2020 – Világbéke. Na persze.

Lassan mindenki biztossá válik abban, hogy a következő 10-20 évben elkerülhetetlenné válik egy globális háború, amelynek újabb lehetséges forgatókönyvét ismerhetjük meg az Endwarban. Az olajforrások elapadásával Oroszország lesz a világ fő ellátója, akik pedig ezáltal pofátlan mód meggazdagodnak, pénzüket balga mód nem vodkára és szép lányokra, hanem hadseregük felhizlalására költik. Eközben az Európai Unió sem tétlenkedik, megalakítják az Egyesült Európai Államot, majd a világ vezető hatalmai létrehozzák a tökéletes rakétavédelmi rendszert, ami az űrből árgus szemekkel vigyáz ránk. Igen ám, de terroristák egy csoportja (khm, az oroszok) vírust töltenek fel a rendszerbe, aminek köszönhetően egy űrsikló kilövése nem sikerül túl jól, az eredmény pedig a harmadik világháború lesz. És itt jövünk mi a képbe.
A játék első nyolc küldetésében a fent vázolt eseményeket ismerhetjük meg, megbarátkozhatunk az Endwar játékmenetével és bemutatják számunkra a legfőbb játékszabályokat. Amint végeztünk az oktatópályákkal, kiválaszthatjuk, hogy melyik nemzet szolgálatába álljunk (Specnaz, EU, USA), de nagy különbségre egyáltalán ne számítsatok, ugyanis lényegében mindegyik ugyanolyan feltételekkel, képességekkel rendelkezik. Olyannyira, hogy még a küldetések is majdnem teljesen megegyeznek. Persze az oroszok atombombával operálnak, az európaiak pedig elektromos lökéshullámokat eregetnek az égből, ettől még csak látványbeli különbségeket fedezhetünk fel közöttük, a pusztítás minden irányból ugyanakkora lesz.

Kő-papír-olló

A fent említett kifejezést rengetegszer lehet hallani az Endwarral kapcsolatban, ami persze érthető, hiszen sok egységtípus áll rendelkezésünkre a világuralom eléréséhez - akarom mondani a világbéke megteremtéséhez. Természetesen, ahogy lenni szokott, lesznek tankok, helikopterek, légelhárító-csapatszállító egységek, tüzérségi ütegek és persze kétféle gyalogos egység, amelyek mindegyikének létezik egy tökéletes ellenfele is. Tehát a tankok nagyon jók légelhárítók ellen, akik viszont simán leszedik a helikoptereket, a helikopterek pedig könnyűszerrel bedarálják a tankokat. A tüzérség jó az összes szárazföldi egység ellen, a puskás katonák a tankelhárítósok ellen, a tankelhárítósok pedig… biztosan kitaláljátok. Alapvetően nincs ezzel semmi baj, hiszen minden stratégiai játékban fellelhető ez a fajta, vagy hasonló alapokon nyugvó rendszer, legyen szó akár a World in Conflictról, vagy a Red Alert 3-ról – bár ez utóbbiban már jóval több újdonság található a harcoló felek közt. Tehát az egységek számát nem igazán vitték túlzásba, de ahhoz, hogy valaki egy jó RTS-t készítsen, már rég nem az számít, hogy hányféle egységtípust tud belezsúfolni a játékba – mint anno a Total Annihilation esetében, ahol nem elég, hogy oldalanként volt legalább 100, még le is lehetett tölteni hozzá. Amint betanultuk az egységek erősségeit és gyengéit, jöhet a játékmódok tanulmányozása, melyekből ugyancsak akad néhány. Az egyikben például célunk különféle épületek lerombolása, míg a másikban ki kell tartanunk a támadók ellen egy bizonyos ideig. Azután ott a hódítás mód, ami valójában az Endwar legnépszerűbb játékmódja, itt a pályákon elhelyezett kontrollpontokért megy a harc. A cél az, hogy minél több ilyen pontot tartsunk minél több ideig irányításunk alatt, így aztán gyorsabban hozhatunk le egységeket a harcmezőre, valamint használhatjuk speciális képességeinket, melyekhez a kontrollpontok felfejlesztése után juthatunk. Ilyen képességek lehetnek a légi csapás, elektronikus bénítás, vagy ledobhatunk kommandósokat a pálya bármely részére. Idővel aztán megnyílnak előttünk a tömegpusztító fegyverek is, melyeket általában egyszerre kap meg mindkét szemben álló fél, aztán két másodperc múlva már jön is a nagy bada-bumm. Mondanom se kell, a WMD-k (Weapons of Mass Destruction) segítségével alaposan átrendezhetjük a harcmezőt, sőt, még a kontrollpontokat is üzemen kívülre helyezhetjük velük.

