Valahogy soha nem volt bizodalmam az olyan játékok felé, amik valamely filmet vagy sorozatot akartak feldolgozni. Általában igen silány, szinte már negatív reklámot jelentő produktumok születtek – na jó, a Doctor Who-kalandjátékok egészen jók voltak, ráadásul Matt Smith szerepel bennük. Tesztünk tárgyát azonban a korábbi Top Gear-banda 2016-ban indított sorozatából készült játék képezi, amely az Amazon Prime Video egyik exkluzív tartalma. James May, Richard Hammond és Jeremy Clarkson együtt éget el indokolatlanul sok üzemanyagot, minden autófanatikust a sárga irigységbe hajszolva ezzel. Az idén induló harmadik évad azonban egy komoly szintlépésre sarkallta a produkció alkotóit, így a vállalat játékfejlesztő stúdiója az emlékezetes epizódokat egy konzoljátékba adaptálta, hogy a hagyományos televíziós sugárzás híján többekhez is eljuthasson a sorozat, vagy éppen a jelenlegi rajongók találjanak új szórakozást maguknak.

ANGOLOS ELEGANCIA

Mielőtt beavatnálak titeket a játékmenet részleteibe, a látványról szeretnék kicsit áradozni. Az első rész bevezetője közben már keresgélni kezdtem az államat, mert abszolút nem ezt vártam, azaz nem ennyire komoly grafikát. Önmagában már az is megérne egy ódát, ahogyan a valódi videóból átcsöppenünk a konkrét játékmenetbe, de ezt már csak az autók, effektek és a pályák kidolgozottsága tudja überelni. Na, ne kezdjünk itt rögtön Forza vagy Project Cars magasságokban gondolkodni, de amit a 15 eurós árcímke, és maga a produkció sejtet, annál többszörösen minőségibb tartalmat fogunk látni a megjelenítőnkön, főleg, ha 4K minőségben ugrunk a volán mögé. A játékmenet viszont rémesen egyszerű, olykor bugyuta, de mégis kifejezetten hangulatos. Nyilván szimpátia kérdése is, hogy mennyire viseljük el a három házigazda egymással szemben folytatott incselkedését, vagy a Mario Kart-stílusú bónuszokat, de én abszolút pozitívan éltem meg ezeket a színfoltokat.

A sztorit követve medálokat kell szereznünk, igyekezve minden jelenetet arany szintre megoldani. Mivel az események minden szempontból követik a kiadott epizódokat, így az etapok közötti bejátszások csak át lettek emelve azokból. Azaz inkább a játék lett közéjük illesztve. Ezzel arra akarok utalni, hogy valójában egy sorozatot fogunk végignézni, a program maga majdhogynem háttérbe szorul. Ha pedig az autók viselkedését szeretnénk megérteni, akkor gondoljunk a legegyszerűbb arcade, játéktermi élményre, ami viszont abszolút nem rossz, sőt inkább szórakoztató. Emellett voltak olyan pillanatok, amiknél leginkább azon izgultam, hogy a műsor miként alakul, nem pedig a járgányok vezetésére koncentráltam. Apropó járgányok! Mindegyik autó, amelyik a sorozatban feltűnik, az a játékban is úgy néz ki, emellett természetesen valós márkanevekkel szerepelnek a programban.

HA PÉNTEK, AKKOR JÁTÉK

Ha kevésnek találnánk a jelenleg játszható epizódok mennyiségét, akkor számoljunk azzal, hogy a The Grand Tour-sorozat jelenleg futó 3. évadának minden péntekén érkezik új tartalom a játékba. Ezáltal bővülni fog az egyjátékos Grand Prix és a négyfős helyi multiplayer (igen, ilyen is van, hagyományos osztott képernyővel) jármű-és pályakínálata is. Az Amazon játéka nálam a merőben újszerű élmény miatt egészen jó értékelést kap, pedig inkább egy interaktív tévéműsornak lehetne titulálni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!