Most kezdhetném a cikkemet olyan közhelyek puffogtatásával, hogy mennyire hiányoznak a stratégiai játékok („régen minden jobb volt”), milyen rossz, hogy már mindenki MOBA-kkal játszik ahelyett, hogy tankokat vagy rakétás emberek gyártana valamelyik RTS-ben, de keserű szavak helyett nézzünk kicsit magunkba: ez a stílus egyszerűen kiöregedett már. Van ugyan egy kemény mag, amely epekedve várja, hogy folytatás kapjon az Age of Empires vagy a Red Alert, de a kiadók jól látják a számokat, miszerint a piac eltolódott egy olyan irányba, ami miatt esélytelen, hogy a közeljövőben sikeres valós idejű stratégiát tudjanak piacra dobni.

Ennek ellenére azért akad egy-két RTS, melyeket véleményem szerint bármikor érdemes elővenniük azoknak is, akik már a MOBA-kon nőttek fel. Az egyik ilyen természetesen a StarCraft, aztán ott a Relic csapatának Company of Heroes-sorozata, illetve ugyancsak ennek a stúdiónak a munkája, a Dawn of War, aminek már folytatása is érkezett 2009-ben. Most pedig itt a Dawn of War 3, amely láttán elmondhatjuk, hogy a készítők igyekeztek tudásuk legjavát beleadni a programba, s közben olyan merész újdonságokkal bővítették ki, amelyek sokak számára valószínűleg azonnal kicsapják a biztosítékot. De én nem tartoztam közéjük. Szerintem a Dawn of War 3 minden szempontból kiváló alkotás lett, amely úgy lavíroz a veterán és a mai játékosok igényei közt, hogy arról példát vehetne rengeteg fejlesztőstúdió.

„Mind meghalunk”

A 2017-es év minden kétséget kizáróan a Warhammer-univerzum éve, szinte nem telik el úgy hónap, hogy a PC Guruban ne számolnánk be valamilyen új vagy épp megjelent címről, amely ezt a brutális, sötét világot keltené életre egy videojáték formájában. A Dawn of War 3 (mostantól DoW 3) viszont nem csupán egy a rengeteg közül. Ez kérem szépen az idei év legjobban várt warhammerös játéka, amelyet számtalan rajongó messiásként üdvözölt. Egyszerre igyekszik hű maradni az univerzum szabályaihoz, miközben könnyűszerrel csábítja el a stratégiáktól idegenkedők szívét is. Legalábbis nagyon sokan így éreztük még a megjelenés előtt. Most viszont, hogy megérkezett, sokan rájöttek, hogy a DoW 3 korántsem hibátlan. Mostanra már bőven akadnak olyanok, akik szerint a harmadik rész ez a Dawn of War-sorozat megszégyenítése, minden idők legrosszabb RTS-e, közben pedig a stílusnak állított jelképes koporsót épp most földelik el valahol a hátsó kertjükben. Na de akkor kinek van igaza?

Kezdjük is a választ a kampány értékelésével, amely a DoW 3 talán legfontosabb komponense, és ami minden bizonnyal a többszereplős módtól idegenkedők kedvenc terepe lesz. A kampány a játékban található három faj köré lett felépítve, orkok, űrgárdisták és eldárok szemszögéből ismerhetünk meg egy olyan történetet, amelyben főszereplőink egy hatalmas erejű fegyver birtoklásáért folytatnak véres harcokat. A sztori teljesen lineáris, túl sok csavart nem is rejt, viszont a küldetések felváltva szerepeltetik benne mindhárom fajt, minek köszönhetően a játékosok megismerkedhetnek a DoW 3 alapjaival. Megtanulhatjuk az egységek irányítását, képességeik használatát, és küldetésről küldetésre elsajátíthatunk valamilyen új játékmechanikát, ami később a hasznunkra válhat. Szükség is van az alapos fejtágításra, ugyanis a játékban lévő fajok közti különbségek szignifikánsak, ezek ismerete természetesen a multiban lesz elengedhetetlen. Az űrgárdisták például kisebb csapatokat irányítanak, de katonáik képzettebbek, ezért könnyebben veszik fel a harcot ellenfeleikkel. Ezenkívül képesek egységeket dobni a pályára, méghozzá kapszulákban, amikkel hatalmas pusztítást okozhatnak. Az orkok esetében már a számszerű fölény dominál, ők az úgynevezett WAAAGH-t használják ahhoz, hogy magasabb szintű, erősebb egységeket hozzanak csatába. Ezenkívül képesek az elpusztított épületek vagy gépek roncsaiból egységeket létrehozni, továbbá már meglévő sajátjaikat felturbózni. Végezetül pedig ott vannak az eldárok, a Warhammer-univerzum ősi faja, akik futurisztikus fegyvereket és járműveket vonultatnak fel, s akár épületeik mozgatására is képesek. Mindegyik fajnak akadnak erősségei és gyengeségei, melyek persze leginkább csak a többszereplős módban mutatkoznak meg, de kétségtelen, hogy a készítőknek sikerült úgy kiegyensúlyozni őket, hogy azt érezzük, teljesen más játékot játszunk mindegyik fajjal. Ez persze már az 1998-as StarCraft esetében is jól működött, de jó látni, hogy a Relicnél is értik a változatosság fontosságát. 

