Amikor 2008-ban, akkor még egy egyetemi projekt részeként létrejött a Dear Esther, talán még az alkotói sem tudhatták, hogy egy teljesen új műfajt teremtettek, amely az évek során aztán számos klasszikust termelt ki magából. Például pont a Dear Esther remake-jét, amely valóságos forradalmat indított el, és olyan lélektani utódokat köszönhetünk neki, mint a Gone Home, vagy a talán az abszolút csúcsot képező, díjak egész hegyét magáénak tudható Everybody's Gone to the Rapture. Utóbbi felemlegetése már csak azért is ildomos, mert befejezését követően az azt jegyző The Chinese Room szétesett, az eredeti tagok pedig szétszéledtek, hogy saját zászló alatt próbálkozzanak. A The Magnificent Trufflepigs ennek az egyik első eredménye.

AZOK A VARÁZSLATOS GOMBÁK

Andrew Crawshaw ráadásul nem szakadt el a Rapture-ből ismerős angol tájtól sem: a The Magnificent Trufflepigs helyszíne egy álmos, idilli falucska, Stanning, annak is egy aprócska szelete, egy több hektáros tanya, amely hamarosan egy szélfarmmá alakul. Ez azonban probléma, elsősorban annak a Bethnek, aki a legnagyobb helyi vállalat leendő örököse. Beth sok évvel korábban pont ezen a farmon talált fémdetektorával egy fülbevalót, amely rövid ideig hírnevet és némi pénzt biztosított neki, de az ékszer párja sosem került elő. Legalábbis eddig: miután egy ismerőse sem hajlandó vele a tranzakció lezárultáig hátralevő hetet a farmon, egy fémdetektorral tölteni, végső mentsvárként ex-barátja segítségét kéri, aki örömmel vág bele a kincskeresésbe.

Ez az ex, Adam, tulajdonképpen te vagy: a The Magnificent Trufflepigsben így két feladatot is kapsz. Egyrészt az egyetlen interakciós lehetőség, a fémdetektor használatának kiváltságát, másrészt a Beth problémáit megoldó házi pszichoterapeuta szerepkörének betöltését. A mindössze öt napot felölelő, hozzávetőlegesen kétórányi játékidő során a hangsúly ugyanis mindvégig azon lesz, hogy kiderüljön, Beth miért érzi magát boldogtalannak, és mi az, amin változtatnia kellene.

GYÖNGY A DISZNÓK ELÉ?

Ennek kiváltója lehet egy, a fémdetektorral megtalált tárgy, vagy egy váratlan esemény is, amit általában az idő múlása vált ki. Az egyes napok nem túl rövidek, két részre oszlanak, délelőttre és délutánra, mely idő alatt összesen 50 különféle tárgyat lehet megtalálni. Sajnos ennek csak a töredéke az, ami tényleges jelentőséggel bír, a maradék csak szemét, amely maximum 1-2 üzenetváltást ér meg a szereplők között, és csak a hangsúlyosabbaknál kerül elő az a walkie talkie, melyen át Adam és Beth folyamatos diskurzusa lezajlik. A fő probléma ezzel nem az, hogy kevés az interakciós lehetőség – ez igazából a műfaj sajátossága –, hanem az, hogy az amúgy egészen fantasztikus szinkron ellenére Adam teljesen a háttérbe szorul, Beth személyisége pedig egy nagy adag jóindulattal is maximum csak tolerálhatónak nevezhető. És ez a rövid történet végére bukik ki igazán, amely olyan gyorsan lezárul, mint ahogy jött, elég keserű szájízt hagyva maga után.

Alapvetően ez a befejezés, illetve a történet íve az, amely miatt a The Magnificent Trufflepigs egyáltalán nem említhető egy lapon egyetlen korábbi The Chinese Room-játékkal vagy a műfaj nagyjaival sem. A gyenge, teljesen kiszámítható történet, a nem éppen szimpatikus főszereplő, az elnagyoltan ábrázolt táj keveréke közel sem tud olyan hangulatot és kötődést kiépíteni, mint amit az amúgy kifejezetten érdekes alaphelyzet belenget. Ez pedig legalább annyira fájó, mint egy újabb szemetet találni a fémdetektorral!