Klikk, klikk, klikklikk, klikk, klikklikklikk. Nagyjából így írható le a legtömörebben a Diablo klasszikus akció-RPG játékmenete, egyrészt roppant unalmas, másrészt rendkívül élvezetes, harmadrészt senki nem érti, hogyan lehet annak ellenére élvezetes, hogy unalmas. A hack n slash műfaját művészi szintre emelő játék mindmáig legjobban sikerült klónja a percenkénti négyezres klikkeléses tempót a görög mitológia világába importáló Titan Quest volt tavaly nyáron. Nyilván nem maradhatott kiegészítő nélkül, így most az egér- és ínhüvely-próbáló móka az alvilágban folytatódik.
Hadész, Sztüx-folyó, Kerberosz nagyjából ezek a nevek ugorhatnak be a görög alvilágból a középművelt játékosnak, és nem is kell csalódnia, velük mind találkozni fogunk a sztori során, sőt Akhilleusszal, Odüsszeusszal és Iaszónnal, Tiresziásszal, meg még egy csomó sz-betű túltengésben szenvedő hőssel a történelemkönyvek lapjairól. Az eddigi három fejezet mellé az Immortal Throne egy negyediket nyit, aminek csak az alapjáték kivégzése után érdemes nekiszaladni (remélhetőleg megvan még a Titan Quest végén elmentett karakterünk). Nyolc emberes méretű területet fogunk bejárni, darabja bő háromnegyed órát igényel a felfedezéshez. Ha nem rohanunk, és kíváncsiak vagyunk a mellékküldetésekre is, 10-12 óráig kitart az Immortal Throne, ami nem rossz egy kiegészítőtől.
Az Immortal Throne fő újdonsága egy új kaszt bevezetése illetve egy új mastery; ha emlékszünk még, a fő kasztunkat két mastery összekombinálásával adhattuk meg a Titan Questben. Míg az alapjáték kasztjai elég fókuszáltak voltak (a Defense a védelemre összpontosított, az Earth a támadó varázslatokra és így tovább), az új Dream Mastery az ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit elvet követi. Kapunk vele jó kis területre ható támadást (Phantom Strike), a Diablo 2 paladinjáéhoz hasonló aurákat, a támadásunk erejét növelő pszionikus csapásokat, és egy Nightmare nevű segítőt, hogy csak a javát említsem. Ha azt akarták elérni a fejlesztők, hogy a játékos mindenképpen kipróbálja az új kasztot, kicsit túl is lőttek a célon: a Dream Mastery annyira erős, hogy szinte kötelező a használata, csak az a kérdés, milyen más tudománnyal párosítjuk.
Az alapjátékban a pénznek nem volt igazán nagy szerepe; az első órák után tulajdonképpen nem tudtuk semmire költeni az aranyat, és csak cipeltük magunkkal milliószám. Na, ez most gyökeresen meg fog változni. Hogy mire fogunk költeni? Nos, először is ott van a varázstárgyak új osztálya, az artifact. Három fajtája van, a lesser, a greater és a divine utóbbi a legerősebb, és csak a legkeményebb nehézségi szinteken elérhető. Ha összeszedtük egy artifact hozzávalóit (általában ultraritka charmok és relicek kellenek hozzá), ki kell csengetnünk 75 ezer aranyat (a greaterhez 300 ezret, divine-nak megmondom őszintén, még nem jártam a közelében), és kész is vagyunk. Macerás ügy, de megéri, mert brutálisan erősek.
A másik végtelen pénznyelőt a varázstekercsek jelentik, amik igen erős, egyszer használatos varázslatokat tartalmaznak. Van jó kis villámcsapás, vámpír-regeneráció, küklopszidézés; hatásos és mókás trükkök. Az áruk is ennek megfelelő, 80 ezer aránylag olcsónak számít és használnunk kell őket bőven, a fontosabb harcok érezhetően úgy lettek megtervezve, hogy a játékosnak bele kelljen adni apait-anyait, plusz fájdalmasan sok varázstekercset.
