Jan Dolskinak nem indul valami fényesen a napja. Sőt, Jan Dolskinak iszonyú sz*r napja van. Nem elég, hogy kényszerleszállást hajt végre egy számára ismeretlen bolygón, hamarosan rá kell jönnie, hogy teljesen egyedül maradt, ugyanis a legénység többi tagja – beleértve a kapitányt is – meghaltak a landoláskor. Egyetlen esélye, ha időben eléri a nem messze található CEBA mobil kutatóállomást, még mielőtt a sugárzás mértéke akkorára nő körülötte, hogy azonnal holtan esik össze. Mindez csupán a The Alters prológusa, amely bevezet minket a játék megismerésébe, segít elsajátítani az alapokat, utáni pedig engedi, hogy szabadon fedezzük fel a környezetünket. Elöljáróban leszögezném, hogy a The Alters egy roppant furcsa hibrid: akad benne némi XCOM, de emellett Fallout Shelter-utánérzés is, sőt, a halálos bolygó miatt még akár a Returnal is eszetekbe juthat. A célunk azonban végtelenül egyszerű: életben maradni, beindítani a kutatóállomás generátorát, kapcsolatot létesíteni másokkal (lehetőleg emberekkel) és valahogy hazajutni.
Én és én, meg az... én?!
Jan hamar rájön, hogy a bolygó felszíne egyetlen értékes nyersanyagot tartalmaz számára: ez a Rapidium, amit nemcsak az építkezéshez használhat fel, hanem klónokat is gyárthat saját magából. Igen, itt tűnhet fel a játék címe, hiszen Jan nekiáll újabb és újabb változatokat készíteni saját magából – pontosabban az élete egy bizonyos szakaszából. Ez egy picit bonyolult így, szóval kifejtem. A helyi szuperszámítógép segítségével végignézhetjük Jan életének fontosabb szakaszait, egészen 35 éves koráig, tehát a jelenig. Láthatjuk, hogy milyen álmai voltak fiatalon, hol akart továbbtanulni, miféle elképzelései voltak a szakmájáról, az életéről vagy a szerelemről. A fontosabb élethelyzeteket megismerve időről-időre létrehozhatunk egy alternatív Jant (innen a cím), aki az adott szakaszhoz igazodva jó valamiben. Például az első klón egy technikus lesz, akit Jan életének azon szakaszából „teremthetünk meg”, amikor az egyetem padjait koptatta és a tanulásban látta a jövőt. Technikus Jan tehát sokkal jobban ért a kütyükhöz, szakértelmére pedig szükségünk is lesz, ha túl akarjuk élni a bolygón töltött hétköznapokat. Furcsa kerékre emlékeztető – így gurulva haladni képes – bázisunkat fejleszteni kell: újabb és újabb szobákat húzhatunk fel, amelyek között gyalogosan és lifttel is tudunk közlekedni. Kell egy műhely, ahol craftolhatunk különféle cuccokat (például mászókötelet), de aztán kell egy konyha is, ahol finom ételeket állíthatunk elő. A teljes bázist külső nézetből is megcsodálhatjuk (tiszta Fallout Shelter!), de egy idő után persze rögzülni fog az emlékezetünkben, hogy például hol van a kapitány kabinja és hol a légzsilip.
Jan mindegyik alteregója más-más személyiséggel és háttértörténettel rendelkezik, mivel az életútjuk a férfi korábbi életében bekövetkezett konkrét változás eredménye. Ez azt jelenti, hogy a személyiségük is megváltozik. Technikus Jan például eleinte morcos, nem akar segíteni, de ha kicsit vájkálunk a múltjában, majd beszélgetünk vele például az apjáról és pluszban főzünk neki egy finom vacsorát is, akkor megnyílik és össze lehet vele haverkodni. Ebben a játékban minden egyes Jan önálló személyiséggel rendelkezik és külön meg lehet nézni, hogy kinek milyen a kedve, mit gondol épp rólunk és egyebek. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy az összes Jan csapatként működjön együtt, segítsék, támogassák egymást és a kijutásba vetett hitet. Mert bizony a bolygón mostoha körülmények uralkodnak, esténként például akkorára képes növekedni a sugárzás mértéke, hogy az már halálos lehet. A The Alters nemcsak a bázismenedzsmentre épít, hanem a túlélő-elemekre is. A szabadba kilépve elindulhatunk portyázni és nyersanyagokat keresni. Komplett kitermelő-egységeket építhetünk, bányászhatunk fémet, kinyerhetünk Rapidiumot. Ezekből fejleszthetjük a bázisunkat vagy craftolhatunk magunkat eszközöket. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy nyílnak meg vadonatúj lehetőségek előttünk és a The Alters ezekkel képes igazán benn tartani.
