Kezdjük talán ott, hogy a Rome 2-höz kiadott legutolsó DLC a Wrath of Sparta volt, méghozzá 2014 decemberében, ergo sokak fejébe szöget üthet a kérdés, hogy mi ez a hirtelen jött nekibuzdulás. Nos, nyilván feltűnt, hogy a négy éve szolgálatban álló epizód ára nem nagyon ment 50 euró alá. Persze tudjuk, hogy a SEGA skótabb a skótoknál, de feltehetően a Total Warból a régebbi címek is igen jól pörögnek, és így született a gondolat, miszerint az eltunyult cézárokra ráférne egy frissítés. A Rome 2-t érintő törődés szebbik része egy ingyenes bővítményben öltött testet, amely a Power and Politics nevet kapta, és visszamenőleg is új játékelemekkel bővítve újraértelmezi a politikai részt. De hogy a kecske is jóllakjon, A Creative Assemblynél összeraktak egy fizetős kampányt is, szintén komoly újításokkal, s ez lenne az Empire Divided.

Szalad, ki merre lát

Az Empire Divided nem véletlenül választotta a harmadik évszázadot (i.sz. 270) csatamezőnek, ezidőtájt ugyanis a három részre szakadt birodalom igen ramaty állapotban nézett szembe a gót, germán vagy szász hordákkal, és belső ellenség is akadt dögivel. Ezt az időszakot egyébként a történetírás úgy emlegeti, mint a katonacsászárok korát, és az elnevezés onnan való, hogy egy-egy nagyobb győzelem után a légiók rendre kikiáltották az aktuális hadvezért császárnak, a régi pedig gyanús módon elhalálozott. A frissiben felemelkedő, gyakorta egyszerű származású imperátorok többsége még egy évet sem ért meg, ám mégis ők voltak azok, akik útját állták a kapukat döngető barbároknak. A téma mondhatjuk, hogy nem rossz, és az öt kultúrkör tíz új frakciójának szemszögéből körbejárva tartogat néhány komolyabb meglepetést is. Az első ilyen, hogy az említett tíz frakcióból ötnek az élén (úgynevezett hősi frakciók) olyan szereplők állnak, mint a római Aurelius, vagy I. Hurmuz szászánida uralkodó, de említhetném Palmüra királynőjét, Zenóbiát, akik a játékban halhatatlanságot, saját kampánycélokat, egyedi történetet kaptak. Zenóbia, a kor Zrínyi Ilonája, keleten a fiát imperátornak kiáltva ki nyomul Egyiptom felé, a Gall Róma eközben a germán törzsekkel vív élet-halál harcot, Aurelius, pedig a birodalom görög és pannón maradványait összefogva küzd a túlélésért. Egyébként a három római mellett három germán, két keleti nép (örmény és szászánida), valamint egy brit és egy nomád törzs (alán) kapott helyett.

Pestis és banditák!

Az alapokon nyilván nem változtattak, például a Rome II-ben bevezetett provinciális felosztás és a hozzá tartozó építkezés még a Warhammerből visszalépve is nagyon üdítőnek hat, hisz ekkor még tele volt tűzdelve a felület olyan kihívásokkal, mint az élelmezés vagy a felgyülemlő szemét problémája, no meg a kibontható infrastruktúra (bányák, farmok, templomok, vízvezetékek) is sokkal szélesebb repertoárt képviselt.  Ám mintha nem lett volna eddig is elég komplikált az élet, az új DLC még hozzácsap három további fenyegető tényezőt, úgymint a különböző kultuszok, a rendre beköszönő járványok, és a banditák megjelenése. Utóbbiak egy eseményeket generáló mérőszámként bukkannak fel, és minél jövedelmezőbb tevékenységekbe vágsz, úgy nő a tartományi fosztogatás szintje, amit új épületekkel és itt állomásozó seregekkel lehet kezelgetni. A pestis, ahogy azt a TW: Attila is megénekelte már, gyakori vendég e végeken, a szenny felhalmozása és az egzotikus kereskedők beengedése a kikötőkbe tehát továbbra sem ajánlatos. Ami pedig a kultuszokat – kereszténység, Mitrász-hívők és a manicheizmus – illeti, nagyon nem szeretik a római istenek közelségét (templomok), és a helyi kultúrára sincsenek jó hatással, viszont brutális bónuszokat adnak például közegészségügyi téren.

