Az évek során számos játék merített már a kínai történelemből és mitológiából, példáért pedig nem is kell messzire mennünk, hiszen a Team Ninja március elején befutott újabb soulslike alkotása, a Wo Long: Fallen Dynasty is a három királyság korát elevenítette meg, bár jóval komorabb tálalásban, no meg persze szörnyekkel és démonokkal nyakon öntve. A Trazos diákjai és a Red Mountain gondozásában készült The Crown of Wu pár éve sikeresen elnyerte a PlayStation Talents plecsnit, most pedig végre megnézhettük, hogyan sikerült meríteniük az egyik legjelentősebb kínai regényből.

A The Crown of Wu alapját a 16. századi Nyugati utazás (Journey to the West) adja, melyben kiemelt szerepet kap a majomkirály, avagy Sun Wukong története. Ebből kifolyólag nem meglepő módon maga a Wukong felett vehetjük át az irányítást, aki korábbi bűntettei miatti hosszú fogságából szabadulva szembesül vele, hogy ellopták koronáját, és pusztító terveket szőnek vele. Fő feladatunk tehát a korona visszaszerzése, és a rend visszaállítása, de persze végső célunktól számos kihívás választ el.

Az akadályok egy részén megbízható botunkkal kell átverekednünk magunkat, életerőnket pedig szükség esetén, flaskák helyett, a pályákon elszórt, különleges kristályok szétveréséből nyert energiával tölthetjük vissza. A harcrendszer roppant egyszerűre és emellett eléggé fapadosra sikerült, így sok esetben nem jelent különösebb problémát egy-egy ellenfél legyűrése, főleg, hogy sok esetben hajlamosak beragadni és elég bután viselkedni – még a főellenfelek is. A The Crown of Wu persze nem csupa küzdelem, ugyanis számos környezeti kihívást rejt, a platformerezéstől kezdve a csapdákon és lézereken át egészen a fejtörőkig. Utóbbiak időnként egész jópofák, és egy-egy feladványnál a fokozatosan feloldott elemi képességeket is okosan kell használnunk, bár újat nem nagyon mutatnak. Az ugrándozás viszont sok esetben kifejezetten szenvedős, különösen, mikor több platformon is át kell szenvednünk magunkat, alattunk a végtelen mélységgel. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Látvány tekintetében igazából a rajzolt átvezetők jelentik a csúcspontot. A játék többi része ugyan nem feltétlenül csúnya, de szépnek sem mondanánk, ráadásul a pályák és helyszínek is roppant általánosnak hatnak, mintha ingyenes assetekből állították volna össze. Alapvetően az egész The Crown of Wu kicsit olyan hatást kelt, mintha egy grandiózus játék kezdetleges techdemója lenne, amiben már nagyjából megvannak az alapok, hogy mi-hogyan fog működni, amiből aztán ki lehet indulni a valódi játék fejlesztésekor.

Összességében ez a csiszolatlanság – és akkor még finoman fogalmaztunk – járja át a játék minden porcikáját. Általánosságban és műfaján belül sem nagyon tud semmi újat felmutatni, ami persze önmagában nem lenne gond, de még kifejezetten kellemes élménynek sem igazán mondható. Az alapötlet és koncepció még nem lett volna rossz, és persze nem akarunk túlozni, hiszen azért ebben az állapotban sem élvezhetetlen a játék, azonban inkább egy kezdetleges szárnypróbálgatás hatását kelti. Ha valaki alacsony elvárásokkal ül le elé, akkor akár jól el is lötyöghet vele, de túl sokat nem érdemes remélni tőle.