Félre ne értsetek, a 2011-ben megjelent Skyrimnál nem sok jobb szerepjátékot ismerek. Az Elder Scrolls-sorozat csúcsának tartom, még akkor is, ha sokan inkább az Oblivionra esküsznek. Bár valóban megvoltak a sajátos problémái (túl rövid főszál, bugok, melyek miatt lehetetlen volt egy-egy küldetést teljesíteni), azért hangulata és mérete engem gigászi erővel temetett maga alá. Viszont azóta, hogy utoljára játszottam vele, eltelt 5 év, és ez idő alatt bizony alaposan megöregedett a kicsike. Nem is annyira a grafikával van a gond, hanem azzal, hogy időközben rendkívül erős konkurenciája született, aminek köszönhetően még a szupererős nosztalgiafaktor sem hoz engem lázba ahhoz, hogy újra nekikezdjek a Skyrim végigjátszásának. Pedig most már szebben csillog a víz is.

Szép, szebb, legszebb

A Bethesda igyekezetével nem volt semmi baj. A Skyrim újrakiadásával, a Special Editionnel mindent megtettek azért, hogy visszacsábítsanak a fagyos sztyeppékre és a hófödte hegycsúcsok közé. Már az első videókon is jól látszott, hogy itt bizony egy alapos ráncfelvarrás történt, amelynek során éveket fiatalítottak szerencsétlen Skyrimen. A bevilágítás vadiúj (ez dob egyébként leginkább a látványon), a mélységélesség effektek jól mutatnak párbeszédek közben, a vízfelületek pedig varázslatosan csillognak és mozognak. Sokkal sűrűbb lett a növényzet is, ezzel már vígan megbirkóznak a modern számítógépek, valamint a textúrák méretén vagy minőségén is változtattak egy keveset, ami ugyancsak sokat dob a látványon. Egyes esetekben viszont kicsit túlzásba vitték a szépészeti beavatkozást a Bethesdánál, ugyanis a naplementék túlzóan narancsos színekbe borítják az eget és a tájat, valamint úgy túltolták a bloom-effekteket, hogy ha szemüveget viselnék, tutira azt törölgetném folyamatosan, mondván, biztos attól homályos a kép. Emellett jó lett volna, ha egy kicsit több munkával lecserélnek egy-két karaktermodellt is, ugyanis egyes szereplőknek olyan a hajuk, mintha egy a LEGO Movie következő részéből kölcsönözték volna azokat. Hiába cseréltek le ugyanis egyes elemeket, ha másokat meghagytak, és ezzel olyan kontrasztot kreáltak, amire rossz ránézni. 

Moddolt Skyrim pénzért?

De persze mi, PC-sek már rég túl vagyunk azon, hogyan lehetne ilyen, vagy akár ennél is szebbé varázsolni a Skyrimet. Az ingyenes modtámogatásnak és lelkes moddereknek hála évek óta elérhetők azok a modok, amelyekkel nagyfelbontású textúrákat, sűrűbb növényzetet, széltől hajlongó fákat, új karaktermodelleket és bevilágítási rendszereket telepíthetünk kedvenc Skyrimünkbe. Viszont ne feledjük: hogy ezt elérjük, órákat kell szöszmötölnünk, hogy minden szükséges elemet letöltsünk és beépítsünk. A Skyrim SE ereje pontosan itt mutatkozik meg, hogy úgy nyújt közel hasonló élményt, hogy a kisujjunkat is alig kell mozdítanunk érte. Ha mindezt közel 10 eurós áron megkaphatnánk, egy szavunk sem lehetne, viszont az árcímke négyszer ennyit mutat, azaz idehaza közel 10 000 forintba kerül egy lényegében csak felújított, 5 éves játék. Ez pedig már vérlázítóan sok pénz – és ezen az sem segít, hogy az alapjáték és a DLC-k tulajdonosai automatikusan megkapták a SE-t. Konzolon már más a helyzet, ott azért érdemes megfontolni a vásárlást, ugyanis nemcsak felújított grafikát, de modtámogatást is kapott a Skyrim, de még akkor is ott van ugye az az apró, de elhanyagolhatatlan tény, amit úgy hívnak, hogy The Witcher 3.