Három évtized alatt általában sok dolog szokott változni, de van, ami örök: az ókori Görögország mítoszai és romjai, a Nintendo árral szemben úszó mentalitása, és egy exszovjet logikai játék népszerűsége. Hiába járt azonban kéz a kézben a Tetris és az orosz folkzene legismertebb tétele, a Korobeiniki minden idők legjobb Tetris-epizódja, a Game Boy-os kiadás óta, a kettő, azaz a Tetris és a zene között valamiért soha, senki sem húzta szorosabbra a viszonyt – és aztán belépett a képbe Mizugucsi Tecuja.

ÁZSIAI NAGYMESTEREK

Minden idők legkultikusabb zenés játékainak japán atyja persze nem első ízben nyúl a Tetrishez, hiszen a karrierje második csúcspontját jelentő Lumines egyszer már szép alaposan átemelte a klasszikus orosz logikai játék alapvető elemeit, de itt most egészen másról van szó, mint lélektani inspirációról. A Tetris Effect egy teljes értékű, klasszikus Tetris-epizód, ami a világon szinte mindenki által ismert szabályokhoz nem nyúl, csak épp az előadásmódhoz.

Azaz se nem spinoff, se nem „második rész”, csak egy olyan mutáció, amely egyrészt teljesen modernizálja a Tetris ábrázolásmódját, másrészt csavar egyet rajta azáltal, hogy a zenét nem aláfestésnek használja, hanem a játékmenet szerves részeként. Félreértés ne essék, a cél továbbra is az, hogy különféle szögletes elemeket egymáshoz illesztve létrehozzunk komplett sorokat, melyek ezáltal eltűnnek, és letisztul a játéktér; ez pontosan így volt az elmúlt három évtizedben, és így van most is. De akkor mi lett más? Az, hogy mindeközben minden egyes forgatás, mozgatás hangeffekttel jár: az, hogy ez pontosan épp micsoda, mindig az adott pályától függ. A ciripeléstől kezdve a kattogáson át egészen a rádióüzenetekig a világon mindennel találkozni lehet a három tucat helyszínen, és ez mind rárakódik mind a háttérben egyre jobban épülő ütemre, mind a vokálra. A tempó, a zene pedig folyamatosan változik és fejlődik, attól függően, hogy az adott küldetés hányadik hulláma megy.

RITMUSRA HANGSZERELVE

A váltás általában mindig a nagyobb mérföldkövek, az ötös-tízes hullámok elérésekor érkezik: változik a zene, elkezdenek pulzálni, átalakulni az elemek, gyorsul a tempó, és gyorsul a tetrominók esési sebessége is. Az éppen aktuális sebesség mindig látható a képernyő bal oldalán, és ez mind felfelé, mind lefelé változhat, sőt van olyan pálya, ami már alapból a 10-es skála legmagasabb pontjához közel startol, vagy ezt megfejeli egy olyan layouttal, ahol a képernyő felét már elfoglalják az elemek, és gyakorlatilag egy veszített helyzetet kell visszafordítani.

Három eszközzel lehet ez ellen harcolni: a kombinációs lehetőségek gyors átlátásával, az aktuális elem „elspájzolásával”, és egy új tetrominó lekérésével, valamint a címadó Tetris-effektussal. A szótári értelemben ez az az állapot, amikor valaki annyira sokat Tetrisezik, hogy már a valóságban is azt figyeli, miként passzolnak egymáshoz a formák; ezzel szemben itt a Zónába való belépést manuálisan kell aktiválni (feltéve, ha sikerült előtte feltölteni), ezt követően pedig ideiglenesen teljesen megáll az idő, és extra pontokért komplett sorokat lehet letolni egy szemvillantás alatt.

Igaz, ez a küldetés teljesítéséhez szükséges sorokat nem gyarapítja, de amikor már közel a vég, végső mentőövet tud adni. Ennek ellenére számtalan kellemetlen, néha fájdalmasan frusztráló szituációba lehet belefutni a folyamatosan változó tempó miatt, amely könyörtelen kihívást teremt, de ha sikerül teljesíteni, a katarzis sosem marad el. És ezt a Tetrisnél jobban egy játék sem tudja megadni – főleg nem ennyire gyönyörű, ennyire hangulatos csomagolásban!