Bajnokok, hősök, elitek

Szóval az alapok a helyükön vannak, igazából nem sok mindent lehetne mondani azon kívül, hogy aki játszott valamilyen stratégiával az elmúlt 10 évben, az biztosan otthon fogja érezni magát a DoW 3-ban is. De sajnos ma már ennyi nem elég. Az ingerküszöbünk az egekben van, ezt pedig érezték is a Relicnél, ezért megpróbálták továbbgondolni a hagyományos RTS-t úgy, hogy megtoldották azt egy kis MOBA-val. Persze, tudom, te is gyűlölőd a MOBA-kat, de tény, hogy óriási hatással vannak a játékpiacra, s mivel a stratégiákból nőtték ki magukat, annyira nem tűnik vérlázítónak a stílusok egymással történő kombinálása. Szóval a fejlesztők gondoltak egy merészet, és megtoldották a DoW 3-at egy kis MOBA-val, ami annyit tesz, hogy a hagyományos építkezős, egységorientált rendszerbe bekerültek erős, speciális képességekkel rendelkező hősök is. Ők ez Elite-ek. Elite egységből minden faj számára akad jó néhány, de egyszerre mindig csak három lehet aktív a csapatunkban. Az Elite-eket úgy hozhatjuk játékba, hogy úgynevezett Elite pontokat gyűjtünk (ezeket folyamatosan kapjuk a mérkőzések során, illetve a multiban pontok foglalásáért is jár), és ha összegyűlik egy adag, azok elköltésével lehívhatunk egy ilyen „hőst” a pályára. Mindegyik Elite-nek más-más költsége van, ezért ha úgy döntünk, hogy egy erősebb Elite-re vágyunk, akkor pontspórolással elodázhatjuk a dolgot, és végül lehozhatunk egy olyan erős jószágot, ami akár egyedül is simán bedarálhatja az ellenséget.

Ez persze kockázatos taktika, hiszen nem biztos, hogy Elite nélkül képesek leszünk huzamosabb ideig tartani a védelmünket, de épp ez a rendszer szépsége. A játék fajonként 7-8 Elite-et rejt, de újakat csak úgynevezett koponyákból vásárolhatunk magunknak, melyek egyfajta pénzként funkcionálnak a játékban. Koponyát kapunk minden küldetés befejezése után, a skirmish pályák letolásáért, és természetesen a többszereplős meccsekben történő szereplésünkért is. Egy új Elite feloldása 200 koponyába kerül, s nagyjából 20 koponya üti a markunkat pályánként. Egyes kampányküldetések során viszont akár 80 koponyát is bezsákolhatunk, ha minden bónusz feladatot elvégzünk, szóval ezért is érdemes végigtolni a sztorimódot. De mindent összevetve sem kapunk túl sokat, és mivel több mint 20 kibontható Elite-ről van szó, könnyen megsaccolható, hogy milyen sok játék szükséges ahhoz, hogy valakit feloldjunk, kipróbáljunk, aztán rájöjjünk, hogy nem is volt olyan jó ötlet arra költeni a vérrel és verítékkel megszerzett 200 koponyánkat.

