Biztosan sokan emlékeztek még rá, hogy annak idején, mikor a Dragon Ball betört Magyarországra, kb. ugyanakkora rajongás alakult ki körülötte, mint később a Minecraft, vagy újabban a Fortnite esetében. Son Goku és barátai ott figyeltek a posztereken, füzeteken, különféle ruhaneműkön, de még Dragon Ball témájú édességet is lehetett kapni. Az én kedvenceim mindig is a gyűjthető kártyák voltak, amiket szépen albumba lehetett rendezni, és az egyszerű, néhány lapos (az arany igazi kincs volt!) csomagoktól kezdve az extra nagy méretű óriás kártyákig akadt belőlük temérdek fajta. Aztán a Dragon Ball Z hazai betiltásával (1999. április 23.) az albumom is ment a szekrény tetejére, a klasszikus japán taktikai kártyajátékok elterjedését pedig később csak a Yu-Gi-Oh! hozta el Európába. A Super Dragon Ball Heroes: World Mission bejelentésekor az avatatlanok úgy gondolhatták, hogy ez a játék is a Yu-Gi-Oh!, meg részben a Magic: The Gathering vonalán halad majd, kis Hearthstone utánérzéssel, de végül valami egészen mást kaptunk.

Kedvenceink kártyalapokon

Tisztázzuk gyorsan az alapokat: ez nem egy klasszikus, verekedős Dragon Ball-játék, sokkal inkább stratégiai oldalról közelíthető meg a műfaji besorolás, és bár vannak benne bunyók, ezekben az ügyességünket igénybe vevő momentumok lekorlátozódnak a QTE-jellegű gombnyomkodásra. Viszont már az első percekben feltűnhet, hogy a fanservice tombol a programban: kegyetlen sok a megszerezhető karakter, Zseniális Teknőstől Jirenig (kapásból 350-et kínál a játék, DLC-k nélkül!), akik persze több alakban is szerepelnek. A széria rajongói örömkönnyeket hullathatnak, hiszen az alap Dragon Balltól kezdve a Z, a GT, és persze a Super is tiszteletét teszi, sőt teljesen új harcosokat is megismerhetünk, akiket a folyamatosan hízó paklinkból varázsolhatunk hetesével a virtuális harcmezőre. Attól függően, hogy a négysávos térfelünk melyik részébe pakoljuk őket, úgy erősödnek támadásaik, de épp emiatt hamarabb el is fáradhatnak. Az alsó pozícióba visszatéve pihenhetnek, de ha nincs aktív karakter a támadósorban, akkor azt a fő életerő pontjaink sínylik meg, így remek agytorna kiszámolgatni, hogy kit mikor állítunk be támadni/regenerálódni, mert a gyorsabb attribútummal rendelkező csapat üt először, ami igen nagy stratégiai előnyt jelent. Az említett QTE-gombnyomkodás minden támadó és védekező körben jelen van, és meglehetősen rövid idő áll rendelkezésre a csúszka megállítására. Ha ügyesebbek voltunk ellenfelünknél, akkor extra sebzést vihetünk be, ha pedig ő támad, akkor egy tökéletes szereplésért cserébe életvesztés nélkül úszhatjuk meg a perpatvart.

Kezdetben választhatunk egy avatárt a nyolc faj közül – csillagharcos, majin, android, Dermesztő-faj, nameki stb. –, ami a harcok során különféle előnyökkel jár. Ezt később bármikor megváltoztathatjuk, ha úgy érezzük, hogy más taktikát szeretnénk felépíteni, például több életerőpontra gyúrunk, vagy támadásaink boostolására vágyunk. A történet fiktív, és a XenoVerse-játékokhoz hasonló időutazós téma dominál benne, sőt még igényesen megrajzolt anime átvezetőket is kapunk, ami mindenképp plusz pont. Sajnos a grafika máshol igen kopottas, főleg a hátterek maradtak kidolgozatlanok. Hasonlóan a Heroes animéhez, itt is inkább csak a fanservice dominál, ahol bárkit bárkivel össze lehet engedni, és bár szívemből szeretem a Dragon Ballt, a World Mission monoton játékmenete hosszabb távon annyira nem kötött le, mint más kártyajátékok. Éppen ezért, a nem túl baráti árazása mellett inkább csak akkor merném ajánlani, ha tetszett a XenoVerse 2 ingyenes, figurás bővítménye. Gokuék többi rajongója inkább várjon meg egy masszív leárazást.