Méghozzá többnyire kalandjáték, ehhez illő fejtörőkkel, egészen minimális ügyességi elemekkel (ha nekem sikerült túljutnom rajtuk, 6 éven felülieknek már nem jelenthetnek problémát), és persze igencsak elborult környezetben. Nagyjából spoilermentesen, talán a The Hex és az Evoland keverékének lehet nyilvánítani, azaz lesz itt elég furcsaság, kiszólás, húsvéti tojás és agykavarás.

Rontóc (Spoiler) terület

A There Is No Game azzal fogad minket, hogy nincs senki itthon, lehet menni szépen elfelé. Ekkor lépjünk ki, töröljük és könyveljük el a veszteséget. Alternatívaként megpróbálhatjuk kideríteni, hogy némileg elzárva, de hátha mégis rejtőzik itt valami játék. Ehhez általában egy közelben található eszközt kell előszednünk és használnunk, legtöbbször egy kicsit trükkös módon, de azon belül is hol teljesen logikusan, hol a régi jó kalandjátékokra jellemzően idióta módon. A kíváncsiságunkkal járó pusztítás eredményeképpen aztán eljutunk a játékba, sőt többe is, melyek mindegyikében nagyjából kalandjátékos stílusban kell előre haladnunk, amíg aztán végképp össze nem kuszálódnak az események, hogy szokás szerint ránk maradjon a világ megmentése – egy normális játék reményében.

Amiről azért beszélhetünk

Ahogy a képekből is látszik, a nem-játék pixelgrafikájú, de a viszonylag méretes tárgyak és karakterek miatt ez egyáltalán nem kellemetlen. A zene többnyire tetszetős, kivéve, amikor direkt az a szerepe, hogy zavarja vagy kizökkentse a játékost. A There Is No Game egyik alappillére a narrátszerű fő karakter hangja, és azt kiválóan sikerült eltalálni. Eleinte csak egy átlagosan gyenge orosz akcentus-utánzatnak tűnik, de ahogy haladunk előre, sokszínűbbé válik, és a végére persze a karakter is kap némi mélységet.

A másik alappillér a „narrátorhoz” kapcsolódóan a szövegek minősége, amire szintén odafigyeltek a készítők. Talán nem annyira erős, mint a Stanley Parable, de látszik rajta az igyekezet, ráadásul számos apró kiszólást és belső poént kapunk más játékokkal és zsánerekkel kapcsolatban.

A stabilitáshoz szükséges maradék páros pedig a feladványok és segítségek együttese. Némelyik megfejtés kilométerekkel előre látszik, a többség némi gondolkodással meglelhető (főleg miután megszoktuk a nem-játék sajátos irányítási/megoldási logikáját), de valószínűleg mindenki találkozik majd olyannal is, amire egyszerűen képtelen rájönni. Természetesen játékosa válogatja, mi melyik csoportba tartozik majd. A jó hír, hogy segítség van, ráadásul az egyre nyilvánvalóbb magyarázatok mindössze pár másodperc várakozást igényelnek. A rossz, hogy az első szint általában teljesen nyilvánvaló információkat ad, amiket esélyesen egy karakter is említett már. Ráadásul megesett, hogy a teljesen kibontott segítség is csak a fele volt a valódi a megoldásnak – és persze pont az a fele, amin már túlestem. Utóbbi esetben erőt meríthettem abból, hogy legalább jó úton járok…

Rövid, de velős

A There Is No Game nagyjából 5-6 óra szórakozást és gondolkodást kínál, és úgy érzem, jobb, hogy nem próbáltak többet kihozni belőle, mivel a történet látta volna kárát. Ráadásul így is akadt 1-2 minijáték a vége fele, ahol az addigiaktól eltérően, közepesen kaotikus helyzetben, oda kellett figyelni az „akciórészekre” – és nem igazán élveztem ezt a váltást, még ha nem is jelentettek igazán komoly kihívást. Összességében azonban a nem-játék érdekes, szórakoztató és viszonylag egyedi, ráadásul még az ára sem túl magas, így akik szeretik az elborultabb, agykavaró címeket, azonnal lecsaphatnak rá – de egy 50%-os leárazásnál semmiképp ne hagyják ki! A nem-játék kezdeti, 2015-ös versenymű változata ráadásul ingyen játszható, így humorával és megoldási rendszerével mindenki tehet egy próbát.