Főleg azért is éreztem úgy, hogy a játék nagyon csínján bánik a koponyák osztogatásával, mert nem csak hősöket, hanem doktrínákat (Doctrine) is vásárolhatunk belőlük, melyek voltaképpen a hagyományos egységeinket és seregünket látják el extra képességekkel és tulajdonságokkal. Hogy csak egy példát mondjak: az orkok alapegységeit (Boyz) feljavíthatjuk úgy, hogy amennyiben több hasonló egység közelében vannak, megnő a gyorsaságuk. De ez csupán egy a közel 50 Doctrine közül, ami a játékban található, ezért aztán ember legyen a talpán, aki mindet feloldja. Az Elite-ekhez kapcsolódó érdekesség az is, hogy ahogy szerepeltetjük őket, tapasztalati pontokat szereznek, szintet lépnek, és ennek köszönhetően további képességek nyílnak meg a számunkra. A 9-es szintet elérve pedig megkapjuk az adott hőshöz járó extra skint is, amivel jelezhetjük ellenfeleink és társaink számára, hogy milyen kemény csávók is vagyunk. Természetesen az előrendelők számára különleges skin jár, s várhatóan nagyon gyorsan feltűnnek majd a Steamen a további skin-csomagok, amelyekkel még több pénzt sajtolhat ki belőlünk a játék, ha engedünk az ilyesfajta csábításnak.

De bármennyire is jól hangzik, hogy hatalmas, fejleszthető lényeket idézhetünk meg a játékban, ezeknek az Elite-eknek a jelenléte megosztja a játékosokat. Az RTS-eken nevelkedett keménymag többnyire ördögtől valónak tart minden MOBA-t, és ezzel együtt azt is, ha kedvencük akár csak nyomokban is mobás elemeket tartalmaz. Szerintem viszont semmi baj nincs azzal, hogy óriási, bivalyerős hősök tekeregnek a képernyőn úgy, hogy közben megmaradnak a hagyományos elemek is. Vegyük észre, hogy a hagyományos, egységorientált játékok kora leáldozott, a készítők pedig úgy próbáltak életet lehelni a dologba, ahogy azt a legjobban lehetett. Az egyetlen kényes kérdés, ami engem is nyugtalanított, az az erőegyensúly. Viszont ahhoz, hogy jobban átlássuk, miként sikerült a három fajt, a kismillió fejlesztést és a rengeteg Elite-et úgy játékba hozni, hogy ne sérüljön a balansz, még várnunk kell, ugyanis nem telt el elég idő a megjelenés óta ahhoz, hogy kibukjanak ezek a hibák (az ilyesmi néha hónapokba telik). Viszont ahogy a Relicet ismerem, kétlem, hogy a DoW 3 jól vizsgázna ezen a téren. Elég csak a Company of Heroes 2-re gondolnom, hogy elfogjon az aggodalom, ahol egy-egy patch vagy kiegészítő úgy vágta tönkre az egyensúlyt, hogy hónapokig tartott azt rendbe tenni.

Ide most öntünk még egy kis MOBA-t

És ha már az egyensúly témánál járunk, fel is tehetjük azt a kérdést, ami minden modern stratégia esetében a legfontosabb: milyen lett a multi? Nos, a DoW 3 ezen a területen szeretett volna a leginkább újítani, aminek az eredménye az lett, hogy itt dominálnak leginkább a MOBA-elemek, melyek nem igazán lettek úgy átültetve a programba, hogy mindenki elégedett legyen. De hogy valami pozitívummal nyissak, a mérkőzések rendkívül látványosak, ahogy az Elite-ek összecsapnak egymással, az maga a megtestesül Warhammer-mennyország. A szerver-, azaz a mérkőzéskereső gyors, kényelmes, egyértelmű a használata, tehát bárki bármikor könnyen összeakad játékosokkal, akikkel megküzdhet. Játszatunk 1v1, 2v2 és 3v3 meccseket, többre igazából nincs is igény, ebből a szempontból tehát minden úgy jó, ahogy van.

Viszont úgy néz ki, hogy egyelőre csak egy játékmódot tartalmaz a multi, aminek a neve Power Core, és nagyon hasonlóan épül fel, mint bármelyik MOBA aréna. Ebben a módban mindkét csapat számára adott egy-egy megvédendő Core, amit sávokon közelíthetnek meg a játékosok, amelyeken védelmi épületek nehezítik a támadók előrehaladását. Igen, itt már erősen érezni a MOBA jelenlétet, tehát azok, akik úgy érzik, hogy a MOBA-k ördögtől való rákos daganatok a játékipar testén, azok joggal háboroghatnak azon, hogy nem kaptak hagyományos multit, ahol a bázisépítés, az egységgyártás és az ősrégi taktikázás dominál. Én viszont élveztem a csatákat. Úgy éreztem, hogy a számomra ismerős elemek úgy simulnak bele az RTS-jellegű közegbe, ahogy az elvárható lenne. Egy kis MOBA-s múlttal rögtön otthon éreztem magam a csatatereken, és úgy igyekeztem taktikázni, hogy élvezzem minden pillanatát a játéknak.