A több mint háromtest-probléma
Egyrészt a játék minőségi sci-fi, de az a fajta, ami elgondolkodtat. Nem hozza be az időutazást vagy a loopokat, mint a Returnal, ugyanakkor nagyon is komolyan veszi az alapkoncepciót. Mi lett volna belőlünk, ha valahol az életünk egy pontján másképp döntünk? Ha főiskola helyett mondjuk elmegyünk dolgozni. Ha nem hívjuk meg azt a lányt egy italra abban a bárban. Ha jobban odafigyelünk az egészségünkre és ügyelünk a betegség jeleire. Hasonló kérdéseket tesz fel a The Alters is, a klónok által bemutatva Jan életútjának alternatív változatait. Nagyon érdekes tudományos és filozófiai kérdéseket boncolgat a játék, ami nem annyira megszokott a digitális térben. Ha filmes példát ide csempészhetek, akkor leginkább a Hold (Moon) jutott eszembe. Érdekesség, hogy el is lehet dönteni, milyen Altert (alternatív Jant) hozunk létre. Ha szigorúan csak a képességeik alapján választunk ki egyet, akkor biztosan jobban elősegíti majd a bázisunk fejlesztését, ugyanakkor ott motoszkálhat a fejünkben az is, hogy csupán azért hozunk létre egy klónt, hogy megnézzük, mit lett volna, ha az életünk azon a bizonyos ponton másképp alakul. Emiatt egyetlen végigjátszás során nem is lehet megismerni az összes Jant.
Ahogy egyre többen leszünk a CEBA fedélzetén, úgy bonyolódik a helyzet. Egyszerűen képtelenség mindenkinek megfelelni, a döntéseink valakinél pozitív, másoknál pedig negatív módon csapódhatnak le, szóval mindenképp lesznek következmények. És akkor térjünk át a körítésre. A legelképesztőbb, hogy az összes Jan szinkronhangját egyetlen színész adta: Alex Jordan, aki dolgozott korábban a Cyberpunk 2077 és Baldur's Gate 3 játékokon is. Jordan elképesztő munkát végzett, nekem először le sem esett, hogy az összes karakter hangját ő adja – le a kalappal! Aztán ott van még a zene… te jó ég, micsoda zenét kapott a The Alters! Piotr Musiał (Frostpunk 1-2, This War of Mine) valami olyan hátborzongató soundtracket pakolt le az asztalra, hogy ez az a fajta éteri, space ambient, amit önmagában is bármikor hajlandó vagyok meghallgatni. A grafikát ellenben már nem méltatnám ennyire, mert inkább a „korrekt” kategóriába esik, mintsem valami olyasmibe, amitől azonnal leesik az ember álla. A bázisunk kívül-belül remekül néz ki, a bolygó felszíne viszont igencsak kopár és élettelen. Persze értem én, hogy ez tudatos döntés volt a fejlesztőktől (hiszen az Interstellar óta tudjuk, hogy nem kellenek idegen lények ahhoz, hogy iszonyú para legyen egy idegen planéta), de örültem volna, ha kicsit nagyobb szabadságot és több interakciót kapunk. A mászás-animáció például mindig ugyanaz és a folyamatos sprintelés is fura.
Ettől függetlenül a The Alters egy kiváló játék. Egyszerre bázismenedzselős és túlélős, az igazi értékei azonban a felszín alatt lapulnak. Jan – és a többi Jan – története az, ami kiemeli az átlagból ezt a gyöngyszemet a piacon. Bárcsak több hasonlót kapnánk az éves Call of Duty, EA Sports FC és a futószalagon gyártott többi tömegcikk helyett. Mindenképp tegyetek vele egy próbát!
A borítókép forrása: Steam
