A Trine annak idején 2,5D-ben kezdte, egy fantasztikus második résszel folytatta, majd a harmadik részre a kelleténél kicsit ambiciózusabbak lettek a fejlesztők, és teljes három dimenzióba helyezték át a játékot. Ez azonban nem jött be, a döntés miatt megugró költségek következtében a játék rövidebb lett, ami sokak tetszését nem nyerte el. A Shadwen és a Has-Been Heroes kisebb kitérői után a stúdió visszatért a bevált recepthez, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Mondhatnánk, hogy a suszter maradt a kaptafánál – és milyen jól tette!

Rémálom a Trine utcában

Miért is imádtuk a Trine-t? A meseszép világért, szerethető hőseiért és a puzzle-platformer elemekért, melyek nem követeltek pixelprecíziós célzást. Ha rövidre akarom fogni, azt mondom, hogy mindezért most is szeretni fogjuk, ti meg menjetek és játsszátok! De még itt van ez a háromnegyed oldal, amit azért hasznos infókkal kéne megtöltenem, szóval lássuk a medvét.

A történet szerint egy herceg, név szerint Selius, akit az Asztrális Akadémián tanítottak (saját meglátása szerint inkább fogvatartottak), egyik este kiszökik szobájából, és a könyvtárba tévedvén, felkelti valami a figyelmét. Selius minden bizonnyal nem látott elég horrorfilmet ahhoz, hogy tudja, nem tanácsos éjnek évadján hangosan felolvasni gyanús, okkult szimbólumokkal tarkított könyvből, úgyhogy megteszi. Ezzel pedig a benne rejlő titokzatos erő kontrollálhatatlanul szabadul a világra, és amerre a herceg jár, valóra váltja a környékbeliek rémálmait. Innen pedig gondolom kitaláltátok, hogy hőseink feladata lesz megfékezni őt, és szembenézni saját, testet öltött félelmeikkel is.

Három a magyar igazság, egy a ráadás

Természetesen a mostanra már jól ismert hármas is visszatér: Amadeus, a varázsló, Pontius, a harcos és Zoya, a tolvaj. Képességeik terén sok újdonságot nem könyvelhetünk el, Amadeus most már erővel is csapkodhatja a lebegtetett dolgokat, Pontius álompajzsot idézhet (idővel kettőt is), Zoya kötelén immáron lehet egyensúlyozni, és a vége felé kap egy speckó változatot is, mellyel tolhatja a tárgyakat. Ezeken kívül mindannyian kaptak egy kitérő mozdulatot, aminek igazán csak a harcok során van létjogosultsága.

A „fejlődési rendszer” kifejezést talán kicsit túlzás ráhúzni az egyszerű képességfára, ugyanis nincs túl nagy döntési szabadságunk. A harcok során kapott csillagok nyitják meg a továbbjutáshoz elengedhetetlen képességeket (minden harcért tíz jár), míg a pályákon elszórt, olykor alaposan eldugott üvegcsék és cseppek gyűjtésével ezeket fejleszthetjük tovább. Az egyértelmű útról letérve találhatunk még leveleket, kincseket és „knick-knackokat” – ez utóbbiak összegyűjtésével a főmenüben nyithatunk meg egy rejtett szobát.

Természetesen egyedül is teljesíthető a játék, de továbbra is társaságban szép az élet, a Trine 4-ben akár négyen is játszhatunk egyszerre. Már párban játszva is alaposan kibővül a lehetőségek tárháza, az elénk tárt feladatokra több lehetséges megoldást is nyújthat a csapatmunka. Eleinte nem lesz nehéz dolgunk, de a rejtett kincsek és az ötödik fejezet vége felé a feladványok is okozhatnak némi fejtörést, ahogy az elszórt arénaharcokhoz és a fejezetek végi minibossokhoz képest a főellenséggel való küzdelem sem egyszerű mutatvány.

Itt a mese vége

Az azért látszik, hogy a Frozenbyte abszolút biztonsági játékot játszik a Trine 4-gyel, de ezért nem tudok haragudni a csapatra. Csak úgy árad a programból a varázslatos, mesés hangulat, elképesztően gyönyörű anélkül, hogy giccses lenne, az irányítás klappol, nem idegtépően nehéz, igazi családi kikapcsolódás. Persze jól tették, hogy visszatértek a gyökerekhez, és ez egy kiegészítőre még elég lesz, de egy esetleges folytatásra ki kell találniuk valami újdonságot is.