Kalandunk Skara Brae városában kezdődik, ahol is egy helyi vallási csoport a másfajúak és a Kalandorok Céhének üldöztetésébe kezd – utóbbit illegális szervezetté nyilvánítják, így sokáig nem élvezhetjük céhünk tavernájának melegét, hanem rohanvást a város alatti csatornában keresünk menedéket. A nem túl kellemes helyzet kiváltó oka a városban történt gyilkosságok sora, amelyeket „elvileg” mind másfajúak követtek el, ám hamar nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy ezen bűnesetek mögött mások állnak, akiknek feltett szándékuk a nem-embereket, és a velük cimborálókat besározni. Ránk hárul hát a feladat, hogy szedett-vedett kompániánkkal kiderítsük, hogy ki/kik áll(nak) a gyilkosságok mögött, illetve, hogy felvegyük a harcot a vallási fanatikusokkal, először a városban, később pedig a város falain túl!

Erősebb a kardnál a lant!

Megpróbáltatásainkat egy hölgy bőrébe bújva, bárdként kezdjük, ám céhünk tavernájában – azaz az indulástól számított kb. hatodik percben – lehetőségünk lesz saját karaktert létrehozni. Hősünkkel a harcos, a mágus, a tolvaj és a címszereplő bárd kasztok közül tudunk választani, emellett 4 faj áll rendelkezésre, illetve lehetőségünk nyílik pár nem túl impozáns sablonkinézet közül is választani. Amint ezzel megvagyunk, kezdődik is a játék kvázi oktató része, amiben megismerkedünk az alapokkal.

A világot belső nézetből fogjuk felderíteni, míg a harcokat egy körökre osztott harcrendszerben ejtjük meg. Előbbiben a nyilvánvaló utazás mellett a lootolással, a különböző titkok feltárásával (melyekhez különféle bárd dalok lesznek a segítségünkre), illetve a rengeteg (RENGETEG!) puzzle-lel fogjuk elütni az időt. Utóbbiban, vagyis a harcrendszer gyakorlati kiismerése során pedig egy 4x4-es rácsos pályán csapkodjuk meg többedmagunkkal az ellent, és ehhez a csapatunk egy közös energiapont-rendszert használ, aminek a lényege, hogy hőseink elsütött képességei ezt fogyasztják, ezzel is ösztökélve minket lépéseink komolyabb megfontolására.

A harcrendszer – bár elsőre nem úgy tűnik – meglepően megbocsátó, ugyanis egy tolvajjal hiába hullajtottam el csapatom felét, taktikámon változtatva, íjjal a távolból lőve ellenfeleimet meglepően egyszerűen ki tudtam pucolni a csatamezőről, ami kicsit lassú művelet volt, de kellően szórakoztató is. Mindezt még megbolondították egy kis harcon kívüli lopakodással, aminek a gyakorlati értelme annyi, hogy ha ellenfelünkre mi támadunk először, akkor a körökre osztott harc során is nálunk van a kezdeményezés lehetősége.

Problémás mese

A leírtak alapján teljesen rendben lenne a The Bard’s Tale 4, mégis 3 zavaró tényező árnyékolja be az összképet: az üres párbeszédek, a gyorsan kifulladó történet és a program technikai oldala. Előbbi kettőt nem ragoznám túl, elég csak annyit tudni róluk, hogy kompániánk kalamajkája sem egy komolyabb, sem egy lazább, szórakoztató történetként nem kielégítő, mindezen pedig a gyakori fagyás és az átlagosan 20-40 fps között ingadozó framerate sem segít. Az inXile természetesen már gőzerővel dolgozik a javításokon, így mire e sorokat olvassátok, esélyes, hogy a hibák egy részét orvosolták. A jelenlegi 30 euróért azoknak tudom ajánlani, akik élnek-halnak a régi vágású szerepjátékokért, és akik a játékmenetért képesek eltekinteni a sztori és a technikai parák okozta rossz szájíztől.