Mintha csak egy hete lett volna, hogy a Two Point Campus már félkész buildje alapján írtam meg az előzetest, ami már csak azért is vicces, mert a végén szomorkodva jegyeztem meg, hogy ej, de messze még az augusztus. Erre tessék, most itt vagyunk, én pedig eme sorok írásának szüneteiben a megjelenés előtti, gyakorlatilag már végleges verziót nyüstölöm. Mely a jobb felső sarkában díszelgő feliratot leszámítva aligha fog különbözni a véglegestől, és bizony másra nem is nagyon van szüksége, mert a Two Point Studios a műfajában közel tökéleteset – de ami talán még fontosabb, egyedit alkotott.

Eredeti recept alapján

Hozzátenném, hogy ez az egyediség elsősorban a témaválasztásból adódik, a játékmenet központi elemei a menedzsment játékok kedvelőinek ismerősek lesznek, a Two Point Hospital rajongói pedig egyből tegeződhetnek is velük. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy egy ctrl+c, ctrl+v manővert hajtottak volna végre a fejlesztők, amit az igazat megvallva, nem is nagyon lehetett volna. Mert aki járt már kórházban és egyetemen is, az tudja, hogy a két hely között túl sok hasonlóság nincsen, leszámítva talán a vécék általánosságban véve siralmas állapotát.

És nagyjából ennyi párhuzamot lehet vonni a Two Point Hospital és a Two Point Campus között is – van néhány visszatérő elem, de ezeken felül egy mélységeiben egészen máshogy felépülő rendszert üzemeltetünk. Az orvosokat és nővéreket tanárok és asszisztensek váltják, a betegeket pedig a hallgatók. Elsősorban utóbbiak körül forognak majd gondolataink, elvégre ők adják a pénzt a vállalkozásunkba, így elsődleges szempontunk minden igényük kielégítése. Mert egyes véleményekkel ellentétben („mit üvöltöznek maguk itt, mint az állatok?!”) a nebuló is csak ember, és mint ilyen, megéhezik, megszomjazik, pihenésre és kikapcsolódásra vágyik, és mindennek tetejébe még társas lény is, úgyhogy haverokra, és ha úgy adódik, párkapcsolatra is szüksége van a boldogsághoz.

Ehhez pedig egy elég komoly infrastruktúra igényeltetik, mert a sikeres képzéshez eleve nem elég egy előadóterem és a szaknak megfelelő gyakorlati szoba (vagy több), hanem megfelelő szakirodalommal felfegyverzett könyvtárra, és igény esetén magántanárra is szükség van. Ezek mellett lelki tanácsadás, orvosi szoba, diákszövetségi helyiség, no meg mosdó, fürdő, és esetlegesen kollégiumi férőhely teszi teljes körűvé az ellátást. És ez még mindig nem minden, a társas kapcsolatoknak is megvannak a maguk helyszínei, ahogyan a különféle klubok megléte is egyedi előnyöket biztosít a tanulóknak. És ha teljesen fel akarjuk dobni a napjukat, akkor a különféle eseményeket, rendezvényeket is nekünk kell megszerveznünk, a filmvetítésektől kezdve az egyetemi bulikig. És hogy miért tennénk ilyet? A válasz, mint mindig, a pénz: a rosszkedvű tanuló nem fizet, a kibukott diák nem perkál, az önként távozó nebuló nem csenget.

Tanársimogató

Alkalmazottaink igényei szerencsére ennél jóval egyszerűbbek, nekik elég a fizetés és egy pihenőszoba is, az egyéb alapvető szükségletek mellett, hogy az egyetemnek nevezett gépezet olajozott működését biztosítsák. Tanárként az oktatáson túl kutatási feladatokban segítenek; asszisztensként a diákok testi-lelki egészségének megőrzése mellett a marketing-feladatokban is részt vehetnek; karbantartóink pedig a javítás-takarítás-fejlesztés szentháromságán túl biztonsági feladatokat is ellátnak. Hatékonyságuk növelésének érdekében, és a megfelelő helyiség birtokában továbbképzésre is küldhetjük őket, szem előtt tartva a bevételi és kiadási oldalt, mert egy magasan képzett szaki hasonlóan magas fizetési igényeket támaszt.

Főadminisztrátorként a megfelelő személyzet kiválogatása mellett természetesen az egyes épületek, termek létesítése a mi feladatunk. Minden, az előző Two Point-játékban megtanult leckét kamatoztattak és esetenként tovább gondoltak a fejlesztők, úgyhogy ebben az egyszerű és gyorsan kezelhető építőfelület siet segítségünkre, gyorsan másolható szobákkal, előre lementhető tervrajzokkal. Mikor pedig eljön a tanév vége, intézményünk összteljesítménye alapján különdíjazásban is részesülhetünk, majd az év közben eredményeink alapján kapott pontokból bővíthetjük a szakágainkat, vehetünk fel új szakokat vagy fejleszthetjük a meglévőket. Persze ezzel érdemes óvatosan bánni, mert nemcsak tanulóink száma, hanem az egyetem számára szükséges hely is hatványozottan növekszik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ezen tömérdek menedzseri feladat végrehajtása pedig célkitűzéseink eléréséhez kell, hogy vezessen, melyek teljesítésével csillagokat gyűjthetünk, hogy új helyszíneket, rendezvényeket és berendezési tárgyakat nyithassunk meg. Az új intézményekben pedig újabb és újabb kihívások, és velük tantárgyak várnak ránk, Two Point megye-szerte összesen 12 helyszínen, melyek közül jónéhány ismerős lehet a kórházigazgatók számára.

Felvételi ponthatár

Az egyetlen, ahol kis visszalépést vélek felfedezni kreativitás terén, az a játék sajátos, kissé debil bája. Míg a válogatott, idióta betegségek néha hajmeresztő gyógyítási módszerei roppant ötletesek voltak, itt az egyes szakok gyakorlati képzéseit kevésbé találtam üdítőnek. Persze akad képi humor bőven: a varázskondérban hadonászó csápok ellenére az abból kóstolót vevő nebuló instant Darwin-díjas; egy Sajtlabda-mérkőzés pedig már önmagában is szürreális látvány, és még sorolhatnám, de valahogy mégsem jött át annyira „az” az érzés, legalábbis nekem.

Talán elkerülhetetlen volt, de még így is feltűnő, hogy néhány ötletet újra felhasznál a játék, és itt nem elsősorban az újrahasznosított assetekre gondolok (radiátor, fertőtlenítő, egyéb berendezési tárgyak), az bocsánatos bűn a szememben. Sokkal inkább a pályák biztosította kihívásokra, melyek közt egyebek mellett a gyakorlatilag zéró képzéssel rendelkező tanár, vagy a rendszeres meteoreső is ismerős lehet a korábbi megjelenésből. Mégis, mindezek mellett nem érezni, hogy a Two Point Campus csupán egy rókabőr lenne, mert a játék egy része ugyan ismerős húrokat pendít, mégis egészen más módon kell megközelíteni a feladatainkat, mint korábban. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy a veterán Two Pointosoknak és Theme-eseknek, valamint az újoncoknak egyaránt jó szívvel merjem ajánlani.