1995 óta sok víz lefolyt a Dunán, sok változás történt, de egyvalami örök: a Worms. A harci kukacok immár 21 éve abajgatják egymást – hogy miért, arra senki sem emlékszik –, találnak jobbnál jobb és viccesebbnél viccesebb lehetőséget egymás kinyírására. Vagyis hát, mi találjuk meg ezeket a módszereket, hiszen kukacalakulatainkat mi kommandírozzuk.

A Worms W.M.D. a sokadik kukacoskodó játék, hogy éppen hányadik, nos, azt számolja meg valaki más. Valahol a huszadik körül – a sok spin-off, mobilos, netes változat miatt ember legyen a talpán, aki számon tudja tartani ezt a sorozatot. Viszont nagyjából az Armageddon óta ez az első program a szériában, amire azt mondom: ez elé újra érdemes leülni.

Alapos kukacok

Más bolygóról érkezett, eddig barlangban lakó vagy újszülött olvasóink kedvéért essen pár szó az alapokról. A Wormsben, így a W.M.D.-ben is kettő vagy több kukacosztag (az osztag 1-8 főből állhat) feszül egymásnak egy kacifántos, teljesen lerombolható pályán, amit általában víz vesz körbe. Az összecsapások körökre osztva folynak, és az győz, aki teljesen kiirtja a másik fél kukacait.

A pusztításhoz rengetegféle fegyver áll rendelkezésünkre egészen az ókori idők kardjaitól, a modern csúzlikon át a sci-fik legelborultabb gyilokeszközeiig. De vannak kevésbé halálosnak szánt – de a játékban teljes mértékben halálos – kütyük is, mint a baseballütő, a hegesztőpisztoly vagy az ütvefúró (az utóbbi kettővel ráadásul újabb járatokat nyithatunk a pályákon). Kérhetünk légicsapást, lángszóróval perzselhetjük fel a kukacok alatt a talajt, közelről megküldhetjük őket shotgunnal vagy dinamittal alágyújthatunk ellenfeleinknek. És ha minden kötél szakad, akár a perem széléről le is lökhetjük szegényeket, vagy termonukleáris csapást indíthatunk – persze ezzel a saját puhatestű katonáinkat is beáldozzuk.

De a legelborultabb fegyverek a Team 17 fejéből kipattant (vagy más művekből kölcsönvett) kütyük, mint a mindent elpusztító Szent Kézigránát, a totális tarolást biztosító banánbomba, a föld alá lekúszó robbanó vakond vagy a repülő bárány.

És még távolról sem soroltam fel mindent, hiszen a Worms tárháza igen széles, csak azzal kitölthetnék egy cikket, hogy ezeket elemezgetem. A Worms W.M.D.-ben pedig minden visszaköszön, ami anno megjelent, ezzel is erősítve a nosztalgiafaktort. Ám akad azért jócskán új gyilokeszköz. Az egyik kedvencem a telefonakkumulátor lett, amely túltöltődve a pálya összes kukacát felrázza. De van itt elektromos bari, fingó repülő bari, a föld alá lefúró bomba, lézers shotgun, vagy éppen a másik személyes kedvencem, az O.M.G. Strike. Ezzel a műholddal akár egy komplett hegyet is elbonthatunk, kukacostul.

Az újdonság ereje

A Worms W.M.D. nem fogja megreformálni a sorozatot, a bevált recepttel nem szakított, csak kicsit kibővítette azt. Az egyik leglátványosabb újítás a vezethető járművek (tank, helikopter) bevezetése. Ezek nem csak a pályán történő közlekedést könnyítik meg – már amennyire, hiszen ezekkel sem érhető el minden –, de komoly tűzerőt is képviselnek. Ennek ellenére nem borítják fel az egyensúlyt, nem lesz elpusztíthatatlan az, aki behuppan egy tankba, bár kétség kívül, nehezebben kinyírható. A járművek a megfelelő tűzerővel és kitartással szétlőhetőek, pusztulásuk pedig kellően erős ahhoz, hogy a sofőr is átrobbanjon az örök vadászmezőkre. De minek lerombolni azt, amit el is vehetünk? Bezony, a járművekből egyszerűen kirúghatjuk az ellenség hátsóját, hogy aztán mi huppanjunk a sofőrülésbe és ellene fordítsuk az arzenált.

További újítás, hogy immár bemehetünk az épületekbe, ahol szabadon ténykedhetünk és elrejtőzhetünk ellenfeleink elől – legalábbis, amíg ránk nem robbantják a házat. Online játékban ezt érdemes szó szerint venni, ugyanis az épületekben rejtőző Kukac Matyit csak az láthatja, aki irányítja. Sajnos haszna is igazán csak online van, hiszen ekkor anélkül tudunk csapást mérni ellenfeleinkre, hogy ők látnák, mi következik.

A harmadik nagy újdonság a fegyverek craftolása. Mint ismeretes, több fegyverünknek is véges a használati ideje, a legkeményebb cuccokat csak egy-két alkalommal vethetjük be (legalábbis alapbeállításban, mert mint minden mást, a mérkőzések testre szabásánál ez is változtatható). Nos, ez most annyiból változik, hogy ha megfelelő mennyiségű elemet összeszedünk a pályán a meccs alatt szétszóródó dobozokból, akkor összetákolhatunk új fegyvereket – természetesen a dobozok az alkatrészek mellett továbbra is rejtenek fegyvereket és életcsomagokat.

Az Armageddon árnyékában

A Worms W.M.D. megvalósítása visszatért a kézzel rajzolt pályák és kukacok vonalára, ráadásul a Team 17 az utóbbiakat alaposan át is tervezte. Szerencsére nem hátrányukra, a kukacok, ha lehet, még viccesebbek. Pofavágásaikkal és beszólásaikkal rengetegszer megmosolyogtatják az embert. A látvány, a fegyverek, a hangok, a kukacok poénjai, mind-mind remekül megidézik az Armageddont, az „öregeket” kellemes nosztalgiahangulat foghatja el a W.M.D. nyüstölése közben.

Negatívumot annyit tudnék mondani, hogy az egér eléggé nehézkesen mozog a játékban, egész pontosan a játékteret nehéz mozgatni az egérrel, illetve az egyszemélyes játékmód fabatkát sem ér. Az MI irányította kukacok nem igazán jelentenek kihívást, a meghatározott célok elérése szintén könnyű egy tapasztalt Worms-játékosnak. Persze, a Wormsöt nem is a kampány miatt szerettük, hanem mert remek partijáték. A W.M.D. pedig ezt a tulajdonságát maximálisan kihasználja. Öreg és fiatal egyaránt leülhet elé, mert bár nem fejlődött sokat, és még mindig van egy enyhe rókabőr szaga, a Team 17 most legalább odatette magát azért, hogy valami élvezetest alkosson, amiben a nosztalgia mellé újdonság is került.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!