A tokiói székhelyű Orbital Express gondozásában készült a Tasomachi: Tasogare ni Nemuru Machi (szürkületben alvó város), vagy ahogyan már mi ismerjük, a Behind the Twilight. A teljesen japán vonatkozás már eleve garancia lehet sok-sok mindenre, jelen esetünkben például arra, hogy a végeredmény biztosan nagyon cuki, egyedi és különleges. De vajon ez tényleg így van?

Léghajóra fel

Szeretném tisztázni, hogy aki valami izgalmas és csavaros történetre vágyik, az már a játék elején csalódni fog, és nem azért, mert érdektelen és unalmas lenne, hanem mert gyakorlatilag, mint olyan, nem is nagyon létezik. Az első képsorokban csatlakozunk főszereplőnkhöz, Yukumohoz, aki szeretett léghajóján utazza be a világot, mely egy szerencsétlen landolás következtében kicsit meghibásodik. Ezek után mit van mit tenni, felkerekedünk, hogy alkatrészeket szerezzünk a javításhoz, de hamar szembetűnik, hogy itt valami furcsaság történt. Az utcákat sejtelmes köd lengi be, embereknek nyoma sincs, az egyedüli élőlények a két lábon és ruhákban járó, beszélő, és végtelenül aranyos macskák. Macskák! Tőlük, és a helyenként elszórt jegyzetekből informálódunk a történtekről, de az alkotók itt sem vitték túlzásba a miérteket és hogyanokat, ami igazából nem baj, hiszen a hangsúly amúgy sem a sztorin van. A Tasomachi ízig-vérig, akarom mondani, kaparófától a gombolyagig, egy felfedezésre és gyűjtögetésre épülő, határtalanul nyugalmas, és akár pár óra alatt is végigjátszható program. (Ettől függetlenül a nagy relaxáció közben természetesen vissza kell állítanunk a városka ragyogását is.)

Monotonitásban alvó város

Feladataink tehát adottak: gyűjtögetni, gyűjtögetni, felfedezni és még egy kicsit gyűjtögetni. Összeszedhetjük a városban lapuló „föld forrásokat”, amik nemcsak az újabb területek megnyitásához, hanem a léghajó rendbetételéhez is szükségesek, valamint a mindenfelé elszórt pénzérméket, amiket aztán ruhákra, lakberendezési tárgyakra vagy egyéb dolgokra költhetünk. 

A legtöbb betakarítani való kellékért nem különösebben kell megerőltetni magunkat, viszont akadnak olyanok, amiknek megszerzéséért különböző feladatokat kell teljesíteni. Ezek lehetnek szentélyekben található rövidebb platformeres szakaszok, vagy a macskák által adott pici küldetések. Ahogy minden, ezek is végtelenül bájosak és könnyűek, méghozzá olyan szinten könnyűek, hogy az ugrálós részeket például egy kis oltárnál történő adakozással teljes egészében ki is kerülhetjük. A készítő egyszerűen nem hagyja, hogy negatív élmények érjenek minket ebben a világban, vagy bármit is kudarcként éljünk meg.

Ez határozottan pozitívum, hiszen nem kell minden játéknak izzasztóan nehéznek lennie, és néha kimondottan jól esik akció és harcok nélkül csak úgy relaxálni, ami viszont ebbe itt belerondíthat, az a monotonitás. Hiába kaptak egytől egyig gyönyörű dizájnt a városrészek, sem felépítésükben, sem feladataikban nem különböznek egymástól. A fellelhető cicák mindenhol ugyanazokat a küldetéseket adják, a táblákon lévő szöveg is mindenhol megegyezik, és ahogy haladunk előre és teszünk szert újabb képességekre, egyedül a platformer részek változatosabbak. Ha megjavítottuk léghajónkat, akkor a területeket már a levegőből is bejárhatjuk és megcsodálhatjuk, de túl sok újdonsággal így sem nagyon találkozunk. Az persze egyénfüggő, hogy mindez kit mennyire zavar, mert akik szeretik a cukiságokat, vagy kimondottan kikapcsolódni szeretnének egy egyszerűbb játékkal, azoknak a Tasomachi mindenképp megérhet egy próbát.