Tény, hogy nem lehet rusholni, hiányzik a mélység a rendszerből, és az egész, úgy ahogy van, további DLC-kért kiált, de egyelőre beértem annyival, amennyit nyújtott. Viszont tagadhatatlan, hogy ez a stílus nagyon sokak számára felháborodást fog kelteni, ráadásul nem is alaptalanul. Nincs fedezékrendszer, nem igazán dominálnak a saját képességeink, csupán azon múlik csapatunk sikere, mennyire gyorsan tudjuk bevédeni egymást, ha éppen szükséges. Nagyon remélem, hogy hamarosan érkezik új, hagyományos értelembe vett multi is, amelynek köszönhetően mindenki lenyugodhat végre. Viszont félő, hogy a további tartalmak már fizetősek lesznek, ami egy közel 18 000 forintos szoftver esetében már nem kicsit vérlázító. Vásárlás előtt tehát azt javaslom, hogy mindenki nézzen meg egy multis mérkőzést YouTube-on, aztán döntse el, hogy mennyire utálja a MOBA-kat. Jelen állapotában ugyanis csak azoknak ajánlom a Dawn of War 3 multiját, akik legalább semlegesek a MOBA kérdésben, vagy játszottak már valamelyik trónkövetelővel. 

Adj esélyt neki

Viszont ha van olyan területe a DoW 3-nak, ahol egyáltalán nem lehet okunk panaszra, az a mindent átütő Warhammer-hangulat és a látvány, amelyek együttesen úgy taglózzák le a rajongót, hogy órákig képtelen szabadulni a játék szorításából. Egyszerűen elképesztő, hogy milyen atmoszférát áraszt magából a program. A világ brutalitása úgy mutatkozik meg a képernyőn, hogy csak kapkodjuk a fejünket tátott szájjal, amit végül a hanghatások tesznek tökéletessé. Ahogy az Elite-ek megindulnak és darálják a pályát maguk előtt, ahogy a drop podok becsapódnak az űrből, és az abban érkező gárdisták kardélre hányják az orkokat, miközben eldárok rohamoznak kardjukat maguk mögött húzva, tényleg pillanatok alatt betemet minket a Warhammer 40,000: Dawn of War 3. Már az első küldetés végigjátszása során is fantasztikus élményben lesz részünk, ami mondjuk, kicsit leül utána, de a játék később is bőven rejt döbbenetes jeleneteket. Közben pedig a látványról is csak pozitívumokat lehet mondani, ugyanis egyszerűen szemkápráztató, amit kapunk. Bár ahhoz, hogy teljes pompájában élvezzük, érdemes felkészülni számítógépügyileg, főleg a többszereplős csaták kívánnak kimagasló processzorteljesítményt, gyors adattárolót és sok-sok memóriát, de ehhez már a PC-s játékosok hozzászokhattak – ez ugyanis egy költséges hobbi.

Mindent egybevetve tehát úgy éreztem, hogy azt kaptam, amire számítottam. Egy vérgőzös, páratlan hangulatú warhammerös stratégiát, ami úgy próbált meg újítani a stíluson, ahogy csak tudott. A MOBA-s elemek szerintem rendben vannak, s bár lehet utálni miattuk a játékot, azt senki nem veheti el a játéktól, hogy eszméletlen látványos csatákat eredményez az Elite-ek jelenléte. Ettől függetlenül persze van miért morgolódni, ugyanis a koponyákkal fukarul bánik a program, hagyományos multira nincs lehetőség, és a végeláthatatlan fejlesztéseknek és egységeknek köszönhetően nagyon könnyen megrepedhet a kényes erőegyensúly alapköve, amit nem hiszem, hogy könnyen javítani lehet. Mindenesetre ne higgyetek a keménymag hangos, keserű hőbörgésének: a DoW 3 igenis megérdemel egy esélyt mindenkitől.