Tudok egy viccet. Valahogy úgy indul, hogy Lovecraft, Giger, Lynch és egy csapat játékfejlesztő – akik mondjuk a Dark Seed vagy az I Have No Mouth, But I Must Scream lelkes rajongói – bemennek egy kocsmába. A csattanó? Az nincs. Vagyis lehet, hogy van vagy csak épp te vagy az. Vagy az a beszélő holló a fán, aki azt állítja magáról, hogy varjú. Majd idővel kiderül.

Elveszettnek tűnsz, pedig nem először jársz itt. Nem bizony, az a hatalmas, torz bohócfej, ami a hely bejárata is egyben, nem véletlenül köszön rád régi ismerősként, és a Nő, aki beugrott előtted abba a kútba, nos ő sem először ugrik. Netalán az a kötél ismerős, ott, azon a faágon? Tudod, ez itt Strangeland, a világ utolsó vidámparkja, de ha úgy tetszik, nevezheted a purgatóriumnak, a pokolnak vagy aminek akarod. Talán mindez csak a fejedben létezik, talán valóságosabb, mint bármi, amit valaha hittél. Elég, ha annyit tudsz, hogy itt az idő, a halál és még pár apró dolog pedig nem igazán úgy működik, mint ahogy a nagy könyv szerint kellene. Meghalhatsz persze, de hacsak nem játszottad el a neked írt szerepet, ugyanott ébredsz majd a bejárat előtti táblánál, majd belépsz, és bárhogy is próbálkozol, a Nő ismét beleugrik a kútba. Őrjítőnek hangzik? Szerinted miért van rajtad egy szakadt kényszerzubbony?

A vidámpark, ahová soha nem szeretnél ellátogatni

Nézz csak fel oda, a szétszakadt hullámvasút tetejére. Látod ott fent az a ketrecet és ami benne van? Az ott egy isten. Vagy az ördög. Vagy egy démon. Vagy egy király. Ha úgy sejted, hogy ő felel itt mindenért, miatta olyan ez a hely, amilyen, és miatta kell meghalnia a Nőnek újra és újra, talán közel jársz az igazsághoz. De az is lehet, hogy messzebb, mint valaha. Ha nagyon elszánt vagy, tulajdonképpen kereshetsz valamilyen módot, hogy feljuss hozzá és megöld. Nem lesz egyszerű út, itt sajnos még annak a szavait sem mindig kell szó szerint érteni, aki igazat is mond és hajlandó neked segíteni. Ráadásul parkunkban ugyan minden működőképes, de semmi sem akkor és úgy ahogy kellene, kivéve ott azt a telefont. 

Ha esetleg úgy érzed, hogy végleg úrrá lenne rajtad a kétségbeesés, és fogalmad sincs, hogyan, merre tovább, csak tárcsázd a nullás gombot. Ne lepődj meg azon, hogy a hang, amit hallani fogsz, épp olyan, mint a tiéd. Azon se, hogy sosem lesz veled kedves és mindig tesz néhány epés megjegyzést. De segíteni fog neked, hogy legalább egy kicsit előrébb juss, és hidd el nekem, szükséged is lesz arra a segítségre. Néhány akadály megoldása triviális, mások viszont, ha nem ismered fel időben a megoldás kulcsát, akár hosszú percekre is leköthetnek, és csak ide-oda fogsz rohangálni, azon töprengve, hogy vajon biztosan felvettél-e mindent, vajon mivel lehet kombinálni egy aprópénzzel megtöltött döglött patkányt, és mi értelme van a lapoknak, amiket a vak ember ír a fa tövében.

De ez a kihívás voltaképp szükséges is, mert még a végén csak úgy végigrohannál ezen a kis birodalmon és különböző párhuzamos síkjain, pedig olyan szép, olyan művészi, hogy még az is lehet, kísérteni fog pár rémálomittas éjszakán. Szerencsére, még ha eléggé vág is az eszed és elég gyorsan le is küzdöd az akadályokat, van okod a visszatérésre – nem mindegy, hogy kinek mit mondasz és kinek a sorsáról hogyan döntesz. Legalábbis akkor nem, ha valóban a válaszokat keresed – például, hogy pontosan ki is az a Nő? Ki vagy te? És hogyan kezdődött minden? De nem fogom lelőni a poént, inkább fáradj csak erre. Itt oldalt, ennek a játéknak a lényege, hogy azzal a pisztollyal koponyákra kell lőnöd – ne foglalkozz vele, ha esetleg sikoltanak a találatkor. Ha elég ügyes vagy, megnyered a díjat, egy kis üveg szérumot, amiből egyetlen korty hatására elnyel az örök feledés...