Meglehetősen vegyes érzelmekkel búcsúztam szeptember végén a The Signifiertől. Az ígéretes alapkoncepciót a játékmenet zavarossága árnyékolta be, amit a fejlesztőknek sikerült egy kissé túlgondolniuk. Viszont nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon milyen irányba fejlődik tovább a játék, netán kigyomlálnak-e belőle bármit, ami korábban megakasztotta a beleélést.
Emlékek kalandora
Irányítható főszereplőnk egy bizonyos Frederick Russell lesz, aki a közeljövő egyik legnagyobb tudósának hírében áll. Ő alkotta meg a Dreamwalker névre keresztelt agyszkenner gépezetet is – karrierje mesterművét –, melynek segítségével beléphet mások emlékeibe és ott nyomok után kutathat. A masina nemcsak akkor jön jól, ha Russell épp elfelejti, hogy mikor jár le a PlayStation Plus-előfizetése, hanem a rendőrséggel együttműködve gyilkossági eseteknél is aktívan bevetheti, hogy a tettes nyomára bukkanjon vele. Ilyenkor az áldozat legfrissebb emlékeit igyekszik feltárni, ahol biztosan akad egy-két használható nyom (például egy törött tükör vagy egy lezárt széf kombinációja). Nincs ez másként a legújabb ügynél sem, ami elsőre öngyilkosságnak tűnik, ahogy azonban Russell egyre mélyebbre hatol az elhunyt nő tudatalattijában, úgy kerülnek felszínre megkérdőjelezhető részletek, amik végleg kizárhatják az önkezűséget. A koncepció tényleg ötletes, pláne, hogy olyan apróságokkal is fűszerezik, mint például az, mikor egy jelszót kell megfejtenünk, amihez vissza kell mennünk egészen az áldozat gyerekkorába.
Említettem korábban az >observer_t, amihez igen közel áll a The Signifier – legalábbis játékmenet szempontjából. Viszont amíg ott legtöbbször csak végig kellett haladnunk az adott visszaemlékezős szinteken, addig itt ezt megbonyolították annyival, hogy egyetlen emléken belül nemcsak egy, de mindjárt két szintet is bejárhatunk, persze a valóságon kívül, ahol meg szabadon mászkálhatunk a helyszínek között (a legfontosabb az otthonunk és a laboratóriumunk).
Az agyszkennerben a Q-gomb lenyomásával váltogathatjuk a „rétegeket” az objektív emlékek és a szubjektív álmok között. Mindegyiknél bizonyos eseménysorozatokat kell megtalálnunk és kioldanunk, hogy pontosabb képet kaphassunk a múltban történt eseményekről. Némelyik helyszín egészen szürreális élményt nyújt, sőt ide-oda még egy csipetnyi horrort is sikerült becsempészni, persze csak mértékkel. Inkább a nyomasztó légkör megteremtésén, mintsem a jumpscare-ijesztgetéseken van a hangsúly, és ezt többé-kevésbé korrekt módon hozza a program. Glitchelő, torz alakok, amorf árnyak és groteszk lények színesítik a palettát, az egyes szobák pedig néha teljesen kifordulnak magukból – ezt itt tessék szó szerint érteni!
Álomkór
A The Signifier sajnos nem sokat változott a szeptemberi előzetes óta. A látványvilág helyenként még mindig egészen pofás (főként az emlékekben és álmokban mászkálva), de máshol olyan steril és egyhangú, mintha a fejlesztők a valóságban játszódó részeket csak gyorsan összecsapták volna. A puzzle-feladványok mibenléte sem változott: még mindig elég körülményes rájönni, hogy mire gondol éppen a játék, mit is kéne pontosan összeszednünk vagy megtalálnunk ahhoz, hogy triggerelődjön a következő emléksor. Látom az egész mögött a koncepciót, de sajnos a megvalósítás már kissé átesett a ló túloldalára. Feleslegesnek érzem a több réteg használatát, illetve jópofa, hogy kérhetünk segítséget a minket segítő mesterséges intelligenciától (Evee), azonban ez nem mindig válik hasznunkra. Legalább egy órán át bolyongtam az egyik emlékben, mert nem tudtam, hogy pontosan mit is kéne még megtalálnom, és egy idő után egyeseknek ez egészen frusztrálóvá válhat (tipp: hátrafelé kellett haladni egy folyosón). A szinkron átlagos, a grafika – mint említettem – felemás. Találkoztam indokolatlan szaggatásokkal és beakadásokkal is, a pályadizájn pedig nem túl átgondolt: megesett, hogy azért nem tudtam percekig, merre kéne tovább mennem, mert nem vettem észre egy eldugott bejáratot a sok glitchelő és torzító effekt miatt. Sajnos a végső csapást a játékmenet viszi be. Túlbonyolított, feleslegesen nehézre vett az egész, ami miatt még azoknak is elmehet a kedve, akiket az alapkoncepció bevonzana.