A többi újítás a hasznos apróságok kategóriáját gyarapítja. Kapott például automata rendező funkciót a hátizsákunk, ami kimondhatatlan könnyebbség a hosszas pakolászások után, amikor egy pici helyet próbáltunk szorítani valami frissen szerzett kincsnek. Új szereplő a karaván, ami tulajdonképpen egy mobil banknak felel meg. A legjobb az, hogy van benne egy tranzit-fiók, amit az összes karakterünk elér. Ha tehát találunk a varázsló beállítottságú hősünkkel valami rettenetes kétkezes nehéz harci pörölyt, azt nem kell fájó szívvel kidobnunk, hanem átpasszolhatjuk annak a karakterünknek, aki tudja használni.
A Titan Questet szinte minden téren össze lehet méricskélni a Diablóval, és általában állja is az összehasonlítást, néha felül is múlja a nagy elődöt (például nyilvánvaló módon a grafika terén), de van egy terület, ahol meg sem próbál a nyomába érni: ez pedig a multiplayer, ami a Blizzard játékát anno igazán naggyá tette. A játékmenet óhatatlanul is belefullad a ki klikkel hamarabb a ritka tárgyra, amit a felszecskázott szörny dobott reflexbajnokságra, de nem ez a legnagyobb gond. A fő probléma, hogy a Titan Quest ragaszkodik a játékos gépén tartott karakter-adatokhoz, és az előzetes ígéretekkel ellentétben az Immortal Throne sem viszi át ezeket a szerver biztonságába. Ez ijesztően könnyűvé teszi a csalást, a karakter házibarkács módszerekkel történő félistenné hekkelését; és ezzel bizony élnek is a gyengébb jellemek, teljesen értelmetlenné téve a multiplayert, a PvP-t meg egyenesen nevetség tárgyává. Kizárólag megbízható ismerősökkel érdemes belevágni egy-egy négyfős kooperatív partiba, főleg azért, mert egy új karakter felnevelésekor így jelentősen felgyorsíthatjuk a korai szinteken a fejlődést.
Úgy egyébként minden maradt a régiben: hangulatos, színes grafika látványos effektekkel, remek zene, kissé lapos szinkronhangok, néha érthetetlen szaggatás, és a már megszokott és bevált monoton, de élvezetes játékmenet.
Ha tetszett az alapjáték, az Immortal Throne biztosan nem fog csalódást okozni; ha nem tetszett nos, akkor meg minek olvastál el ennyi betűt a kiegészítőről?!
A pokolba is !
Hadész, Sztüx-folyó, Kerberosz nagyjából ezek a nevek ugorhatnak be a görög alvilágból a középművelt játékosnak, és nem is kell csalódnia, velük mind találkozni fogunk a sztori során, sőt Akhilleusszal, Odüsszeusszal és Iaszónnal, Tiresziásszal, meg még egy csomó sz-betű túltengésben szenvedő hőssel a történelemkönyvek lapjairól. Az eddigi három fejezet mellé az Immortal Throne egy negyediket nyit, aminek csak az alapjáték kivégzése után érdemes nekiszaladni (remélhetőleg megvan még a Titan Quest végén elmentett karakterünk). Nyolc emberes méretű területet fogunk bejárni, darabja bő háromnegyed órát igényel a felfedezéshez. Ha nem rohanunk, és kíváncsiak vagyunk a mellékküldetésekre is, 10-12 óráig kitart az Immortal Throne, ami nem rossz egy kiegészítőtől.
