Kína déli részén élt egy őslakos, barbár népcsoport, amit Nanmannak (Déli embereknek) neveztek, s ugyan a 8. században meginduló asszimiláció során lassan beolvadtak a környező etnikumokba – így aztán a kutya nem emlékezik rájuk (én sem), de elég mély nyomot hagytak a kínai történelemben. Az egyesült törzseik a krónikák szerint 100 000 harcost számláltak, harci elefántokon lovagoltak, rattan páncélt viseltek, és alaposan ráijesztettek az északi szomszédokra. A Romance of the Three Kingdoms című mű egyébként szintén megemlékezik róluk, és mivel ez alapvetésnek számít a Három Királyság korszakát feldolgozó Total War-ágon, természetes volt, hogy előbb-utóbb a játékban is felbukkannak.

A kampánytérképen való farigcsálás már jelzi, hogy egy méretesebb expanzióval van dolgunk, ugyanis az új népcsoport a térkép délnyugati részébe vackolta be magát, egy újonnan kialakított – trópusi erdőkkel, hegyekkel, nehéz tereppel súlyosbított – csücsökbe. A négy játszható karaktert pedig egy közös céllal kötötték illetve ugrasztották össze, méghozzá a Nanman törzsek egyesítésének reményével. Természetesen nemcsak ez a négy törzs egyesülget, mert úgy elég rövid játék kerekedne a témából, szóval összesen 14 új frakció van, és ehhez tartozik egy újfajta kirakós, amely speciálisan a Nanmanra lett tervezve. A szétágazó törzsi kultúrát és a népcsoport jelleget kihangsúlyozva minden egyes törzs rendelkezik egyfajta tokennel, és valahányszor egyikük meghódít vagy vazallussá tesz egy másik Nanman frakciót, megszerzi ezt a szimbólumot és kvázi a tradíciókat, illetve a kultúrát is asszimilálja (képezheti például a magába olvasztott nép harcosait).

Három királyok, és még egy…

Nézzük az új arcokat. Meng Huo, akit a királyok királyának mondanak, a legkönnyebb kezdő karakter, ő egyébként főleg a diplomácia reformoknál jeleskedik, és minden legyőzött vagy szövetségessé tett Nanman törzs után komoly bónuszokat kap. Lady Zhurong, a Tűz istennője, szintén frakcióvezér státusszal indul, noha a krónikákban, mint Meng Huo felesége szerepel, ezt az ellentétet pedig egy olyan eseménylánc, döntési sorozat oldja fel, ahol a két karakter lassan közeledve egymáshoz, nem csak házassággal, de a két terület egyesülésével is megpecsételheti (ha akarja) a kapcsolatát. Apropó Zhurong, a hölgy kampánymechanikájában a tűz komoly motiváló eszköz, és ha belobbantja a törzsi lángot (Wild Fire), akkor népe és harcosai turbó üzemmódba kapcsolnak, méghozzá évszakok szerint más és más bónuszokkal. A hátulütő, hogy a tűz kialvása után néhány kör burnout jön, amíg a katonák kipihenik a felfokozott állapotot. A következő kipróbálható karakter, a kígyóval ábrázolt Mulu, nála vannak a legtutibb harci elefántok, és egyfajta sámán szerepkört tölt be, az ő királyságában ugyanis a rítusokon van a hangsúly. Az újabb és újabb rituálék azonban területekhez vannak kötve, tehát ha varázsolni akar, hódítania kell.  Shamoke király, az Öt völgy népének ura pedig az egyedüli új karakter, akinek távolabbi ambíciói is lehetnek a törzsek egyesítése után, ugyanis az ő történetében jelen volt a Nanman hagyományokkal való szakítás, így aztán a Három Királyság trónjára is felülhet. 

Ruhám rattan, és nem ballon..

A Furious Wild DLC egyik legnagyobb erénye, hogy távol esik az eddigi meglehetősen egykaptafa Han kultúrától, és olyan új hősöket, egységeket sorakoztat fel, akik a testfestéstől a tolldíszekig mindent bemutatnak a törzsi keret szépségeiből. A felvonuló egzotikus vadállatok, tigrisek, elefántok mellett pedig a Rattan hadseregről is illik szót ejteni. Mielőtt korunk kedvenc kertibútor-alapanyaga lett volna ez a vándorló pálmafaj, a nanmanok már kétezer évvel ezelőtt páncélt, sisakot és pajzsot készítettek belőle (hosszú ideig olajba áztatva, majd kiszárítva, és a folyamatot ismételve meglehetősen ellenálló anyag). A krónikák nyilván túloztak, amikor Wutugu király rattanba burkolt embereit majdhogynem sebezhetetlennek titulálták, de a könnyű, szívós páncélnak vélhetően megvolt a maga haszna, például a súlya, és hogy a folyami átkeléseknél mini tutajként is használhatták. Visszatérve a vadállatokra, az elefántokat akár A Gyűrűk Urából is szalajthatták volna, itt is kereteket raktak a hátukra, és erről a platformról lövöldöznek a harcosok, ugyanakkor a tombolós, csörtetős jelenet is megvan, két-három ilyen kisebb csordát beletrapoltatva az ellenséges alakzatok sűrűjébe garantált a káosz és a zűrzavar. A csatába küldhető tigrissel „felszerelt” alakulatokból van parittyás és közelharcos verzió, de a vadállatokat rá is lehet ereszteni a küzdőkre – persze jogos kérdésnek tűnhet, hogy ezek hogyan válogatják ki az ellenséget a jófiúktól…

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az új népcsoport tulajdonképpen két háborút vív, egyet a törzsek újraegyesítéséért – egy hegyláncokkal, vízzel jól körülzárt területen, ahol külső erők ritkán szólnak bele a mulatságba, majd egyet a Három Királyság megszokott szereplőivel a további kampánycélokért. A Nanmannak nincs lovassága, védekezésben gyengék, hőseik viszont simán felérnek a kínai hadurakhoz, például Lady Zhurong már a novellákban is kitűnt a dobótőreivel, nem beszélve arról, hogy a négyesből bárki választhat magának ló helyett elefánt hátast… Egyébként a karakterfejlesztés sem a megszokott mederben halad, ugyanis a szintlépéskor kapott pontok kizárólag az alaptulajdonságok (szakértelem, elszántság, fortély stb.) növelésére használhatók, a traiteket pedig embereinken kívül a főnök harctéri teljesítménye oldja fel. Az új technológiák kibontása szintén egyedi módon zajlik, méghozzá egy elefánt alakúra faragott kőtáblán, és az újításokhoz egyrészt küldetéseket (többségében egyszerű, pl. bizonyos épületek megépítése, seregek legyőzése) kell teljesíteni, másrészt minden ágon szelektálnunk kell, azaz egy új fejlesztés kiválasztása a táblán lezár bizonyos utakat. 

Vadak földje…

Kétségkívül jó ötlet volt előásni a barbárokat, és egy olyan helyet választani, ahol a fúvócsővel, tüzes nyilakkal, baltákkal felszerelt arcok szépen egymás között lerendezhetik a saját bulijukat. Egyébként, ha a DLC-t ki is hagyjátok, az érkező ingyenes hős, Shi Xie – egy gyorsan emelkedő kínai hadúr a Nanman határvidéken – miatt mindenképp érdemes bekukkantani a Három Királyságba… A negatívumokról is szólva volt néhány kisebb grafikai hiba, de a közösségi oldalakon elég sokan panaszkodtak durva fagyásokra, amit a patch (DLC) hozott elő. Nos, utóbbi nálam nem fordult elő, viszont a visszajelzések számából arra következtetek, hogy nem alaptalanul.