a külön indítható küldetések egy idő után tényleg repetitívvé válnak. És ha nem abból az alaphelyzetből vágunk bele a kalandba, hogy mindig is egy csillaghajó irányítása volt az álmunk, akkor egész egyszerűen nehezen értékelhető a naprendszerek felfedezése, az űrugrás, a bolygók megközelítése, a transzportálás, a levezényelt mentőakciók sora. Vagy a harc, ami tényleg abból áll, hogy kiadjuk a tűzparancsot, figyeljük a pajzsot, elosztjuk az energiát, manőverezünk, imádkozunk, majd kezdjük az egészet elölről, amíg valamelyik fél nem diadalmaskodik a másik felett.

STAR TREK MENNYORSZÁG

Ahogy azt a bevezetőben is említettem, a Star Trek: Bridge Crew egy rétegjáték, de elsősorban nem azért, mert VR kell hozzá. A Star Trek mindig is egy szűkebb közönséget ért el, mint a Star Wars, és a Ubisoft legújabb játéka tényleg a kemény magot hivatott kiszolgálni. Ezért egyébként jár a tisztelet, mind a fejlesztők, mind a kiadó felé, ugyanakkor a hiteles Star Trek-életérzés visszaadása bizony azzal jár, hogy az átlag játékos igénye nem feltétlenül van kielégítve. Az én megítélésem szerint ez nem feltétlenül baj, a precíz kidolgozás, a részletek, az összetettség, az univerzum „szabályainak” betartása annak ellenére is lenyűgözött, hogy jómagam minden vagyok, csak Star Trek-fanatikus nem. Az én ízlésemnek ugyan a Bridge Crew túlságosan körülményes, és eleve a székből kommandírozás sem az én világom, de ettől függetlenül látom és elismerem az értéket, amit ez a játék képvisel – az egyetlen bökkenő, hogy nem én vagyok a célcsoport, de ezzel együtt tudok élni.

Arról nem is beszélve, hogy a tartalom mellett a játék technikailag is ott van a szeren. Nálunk a PS4 Pro volt a tesztplatform, a látvány itt kielégítő, és a VR-játékoknál jelentkező rosszullét sem ütötte fel a fejét (bár ez abszolút személyfüggő). Továbbá jár a hatalmas piros pont, amiért az irányítást is sikerült tisztességesen megoldani – ráadásul ezúttal választhattunk a DualShock 4 és a Move kontrollerek között.

LIVE LONG AND PROSPER

A Bridge Crew értékelése nem könnyű, hiszen annak ellenére, hogy precízen összerakott játék, azért akadnak hibái: a missziók tényleg túl hamar válnak önismétlővé, és ha megpróbálunk más játékosokat invitálni a fedélzetünkre, az a Ubisoft hagyományosan pocsék online rendszere miatt könnyen okozhat heveny agyvérzést, még jóval azelőtt, hogy megpillantanánk az első virtuális csillagokat. Széles rétegeknek a VR miatt eleve képtelenség ajánlani ezt a játékot, és tényleg muszáj hangsúlyozni, hogy itt stratégiáról és szimulációról van szó, méghozzá a Star Trek által húzott vonalak mentén, ami nem feltétlenül fogja elnyerni a műfaj iránt rajongók tetszését. Ennek ellenére még mindig a Red Storm Entertainment alkotása az egyik legjobb VR-játék, amihez szerencsém volt az elmúlt hónapokban, és ha valaki abban a szerencsés helyzetben van, hogy Star Trek-fanatikusként rendelkezik a cikk elején felsorolt hardverek bármelyikével, annak csakis azt tudom javasolni, hogy máris vegye a cipőjét, és induljon el a legközelebbi boltba.