Igaz, a Steel Division: Normandy 44 feltehetően nem került százmillió dollárba, de nem is adtak el belőle több milliónyit, így nyilvánvaló volt, hogy a DLC-k jelentette bevételről esze ágában sem lesz lemondania a Paradoxnak. A kérdés csak annyi volt, hogy a bővítések mennyire lesznek játékosbarátok tartalomban és persze árban. Az első csomag, a Second Wave, a tisztes iparosmunka alcímet is kaphatta volna: 4 új hadosztályt hozott, 35 új egységgel. Nagyjából 2500 forintos ára talán picivel magasabb, mint ami idehaza ideális lenne, de nyugati pénztárcával megfelelő ajánlatnak tűnhetett sokaknak. Ráadásul időről időre némi ingyenes tartalommal is bővül a játék, így első próbálkozásnak a többség elfogadta a második hullámot. De az igazi másodiktól már többet vártunk, és ezzel a Paradox is tisztában lehetett, mert többet is kínál – persze többért.

Kezdődik a C fázis!

A hadosztályok eddig is elég változatosak voltak, helyenként komoly eltérésekkel, de ezúttal még hozzájuk képest is egyedi összeállításokat kaptunk. A szövetséges élcsapat, a 7th Armoured, azaz Montgomery Sivatagi Patkányai egy mozgékony alakulat, rengeteg Cromwellel, szokatlan posztokon is, valamint önjáró tűzérséggel és légelhárítással, csak hogy ne kelljen várni rájuk. Valamint ez az egyetlen szövetséges hadosztály, ami a B fázisban kapja a legtöbb pontot percenkénti ellátmányként. Míg a Demi-Brigade SAS meglehetősen különleges haderő, vagy ha úgy tetszik, szedett-vedett. Eleinte francia ellenállók és angol csapatok alkotják vegyesen, régi francia, kevésbé régi angol, vagy éppen elfoglalt német egységekkel, majd a C fázisra megérkezik az amerikai felmentő sereg, mint a filmekben.

A tengelyhatalmaknál a 2. Panzer egészen elborult, 85/150/110 pontelosztást kapott, nem túl meglepő módon rengeteg veterán páncélossal, amikből viszont eleinte alig párat látunk, így nagyon jó gazdasági menedzserre lesz szükségük, aki félretesz a C-ben csapatosan érkező párducokra. Cserébe kapnak egy rádióvezérlésű öngyilkos minitankot, ami bár nem túl hatékony, de azért érdemes kipróbálni. A Festung Groß-Paris pedig az ellenoldali vegyesfelvágott. Főleg német egységekből, de rengeteg fajtából, kisebb kártyacsomagokkal – kivéve a rengeteg gyalogost és bombázót. Valamint a C fázisban elindíthatunk egy apró, gyenge felderítőgépet is, ami Karlt, egy 600 milliméteres nehézmozsárt irányítja célra, háromszor. Igaz a hosszú célzási idő miatt nehéz jó helyre küldeni a lövedékét, de kisebb falvakat képes letarolni, és még a tankokat is kipukkantja egy telitalálata.

Még egyszer a résre, újra, barátaim!

Négy hadosztályt múltkor is kaptunk. Ezúttal persze valamivel több, 58 új egység jár hozzájuk, de a Back to Hell igazi vonzereje a hét történelmi küldetés. Eredeti légi felvetélek alapján létrehozott térképek, a konfliktus akkori résztvevőivel. A megoldás hátránya, hogy kötött a játékosok száma, és a paklikon sem lehet változtatni, ám nagy előnye, hogy öt küldetés co-op-ban is játszható. Szükség is lesz a tökéletes együttműködésre, mivel a legtöbbször kiegyensúlyozatlan hadosztályokat kell csatába vinni: például teljesen hiányoznak a tankok vagy a gyalogsági egységek a repertoárból. Sőt megesik, hogy az egyik hadosztály a fázisok elején kap egy nagy adag pontot, míg a másik a szokott módon, percenként. Így előre egyeztetett és folyamatosan összehangolt hadmozdulatok nélkül esélyünk sem lesz a győzelemre. Viszont itt 11 olyan hadosztályt is irányíthatunk, amelyeket amúgy nem érhetnénk el a játékban. Persze nem lennénk meglepve, ha ezek felbukkannának majd a következő bővítésekben önálló hadtestként – igény mostantól biztos lenne rá!