A 2017 májusi számunkban olvashattatok Bayonetta kalandjairól, ami egy sok éve „elfeledett” nagy játék visszatérését is jelentette, illetve az ígéretét annak, hogy a PlatinumGames egyedi és kifejezetten minőségi alkotásai végre PC-n is tiszteletüket tehetik. A bájos boszorkány után pedig az immáron hét esztendeje piacra került Vanquish futurisztikus tölténypornója kapta meg a kötelező ráncfelvarrást. 

MÁR MEGINT A RUSZKIK

Emlékszem, hogy a „jönnek a csúnya oroszok, hogy megtámadják a hősies Amerikát” alapvetés már a nyolcvanas években is csak hatalmas sóhajokat váltott ki a legtöbb emberből, a PlatinumGames produkciója pedig pont ezzel a klisével indít, csak a jövőbe ágyazva. A jövőbe, amikor egy új szuperfegyver gyermekeket és anyákat nem kímélve fél San Franciscót ledózerolja, a támadást pedig a hatalomátvételre készülő oroszok vállalják magukra, akik ultimátumot adnak a kormányzatnak. Az Államok vezetésének innentől tíz órája van a következő csapásig, amely New Yorkot sújtaná hasonló módon, addig viszont a jól ismert „terroristákkal nem tárgyalunk” alapfilozófiából indulva a fél sereget az űrben tanyázó, Halálcsillag jellegű támaszpont lezúzására küldi. Itt csatlakozik be a játékos a DARPA nevű szervezet hőseként, Sam bőrébe bújva, aki különleges páncéljának hála Vasember módjára szaggatja darabokra a hatalmas űrbázist. 

MIKAMI SINDZSI ZSENIJE

A Resident Evil- és Dino Crisis-sorozatokat megteremtő japán zsenit talán senkinek sem kell bemutatni, elég csak utolsó nagy dobására, a The Evil Withinre gondolni, ám a többnyire horrorban utazó alkotó a Vanquish képében megteremtette a legjobb árkád lövöldék egyikét. Mert bár az űrbázison lezajló, nagyjából öt órán át tartó háború TPS, avagy külső nézetben zajlik le, méghozzá alkalmazva a fedezékrendszeres mechanikát, formailag pedig olyan, mintha egy modern akció/kaland volna, igazából a játéktermi lövöldék 3D-be helyezett örököse, amely leginkább a régi shooterek játékmenetét gondolja tovább.

Minden az időzítésen és a reflexeken múlik, illetve a lehetőségek okos használatán, ugyanis a szokásos puffogtatáson túl Sam fémruhája képes az időmanipulálásra, a hosszan tartó becsúszásra, továbbá a testközeli párharcra. Ezek a megmozdulások azonban mind a páncél speciális erőforrását használják, ami ha lemerül, akkor időt kell hagyni a feltöltődésére. Így aztán nem mindegy, hogy mikor és milyen mozdulattal esel neki a sokszor nagy számban támadó, nem is kifejezetten hülye ellenfeleknek, akik egy-egy esetben pillanatok alatt körbe tudják venni a forgatagba keveredő héroszt.

Ha pedig ez az apró összetevő nem lenne elég, akkor még ott a sajátos fegyverfejlődés, ami fokozatosan javítja a jellemzőket, így egyre erősebbé alakítva a gyilkoló eszközöket, közben alaposan odapörkölve a folyton rakoncátlankodó opponenseknek. A robotok, óriási lépegetők és fura, polipszerű masinák pedig bőven borsot törnek a játékos orra alá, így izgalmas kihívásokat produkálva az egyébként sem unalmas kampány során.

(DIGITÁLIS) POLCRA VELE!

Igen, a Vanquish 2010-ben jelent meg PS3-ra és X360-ra, és ez valamennyire meg is látszódik rajta, noha a maga idejében szépnek számított, és igazság szerint (főleg a karaktermodellek terén) ma sem csúnya (ráadásul a konzolos 24-28 fps helyett már egy irodai PC-n is simán hozza a 60-at). Egyedül talán a pályák sterilsége vonta magára szigorú tekintetemet már a program kiadásának idejében is, ez pedig azóta sem változott, egy kis élettel meg lehetett volna tölteni az űrbázis különböző területeit.

De hogy bármi probléma lenne azzal, hogy a kampány öt órán át tart? Nos, mint említettem, a Vanquish egy játéktermi jellegű lövölde, csak modern köntösben, és ilyen formán rengetegszer újrajátszható. És bár viszonylag gyorsan a végére érsz, mindig ott lesz a késztetés, hogy az adott feladatot jobban teljesítsd, jobb helyezést érj el a szintek végére, abszolváld a kihívásokat, minél látványosabb módon zúzd le ellenfeleidet. Ez adja meg Mikami játékának a sava-borsát, na és persze a hangulata a zenékkel, a látvánnyal és a folyamatos akcióval. Ha ugyanis olyan program kell, amiben vetődésből csúszol tíz métert, közben kilőve az ellenséges gépek fejét, majd belassítva az időt hatalmas monstrumokat intézel el másodpercek alatt, nos, jobbat még ennyi idő után is nehezen találsz.