A Tandem: A Tale of Shadows a francia Monochrome Paris nevű fejlesztőcsapathoz köthető, akik eddig leginkább VR-játékokat készítettek, így üde színfolt a felhozatalukban ez a váltakozó kameraállású alkotás. A látványvilágot leginkább a viktoriánus korabeli Anglia és Tim Burton művei inspirálták, tehát az egyedi és gondolkodásra késztető játékmenet mellett igazi vizuális csemege is egyben.

Trükkös árnyak

Már az első indításnál magával ragad a történet meseszerű hangulata, ami leginkább a remek narrációnak köszönhető, pedig korántsem vidám alapszituációról van szó, sőt! A híres bűvészcsalád legifjabb sarjának rejtélyesen nyoma vész, a Scotland Yard pedig eddig sikertelenül nyomoz az ügyben. Az eset alaposan felborzolja a lakosság kedélyeit is, olyannyira, hogy a 10 éves Emma úgy dönt, saját kézbe veszi a dolgokat. Úton az illuzionisták birtoka felé összetalálkozik Fentonnal, egy kissé viseltes, ám annál élelmesebb plüss mackóval. Kettejük között hamar szövetség alakul ki, így semmi sem állhat útjukba, hogy felderítsék a titkokat. Vagy mégis? Ahogy az várható, a mágusok birodalma hatalmas, tele trükkökkel, fejtörőkkel és különféle ellenfelekkel, a kerttől kezdve a konyháig. Kis kalandorainkkal egészen különleges és elvarázsolt helyeket járunk be, ahol az elsőre láthatatlan dolgok legalább annyira fontosak és veszélyesek, mint a láthatóak.

Nyársra húzott plüss mackó

Habár nem ez az első árnyékokkal operáló puzzle-platformer a piacon, mégis üdítően egyedi a kínálatban, nemcsak a varázslatos hangulat és látványvilág (ami szemkápráztató és groteszk is egyszerre), hanem a mechanikai kivitelezés miatt is. Ahhoz, hogy a feladatokat teljesíteni tudjuk, kétféleképpen kell gondolkoznunk: Emma részei felülnézetből, színekkel, akadályokkal és ellenfelekkel gazdagon megpakolt pályaszakaszaszokból állnak, míg Fentonra az oldalnézetes, fekete-fehér, veszélyekkel teli ugrálós-ügyességi részek jutnak. Kettejük küldetése akkor lesz teljes és sikeres, ha Emmával úgy mozgatjuk és manipuláljuk az árnyakat, hogy azokon Fenton gond nélkül átjuthasson. Mert ha nem…, akkor mindkét karakter részéről meglehetősen különös és morbid halálnemeknek lehetünk szemtanúi. Aggodalomra azonban semmi ok, minden lényeges momentum után magától ment a játék. 

Vannak egyszerűbb mapek ahol csak a megszokott és jól ismert lámpákat tologatjuk, de akadnak olyanok is szép számmal, ahol a legkülönfélébb megoldásokkal találjuk szembe magunkat. Ilyenek például, hogy csak néhányat említsek: az egymást felfaló komisz kocsonyák, vagy a különböző fényekre reagáló bogarak. Összesen 35 kisebb pálya, 5 fő terület, és ezek végén 1-1 egyedi „boss” áll rendelkezésünkre (harcolnunk sehol sem kell, viszont ezek általában hosszabbak és kacifántosabbak a többinél), hogy ügyességünket, leleményességünket és logikánkat is próbára tegyük. Sem Emma, sem Fenton nincs könnyű helyzetben, a különböző ellenfelek és akadályok gyors kerülgetése épp akkora kihívás, mint a platformokon való ugrálás és egyensúlyozás, utunk során pedig arra mindig különösen oda kell figyelnünk, hogy a mackó ne szoruljon bele az árnyékokba. 

A látvány mellett a háttérzenék is igen kellemesek, viszont, ha valahol megakadunk, akkor könnyen repetitívvé, frusztrálóvá és idegesítővé válhatnak. Pedig a megoldások sokszor nagyon hasonlóak, utólag teljesen maguktól értetődőek, nehéznek szinte egyáltalán nem mondhatók, így összességében kellemes, kb. 5-6 órányi kikapcsolódásra számíthat az, aki úgy dönt, hogy segít Emmának és Fentonnak megtalálni a kis Thomas Kane-t.