2011 szeptemberében mutatkozott be a Trackmania 2, amelyet három részre tagolva kaptunk meg, szépen lassan csöpögtetve a játszható környezeteket, kezdetben a Canyon, utána a Stadium, majd aztán 2013-ban a Valley megérkezésével. Tulajdonképpen anélkül volt egészen hosszú ideig életben tartva a sorozat, hogy különösebb forradalmi újítást adtak volna hozzá a Nadeo derék fejlesztői. Két év szünet következett, majd egy tavalyi E3-as bejelentés felbolygatta az állóvizet, történetesen a Ubisoft beharangozta a Trackmania Turbo érkezését. Az első és legfontosabb, hogy a három meglévő környezet újra egy játék képében egyesült, és melléjük becsatlakozik a Lagoon Rollercoaster trópusi világa, így bővítve kicsit a TM-univerzum méretét. Természetesen érthető az is, ha valakinek ez nem elég nyomós érv arra, hogy újra visszacsöppenjen ebbe a féktelen világba, de talán a jelentősebb újítások és funkciók sorra vétele mindenkinek segíteni fog a helyes döntés meghozatalában.

Insert Coin

Ami rögtön szemet szúrhat, az a ManiaPlanet felületének egy csonkolt formája, amely lekorlátozódik a grafikai és egyéb irányítási beállítások módosításának lehetőségére, de külön account már nem szükséges hozzá, mivel a Trackmania Turbo játékosai a Uplay rendszerére költöztek. Hogy ez mennyire okos ötlet, arról megoszlanak a vélemények: a ManiaPlanet korábbi, dedikált szerverekkel működő multija sok rajongónak hiányzik, ahhoz viszont, hogy a sorozat betörhessen a mainstreambe, kellett a Uplay zárt szerverparkja.

Van tehát egy merőben új menürendszerünk, amely leginkább egy árkád játékgépre emlékeztet minket, arra buzdítva, hogy érmét dobjunk a gépünkbe. Nyugalom, egy jól irányzott enter vagy kontrollermozdulat is megteszi. Ha beléptünk egy menüpontba, akkor például oldalra mozogva könnyedén átugorhatunk egy másikba, nem kell feltétlenül visszalépni és kikeresni a nekünk megfelelőt. Ami biztos: hangulatosra és színesre sikeredett, ez a fajta vérfrissítés kifejezetten jól áll a játéknak.

HULLÁMVASÚT AZ ÉLET

A versenyzés továbbra is a jól bejáratott formában történik, magyarán hajszálon múló küzdelem és a tökéletességig megtanult nyomvonalak elsajátítására sarkalló játékmenet fogad majd minket. Apró mozdulatok fogják meghozni, illetve elvenni tőlünk az értékes századmásodperceket. A gyakorláshoz minden környezetből rendelkezésre áll 50 pálya, fokozatos nehézségi szintekkel. Gyors fejszámolás után tehát kijön, hogy 200 pályán tehetjük próbára magunkat. A legutolsó, azaz fekete színnel jelölt kategóriákat már igazi kihívás teljesíteni, hiba nélkül pedig szinte lehetetlen. Mint azt már említettem, három világgal már találkozhatott a nagyközönség, ezeket túlzottan részletezni nem is szándékozom. A Stadium már a TM Nations Forever óta töretlen népszerűségnek örvend, ingyenes mivoltának köszönhetően pedig még ma is nagy a játék kihasználtsága. A Turbóban tehát szintén találkozhatunk az arénahangulattal, száguldozhatunk a Canyon monumentális sziklái és homokdombjai között, de a Valley erdőségeiben és hegyi alagútjaiban is repeszthetünk kedvünkre.

Ahol viszont ezelőtt még senki nem gurult, az a Lagoon elképesztő trópusi hullámvasútja. Gyönyörű szigetvilágba csöppenünk bele, tengerpart és pálmafák tarkítják, de mi nem ezt a részét fogjuk élvezni. Versenyezni fogunk homokon, aszfalton és egészen agyament hullámvasutakon. Igen, a TM sajátossága volt eddig is, hogy hurkokon és csőszerűen csavarodó útszakaszokon vezet az utunk, de itt a tériszonyunkat sem árt majd félretennünk. Olyan sokszor fogunk fejjel lefelé haladni mágnesezett felületeken, hogy egy kis idő elteltével a normális tájolású útfekvés fog furcsának tűnni. A vízben a legtöbb esetben azonnal elsüllyedünk, de találkoztam olyan pályával is ebben a környezetben, ahol a sebességünknek köszönhetően amolyan dobbantóként használhatjuk a vízfelületet. Nem szabad elmenni az autók kialakítása mellett sem, hiszen ahogy eddig is, minden terepen más verdával vághatunk neki a kihívásoknak. A Stadium modell megmaradt a maga szokásos formulaautóra hajazó formájánál, a Canyon kocsi már-már egy komplett Nascar versenyautó lett. A völgyben a hot-rod bogárhátú lesz szolgálatunkra, a hullámvasúton pedig egy szöcske kinézetű buggy volánja mögé pattanhatunk be. Mindegyikben közös a kasznit körbeölelő, vagy néhol kikandikáló bukócső-szerkezet, amely kifejezetten masszív látványt kölcsönöz a járgányoknak. Az összes feltupírozható nemzeti zászlókkal, és kifejezetten szívmelengető a stadionautó hátsó légterelőjén díszelgő Magyarország felirat is. Óriási a festések repertoárja, ezek medálokért cserébe oldhatóak ki a rajtszámokkal együtt. Szinte lehetetlen olyan kombinációt összerakni, amelyik nem fog jól kinézni, így hatalmas piros pont jár a dizájnrészleg kreatív stábjának.

VÉGTELEN KIHÍVÁS

A játék hosszú játszhatóságát továbbra is a többjátékos lehetőségek jelentik, melyek egyaránt takarnak online és helyi szórakozást is. Előbbiben akár 99 másik autóssal versenghetünk, utóbbiban pedig 3 társunkkal, osztott képernyős módban. A létrehozható szobáink nagyon praktikusan elmenthetőek és bármikor aktiválhatóak egy-egy nyilvános vagy baráti küzdelemre. Igazán mókás és szórakoztató az úgynevezett „double-driver” mód. Ha van rávehető barátunk, akkor két kontroller segítségével irányíthatjuk egyazon autót, megosztva egymás közt a gáz- és fékpedál, valamint a kanyarodás műveletének feladatát.

A játék legerősebb újítása azonban a pályaszerkesztő automatizálásának lehetősége. Látványos folyamatot követhetünk végig, amikor a szemünk előtt készül el a random generált nyomvonal a saját kritériumainknak megfelelően. Ezek alatt a pálya világát, hosszúságát és a napszakot kell érteni. Az összes általunk készített vagy generált helyszín megosztható a közösséggel és használhatóak online módban is. Mit kaptunk tehát? Igazi és hamisítatlan Trackmania-élményt, amely megint kicsit ötletesebbre, és nem utolsósorban nagyon szépre sikeredett. Egy dolgot kérünk vissza, mégpedig hogy kikapcsolhassuk a többi online játékos szellemképét, hiszen egyszerre száz autó igen zavaró, főleg ha a fele nem jó irányba megy a pályán. Aki ennél is intenzívebb élményt szeretne, az vágjon neki a játéknak egy VR-eszközzel is. Garantáltan nem fog csalódni!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!