Sajátos koncepcióra épülő túlélőjátékkal jelentkezett az ACE Team csapata, bár az Eternal Cylinder igazából csak az újabb konzolok tulajdonosai számára jelent friss élményt, hiszen PC-re, valamint PS4-re és Xbox One-ra már tavaly szeptemberben megjelent. A meglehetősen egyedi dizájnnal felvértezett programban Trebhumnak nevezett fura szerzetekkel kell a nyomunkban gördülő, címadó Cylinder elől menekülnünk, ami lényegében egy bolygópusztító úthenger, és szeretett világunkat lépésről-lépésre teszi a földdel egyenlővé. Ehhez az alaphoz egyébként egy meglepően jól kidolgozott történet is társul, de mielőtt rátérnék a részletekre, szeretnék értekezni kicsit a játék legjobban sikerült szegmenséről.

Furcsaság, furcsaság mindenhol

Ami egyértelműen a látvány. És nem technikai oldalról, mert láttunk már szebb Unreal Engine-nel meghajtott játékot, bár a képi világ azért objektív szemmel nézve sem nevezhető csúnyának. Mégis, a dizájn az, ami rögtön megragadja a tekintetet. Az idegen bolygó flórája és faunája egyaránt a szürrealizmus jegyében lett megalkotva, és sok, ismeretlen planétát bemutató játékkal ellentétben (leginkább rád nézek most, Andromeda!) itt valóban elhiszi az egyszeri felhasználó, hogy egy idegen világban kalandozik. Furcsa párhuzamnak tűnhet, de több lény láttán is a 15. századi festő, Hieronymus Bosch munkássága jutott eszembe, leginkább a Gyönyörök kertje című triptichonja. Eleinte sehol egy antropomorf forma, és később is csak a Cylinder gyilkos szándékú csatlósai vannak felruházva emberi jegyekkel, bár azok meg inkább a testhorror vonatkozásában. A különös látványt fokozza a legtöbbször disszonáns hangzás, értendő ezalatt a zene, ami nyugalmi állapotban egészen dallamos, de ha beüt a crach, akkor inkább csak – jó értelemben vett – zörej.

Többségben az erő

A kissé unortodox kezdés után pedig rátérnék arra, hogy miről is szól a játék. Ahogy a bevezetőben említettem, adott egy ismeretlen bolygó, az azt fokozatosan elpusztító, óriási henger, és mi, a tojásból frissen kikelt Trebhum, aki épphogy el tud iszkolni a monstrum elől. Csakhamar kiderül, hogy ormányos hősünkhöz még több apróság csatlakozhat, és bármelyik felett szabadon át is vehetjük az irányítást, ami a különféle mutációk miatt fontos. A mutációk, melyek lényegében a játékmenet gerincét képezik, hiszen kicsiny családunk tagjai általuk ruházhatók fel egyedi képességekkel. Az Eternal Cylinder alapvető túlélőmechanikái kimerülnek abban, hogy eleget együnk, valamint rendszeresen hidratáljunk, ugyanakkor vannak olyan organizmusok, melyeket felszippantva új tulajdonságra teszünk szert. Ez lehet univerzális (például a fagyos területeken nélkülözhetetlen bunda, vagy a mérges gáz ellen védő „gázmaszk”), de olyan is, amely csak egy pufókra érvényes, például az ételt vízzé alakító emésztőrendszer, vagy az ellenfeleket elriasztó „üvöltés” – a paletta rendkívül széles és változatos.

Egyszerűen bonyolult

És éppen a számos mutáció teszi lehetővé, hogy az alapjáraton faék egyszerűségű játékmenet órák múlva is fenntartsa az érdeklődést, ami amúgy hamar unalomba fulladna, változatos területek és éghajlati viszonyok (szavannás, tundrás és sivatagos területeken is megfordulunk) ide vagy oda. Hiszen a játék lényegében ennyi: vannak óriási oszlopok, melyek egészen addig visszatartják a hengert, amíg a kék energiafallal behatárolt pályarészen bandukolunk, ha viszont ezt a határt átlépjük, akkor megindul a Cylinder, és vele az őrült rohanás a következő védvonalig. Rohanás alatt pedig gurulás értendő, hőseink ugyanis képesek labda módjára közlekedni. Ezeken a zsebkendőnyi területeken kék csík jelzi a fontosabb, a történet előrehaladását biztosító pontokat, ami legtöbbször egy Trebhum-szentélyt takar, benne a faj egy idősebb, bölcs képviselőjével, aki elmondja, hogy merre tovább. Pontosabban a narrátor mondja el, mert a lények nem tudnak beszélni, így kellett egy közvetítő, aki bársonyos hangján minden fontosabb történést kommentál, és az amúgy nem túl nehéz puzzle-részeknél is ad némi instrukciót.

A történet egyébként az alapkoncepción túlmenően szolgál meglepetésekkel, nincs ugyan túlírva, és bevett panelekből építkezik, de így is messze többet kínált, mint előzetesen vártam. Pluszban pedig még könnyed RPG-elemekre is futotta. Az itt-ott fellelhető kristályok segítségével fejleszthetők az olyan alaptulajdonságok, mint a víz-és élelmiszertartalék, a vezetői képesség (ami ahhoz kell, hogy minél több Trebhum csatlakozhasson a csordához), az életerő, és az állóképesség. Ezek növelésére pedig szükség is van, hiszen ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre ellenségesebb a közeg, több a ragadozó, és a Cylinder agresszivitása is nő.

Lezárhatnám úgy a tesztet, hogy hiba nélküli a játék, de ez sajnos nem így van. Hiába a mutációk változatossága, a többnyire változatlan mechanikák miatt időnként azért felütheti a fejét az unalom, ahogy az irányítás sincs a helyzet magaslatán, az ugrás közben mindenhonnan visszapattanó lények például rengetegszer voltak a frusztráció forrásai – esetemben legalábbis. Ahogy belső tereken a kamerakezelés is képes furcsaságokra, valamint a harc is körülményes kissé, bár nem is azon van a hangsúly.

A legnagyobb gond viszont (bár ez igazából egyénfüggő), hogy a játék képtelen megfelelni a premisszájának. A bevezető bőszen hangoztatja, hogy ez a történet a családról szól, de én ezt egyáltalán nem éreztem. Hiába lehet elnevezni a pufók szívószálakat, egyéniség híján igazából csak képességekkel felruházott nevek maradnak, egy-egy elhalálozás esetén pedig maximum az elvesztett mutációt siratjuk, nem pedig magát a lényt. A The Eternal Cylinder viszont az idő nagy részében így is egyedi és magával ragadó, erősen ajánlott mindazoknak, akik valami különlegesre vágynak.