Álmok álmodói
Az Immortal Throne fő újdonsága egy új kaszt bevezetése illetve egy új mastery; ha emlékszünk még, a fő kasztunkat két mastery összekombinálásával adhattuk meg a Titan Questben. Míg az alapjáték kasztjai elég fókuszáltak voltak (a Defense a védelemre összpontosított, az Earth a támadó varázslatokra és így tovább), az új Dream Mastery az ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit elvet követi. Kapunk vele jó kis területre ható támadást (Phantom Strike), a Diablo 2 paladinjáéhoz hasonló aurákat, a támadásunk erejét növelő pszionikus csapásokat, és egy Nightmare nevű segítőt, hogy csak a javát említsem. Ha azt akarták elérni a fejlesztők, hogy a játékos mindenképpen kipróbálja az új kasztot, kicsit túl is lőttek a célon: a Dream Mastery annyira erős, hogy szinte kötelező a használata, csak az a kérdés, milyen más tudománnyal párosítjuk.
A pénz beszél
Az alapjátékban a pénznek nem volt igazán nagy szerepe; az első órák után tulajdonképpen nem tudtuk semmire költeni az aranyat, és csak cipeltük magunkkal milliószám. Na, ez most gyökeresen meg fog változni. Hogy mire fogunk költeni? Nos, először is ott van a varázstárgyak új osztálya, az artifact. Három fajtája van, a lesser, a greater és a divine utóbbi a legerősebb, és csak a legkeményebb nehézségi szinteken elérhető. Ha összeszedtük egy artifact hozzávalóit (általában ultraritka charmok és relicek kellenek hozzá), ki kell csengetnünk 75 ezer aranyat (a greaterhez 300 ezret, divine-nak megmondom őszintén, még nem jártam a közelében), és kész is vagyunk. Macerás ügy, de megéri, mert brutálisan erősek.
A másik végtelen pénznyelőt a varázstekercsek jelentik, amik igen erős, egyszer használatos varázslatokat tartalmaznak. Van jó kis villámcsapás, vámpír-regeneráció, küklopszidézés; hatásos és mókás trükkök. Az áruk is ennek megfelelő, 80 ezer aránylag olcsónak számít és használnunk kell őket bőven, a fontosabb harcok érezhetően úgy lettek megtervezve, hogy a játékosnak bele kelljen adni apait-anyait, plusz fájdalmasan sok varázstekercset.
Hasznos holmik
A többi újítás a hasznos apróságok kategóriáját gyarapítja. Kapott például automata rendező funkciót a hátizsákunk, ami kimondhatatlan könnyebbség a hosszas pakolászások után, amikor egy pici helyet próbáltunk szorítani valami frissen szerzett kincsnek. Új szereplő a karaván, ami tulajdonképpen egy mobil banknak felel meg. A legjobb az, hogy van benne egy tranzit-fiók, amit az összes karakterünk elér. Ha tehát találunk a varázsló beállítottságú hősünkkel valami rettenetes kétkezes nehéz harci pörölyt, azt nem kell fájó szívvel kidobnunk, hanem átpasszolhatjuk annak a karakterünknek, aki tudja használni.
Multiban betli
A király visszatér?
Minden nagyobb játékkiállítás előtt elterjed a pletyka, hogy most jött el az ideje a király visszatérésének, vagyis annak, hogy a Blizzard végre bemutassa a Diablo 3-at. A Blizzard nem is tagadja, hogy van egy futó fejlesztésük, ami a Diablo világában játszódik (hogy harmadik rész, vagy valami mellékszál, azt nem tudni), sőt van egy Starcraft-projektjük, és egy teljesen új játékot is készítenek, aminek nincsen köze az eddigi bevált világokhoz. Konkrétumok azonban, roppant idegesítő módon, már évek óta nincsenek. Most éppen az idei E3-ban, és az őszi Blizzcon partiban bízhatunk, hogy megtörténik a Nagy Bejelentés
Irány az alvilág!
Úgy egyébként minden maradt a régiben: hangulatos, színes grafika látványos effektekkel, remek zene, kissé lapos szinkronhangok, néha érthetetlen szaggatás, és a már megszokott és bevált monoton, de élvezetes játékmenet.
Ha tetszett az alapjáték, az Immortal Throne biztosan nem fog csalódást okozni; ha nem tetszett nos, akkor meg minek olvastál el ennyi betűt a kiegészítőről?!
