Ha megkérdezed ma az utca emberét Magyarországon arról, hogy melyik az első táblás társasjáték az eszébe jut, hatalmas meglepetésnek kell történnie, hogy ne a Catan, Activity, Scrabble, Gazdálkodj okosan, Monopoly ötösből válasszon. A fridzsiderszocializmus és gulyáskommunizmus örökségét szép lassan levetkőzik a fogyasztási szokások, így egyre nagyobb teret nyerhetnek a változatosabb, összetettebb játékmenettel rendelkező alkotások, amelyek tényleg hosszú órákra szórakoztatnak akár egyedül, akár társaságban. Ezzel párhuzamosan a globális multik még mindig úgy érzik, hogy szükség van a klasszikusok újabb és újabb kiadásaira, hátha sikerül még elővarázsolni néhány forintot a naiv vásárlók pénztárcájából. Ennek a trendnek az újabb letétményese a Monopoly: Star Wars Heroes vs. Villains.
Rögtön az árral kell kezdeni. Az erős forint mellett sem mehetek el szó nélkül amellett, hogy egy ennyire faék egyszerű programért mégis miért kérnek el 29,99€-t, azaz több, mint 10 000 forintot. Persze, ki kell fizetni a többplatformos fejlesztési költséget (PC mellett az összes konzolon dobálhatod a kockákat), valamint a licenszt, amivel a Disney és a Hasbro rendelkezik. Megéri? Ezt természetesen saját magadnak kell eldöntened, én csak bemutatom azt, hogy mire számíthatsz, miután a Ubisoft Connecten keresztül feltelepítetted a programot.
Tilos azt felróni a fejlesztő csapatnak, hogy ne teremtettek volna igazi csillagok háborújás hangulatot a tábla mellett. Mind a zenék, mind a hangok, mint a grafikai elemek kísértetiesen emlékeztetnek arra, amikkel találkozhattál ebben a hatalmas univerzumban. A rajongó azonnal otthon érezheti magát, a semleges és hater közösség meg amúgy sem a célközönség. Az indítás után (PC-n) azonnal feltűnt, hogy komoly gondok vannak az irányítással. Ez a mindenre “Backspace” + “Enter” kombináció elavultnak tűnik, a kattintgatás meg valamiért nem esett kézre, plusz mintha maga a kódolás arra kényszerítene, hogy csak végszükség esetén egerezzek. Azonban ez csak a jéghegy csúcsa, az igazi gondok mélyebben rejtőznek.
Oké, ne kerülgessük tovább a forró kását: ez egy Monopoly néhány kreatívabb újítással, de egy olyan botrányosan lassú és monoton játékmenettel, ami ismérve volt már az első, klasszikus kiadásnak is. A szerencsén múlik minden, a taktikázásra minimális lehetőségek vannak. Olyan vadul skipeltem meccs közben a “skip” parancsot, azaz a “Backspace-t”, amennyire csak tudtam, ezzel együtt végig úgy éreztem, hogy csak az időmet rabolja az összes animáció, amelyek többségének valójában semmi érdemi haszna nincs. Már a második dobásomnál felszínre került, hogy kevés a voice line-ja a karaktereknek (ők váltották le a vasalót, a kalapot és a kisautót), az új helyszínek (Hyperspace = vasútállomás, Cantina, Canto Bight, Destiny = szerencsekártyák) nagyjából második felbukkanás után unalmassá válnak. A hősök és gonoszok passzív és aktív képességekkel befolyásolják az eseményeket, de a végén úgyis csak az számít, hogy a kockavetésben mekkora tehetséged vagy, azaz valójában mennyire vagy szerencsés.
A győzelmet úgy szerezheti meg valamelyik csapat, hogy elfogynak a “GO-események”, ezek azok a különlegesnek szánt extra kockadobások, amelyek akkor aktiválódnak, ha valamelyik bábu áthalad a kezdő- és célmezőn. Ennyi, kész, kifújt. Gyakorlatilag egyetlen mérkőzés alatt kiismered a dolgokat, ezután már csak a karaktereket rotálhatod azért, hogy tényleg mélységében tanulmányozhasd az aktívokat és passzívokat. Mivel 21. századi termékről van szó, ezért elengedhetetlenek a skinek, amik a hajókat, kockákat és karaktereket színezik át. Egyedül vagy csapatban, online és offline egyaránt elmerülhetsz ebben a messzi, messzi galaxisban, ami bár csábítónak tűnik, inkább kerüljétek el.
Borítókép: Ubisoft / Behaviour