Unit 1 Retreat

A játékban a harc a hagyományos módon zajlik, tehát a fent említett kő-papír-olló elven működik. Ami viszont még érdekes, hogy egységeink alapból nem pusztulnak el, csak ha arra kifejezett parancsot ad az ellenséges játékos (tehát még egyszer kijelöli célpontnak a harcképtelen csapatot). Ilyenkor egy helikopter érkezik a pályára, majd felpakolja a sérülteket, akik aztán később teljes kapacitással térhetnek vissza egy későbbi alkalommal. Szükség is van egységeink védelmére, hiszen munkásságukért tapasztalati pontot kapnak, melynek köszönhetően sokkal jobban teljesítenek a harcmezőn, ezen felül még különleges bónuszokhoz is juttathatjuk őket, ha már a megfelelő rangot elérték. És itt jön a képbe a küldetések közt előbukkanó Laktanya (Barrack) menüpont, ahol a sikeresen teljesített küldetések után megszerzett presztízspontjainkat költhetjük el. Minden egységünk számára vásárolhatunk jobb támadási és védelmi értékeket, járműveinknek jobb mozgékonyságot, de persze minél nagyobb egy ilyen érték, annál komolyabb összegeket kell majd leperkálnunk érte. Gyalogos egységeinket külön specializálhatjuk, kaphatnak láthatatlanságot, vagy mesterlövész kiképzést, de tehetünk rájuk különféle terepszínű ruhát is, aminek aztán abszolút nincs jelentősége, de legalább elmondhatjuk, hogy van.