Gondolom, a tesztverziónak volt köszönhető, hogy esetemben az Imperator Augustus DLC nyitómozijával kezdődött a történet, mindenesetre elég bután vette ki magát, ahogy Octavianus anyja beköszönt egy szász kampányba, de ez remélhetőleg csak ideiglenes. A frissített körítés amúgy rendre megemlékezik a kultuszok ünnepeiről – pl. a keresztény húsvétról vagy a karácsonyról –, és az időmérésben most egy kör egy hónapot fed le, tehát nemcsak, hogy van évszakváltás (szintén Total War: Attila), de az időjárási effektek is hangsúlyosabbak és jóval ütősebbek. A régi stilizált egységkártyákat a modernebb, TW: Attilában is használtak váltották (rendes arcképek), és a római légiók szintén átestek a kötelező (vért)frissítésen. Ami pedig az új egységeket illeti, a keleten felbukkanó páncélozott tevés, valamint a kataphrakt lovasság mellett errefelé inkább lándzsát, míg mondjuk a galloknál fejszéket preferáló gyalogság tökéletesen betagozódott a római hadigépezetbe (is).

Divide et impera…

Az új kampány egy elég érdekes ívet ír le, ugyanis jellemzően minden nagy frakcióval az első két év színtiszta mosoly, gyors sikerek, nagy hódítások, amit aztán egy méretes pofára esés követ. Nagyjából ekkorra alakulnak ki a komolyabb települések, és ugye ilyenkor jönnek a problémák (a pestis-bandita duó), de erre az időre állnak össze a nagy szászánida és germán népszövetségek, ahol bizony megtorpan a hódítás. Hirtelen nagyon sok ellenségünk lesz, és az említett Power and Politics tartalom is itt kezd működni. Az imperátorunk ugyanis a hatalmi ágon csak az egyik tényező, hisz minden új sereg, kvázi hadvezér, vagy államférfi toborzásával valamelyik szembenálló pártot erősítjük, akiket egyetlen érték, a lojalitás köt a jelenlegi rendszerhez. Ahol pedig a hűség megcsappan, ott rögtön beindul egy szecessziós folyamat, ami egyenesen a polgárháborúhoz vezet. Ide tartozó érdekesség, hogy a pártok (családok) között kiosztották a provinciákat, ezt a térkép egyik új szűrőjével lehet sasolni, és ha valamelyik párt „lelép” a birodalomból, a ”saját” területeit mind viszi magával. A rendszer egyébként továbbra is használja a régi gravitas-influence párost, hogy a megszokott politikai akciókkal – gyilkosság, házasság, adoptálás –, és az új lehetőségekkel – mint a diplomáciái és kormányzati missziókra küldhető karakterek – egyensúlyozni tudjunk a hatalom útvesztőiben, ami nem lesz nehéz, tekintve, hogy a hűség pénzen megvehető. Megjelent négy új államforma is, amelyből minden frakció három-három berendezkedés között viszonylag szabadon közlekedhet; a rómaiaknál nyilván az unió, vagyis a népszövetség nem pálya, míg egy germán törzsnél a köztársaság esik ki.

A Rome II ugyan négyéves, de a kor nem igazán fogott rajta, ráadásul a széria szebb darabjai közé tartozott, és ugye itt születtek meg olyan látványelemek, mint a partraszállás (tenger felőli ostrom lehetősége), vagy az akció-kamera, amivel bármelyik egységet testközelből követhetjük végig az ütközetben. Sajnos a tengeri csaták nem lettek jobbak, a szállító- és hadihajók sűrűjében egyszerűen nehéz megtalálni a rendet, vagy csak béna az admirális (én). A karakterek fejlődési rendszere újabban már átlátható formába van öntve, és a kifejleszthető technológiák is követik a történelmet, tehát az egyiptomi gabonaimport, a közegészségügy és hasonló intézkedések rendre ott szerepelnek például egy palmürai készletben. A csaták ezúttal nem hoztak kirívóan nagy újdonságokat, főleg ha az Attila, a hun, nevével fémjelezett epizódot már megkóstoltad, hisz ez egy nagyon hasonló történelmi felállás…

Megkésve bár…

Dicséretes dolog, hogy a Total War: Rome nem lett elfelejtve, ám a legnagyobb pozitívum az lenne, ha nem egy 3 éves csúszás után jutnák el oda, amit már a Paradox régóta művel, azaz a fizetős pakkok mellett rendszeresen kiszolgálják a régi játékosokat Free-LC-kel is. A Power and Politics most ráadásul valódi tartalommal bír, és tényleg ösztönöz az újrajátszásra, de az Empire Dividedet sem írnám le.