Mikrofonpróba egy-kettő

Oh, és azt említettük már, hogy az Endwar teljes egészében hangvezérelhető? Ja igen, erre az apróságra épül az egész játék, úgyhogy akik nem mernek két-három szót kiejteni angolul, azok lemaradnak az évtized legforradalmibb újdonságáról, ami az esszenciáját adja magának a játéknak. Már az első küldetés előtt átesünk a hangazonosítással járó kalibrációs eljáráson, amelyben megismerkedhetünk a hanggal történő irányítás alapjaival. Mindenekelőtt szükségünk lesz egy mikrofonra. A legjobb, ha mikrofonos fejhallgatóval rendelkezünk, 2000 forint körül már kapni ilyet. Ezután érdemes beállítani a Windowsban a mikrofon hangszínét (olyan 80% körüli érték volt számunkra ideális), plusz meggyőződni, hogy be van-e kapcsolva a +20db mikrofon erősítés is valahol a hangerő beállítások közt, aztán pedig jöhet a szórakozás! A kommunikációnak rendkívül egyszerűek az alapjai, először mindig a kívánt egység számát, a feladat típusát, végül helyét kell közölnünk a játékkal (kicsoda, mit, hol). Tehát például: Unit 2 Move to Bravo, Unit 5 Plus Unit 6 Secure Zulu, Unit 7 Attack Hostile 2, Deploy Gunship, WMD Alpha, stb. Amennyiben a gép számára érthető volt a parancs, azonnal mozgásba is lendülnek a megnevezett egységek. Kapkodni egyáltalán nem kell, legfeljebb 10-12 egység és négyszemélyes játék esetén gyorsulnak fel az események, és szerencsére rengeteg hasznos parancs létezik, melyekkel megkönnyíthetjük dolgunkat. Ha például egy szállító járművünket és egy gyalogos egységünket egyszerre jelöljük ki (az előbb említett Plus paranccsal), akkor azok megkeresik egymást, a gyalogosok beszállnak a járműbe, majd a célnál kiszállnak és végrehajtják a parancsot. Ha valami gáz van, akkor egységeink küldenek számunkra egy igen jól érthető üzeneteket, ilyenkor pedig gyorsan visszavonulásra utasíthatjuk azokat. Kijelölhetjük az összes egységet egyetlen paranccsal, vagy kérhetünk légi csapást egyetlen mondattal, egyszóval igen jól kivitelezett parancs-rendszerrel van dolgunk. A programnak csupán két apró hibája van. Az egyik, hogy mozgatni csak úgy tudjuk az embereinket, ha a pálya meghatározott, fix pontjaira irányítjuk őket, a másik pedig, hogy gyalogos egységeink maguktól nem vonulnak fedezékbe, vagy foglalnak el épületeket. Ilyenkor kénytelenek leszünk az egeret is használatba venni, amivel természetesen mindent ugyanúgy elvégezhetünk, mint a hangvezérléssel. Sajnos a PC-s változatnak ez egyben a hibája is, ugyanis elég pár pillanatot pihentetnünk kezünket az egéren, és azon kapjuk magunkat, hogy gyorsabban tudunk navigálni, mint hangunk segítségével, főleg akkor, ha a játék valamiért nem képes felismerni az adott parancsokat. De szerencsére ilyen nagyon ritkán fordul elő, ugyanis az Endwar közel 30 féle dialektust felismer (köztük az afrikait is) úgyhogy egy kis kelet-európai akcentus meg sem kottyan neki, és a lényeg: hangvezérlés nélkül vétek lenne az Endwart kipróbálni.

Külalak

Bár mostanság a csilli-villi grafika egyre kevésbé számít mértékadónak egy játék megítélése esetében, azért az Endwarnak nincs szégyellniivalója ezen a téren is sem. Az egységek közelről és távolról is jól festenek, a táj pedig egyértelműen szép. A robbanások és a különféle speciális effektek nagyon jól mutatnak, néha pedig a jobb felső sarokban megjelenik egy-egy render-videó is, mely ugyancsak sokat dob az összképen. Emellett a hangok is kivételesen jól sikerültek, s itt most nem csupán a fegyverek ropogására gondolunk, hanem a folyamatos rádióbeszélgetésekre, melyek közt gyakran hallani fontos információkat, mint például amikor helikopteres egységünk belerohan egy légelhárító ütegbe, akiket így aztán gyorsan kimenekíthetünk. Ezen kívül aktuális kijelölt egységeink jól el is cseverésznek egymással, amikből olyan fontos dolgokat tudhatunk meg, hogy GI Joe-nk épp szörnyű fejfájással küszködik, vagy hogy Szergejt várja haza Natasa.

Röviden szólva

A számtalan és szuper stratégiai játék között amelyek még idén érkeznek biztosan nem rúg labdába az Endwar, de számunkra képes volt valami olyasmit letenni az asztalra, ami miatt még sokáig emlékezni fogunk rá. Sajnos a hanggal vezérelt játékoknak megvannak a saját korlátaik, de véleményünk szerint sokkal több ilyen kéne még a piacra. Több fejlesztéssel minden RTS-nek hasznára válna ez a technológia, el sem merjük képzelni, milyen jó kis játék született volna az Endwar és a World in Conflict kereszteződésével. Ettől függetlenül az Endwar így is egy kifejezetten jó játék, s apró hibái ellenére remekül elszórakozhatunk vele.